Kisebbfajta kormányválság alakult ki Montenegróban egy fontos kádervita során, amelyben végül a miniszterelnök hátrált meg. Közben zsarukat vettek őrizetbe különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A jelek szerint...
Koszovói drogbárót kaptak el Szerbiában, bár ez az állítás ebben a formában nem teljesen igaz, de erről egy kicsit alább. A lényeg az, hogy a boszniai...
Az újbelgrádi „Gradska kafana” (Városi Kávézó) nevet viselő lokál tulajdonosa és ügyvezetője bűnösnek vallotta magát a járványügyi intézkedések megszegéséért, és vádalkut kötött a belgrádi harmadik főügyészséggel....
Vasárnapra virradóra ismeretlenek ledöntötték talapzatáról a horvátországi magyarság első köztéri Petőfi-szobrát – közölte a sajtóval Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke. A...
A rendőrségi kutatás során feltételezhetően emberi csontot találtak a február 4-én letartóztatott szerbiai bűnöző megmotozásakor – írta a belgrádi Ekspres meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva....
A belgrádi rendőrségi akciót követően – amely során 19 embert vettek őrizetbe, köztük Bajkerverő Velját (Velja Nevolja) is – felröppent a hír, hogy a bűnöző magánhadsereg...
Horgosnál feltartóztatták Pakisztán bukaresti nagykövetének a fiát, mert három bangladesi migránst próbált meg becsempészni Magyarországra. A belgrádi Tanjug hírügynökség jelentése szerint a szerbiai szervezett bűnözés elleni...
Pásztor Bálint egyebek között az illegális migrációval kapcsolatban is kérdezte a szerb képviselőházban Ana Brnabić miniszterelnököt. A VMSZ képviselőcsoportjának vezetője az javasolta a szerb kormányfőnek, hogy...
A szexuális zaklatás és nemi erőszak gyanújával őrizetbe vett belgrádi rendező felesége átmenetileg bezárta a Belgrád főutcáján lévő „Szívügy” (Stvar srca) színitanodát, amely az utóbbi hetekben...
Felrázta a belgrádi színésztársadalmat Milena Radulović (26) színésznő vallomása, amely szerint Miroslav Aleksić (69) ismert rendező és színészoktató többször is megerőszakolta őt a színitanodájában. A szerb...
A végéhez közeledik a földrengés okozta károk felmérése Horvátországban. Az erős földmozgás több mint 15 ezer épületben tett kárt, közülük mintegy 3000 teljesen összedőlt. A megsemmisült...
A horvát kormány január 4-i ülésén úgy határozott, hogy január 5-ét nemzeti gyásznappá nyilvánítja, ezzel is jelezve szolidaritását a szomszédos Bosznia- Hercegovinában tragikus körülmények között elhalálozott...
Mint ahogy a BALK is beszámolt róla, Milorad Pupovac, a horvátországi Független Demokratikus Szerb Párt (Samostalna Demokratska Srpska Stranka, SDSS) elnöke küldöttség élén kereste fel Glinát...
A következő hónapokban gyökeresen megváltozik az USA Balkán-politikája, a januárban hivatalba lépő Joe Biden jóval aktívabb lesz, mint elődje, Donald Trump volt, és minden bizonnyal véget...
Gerd Müller, a német szövetségi kormány fejlesztési minisztere a Passauer Neue Pressenek adott interjúban kijelentette, hogy három hónappal a Moria táborban történt szeptemberi tűzvész után a...
Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy visszaadják az adományozónak azt az ikont, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kapott Milorad Dodiktól, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjától. Az orosz...
Magyarkanizsa önkormányzata a migránsokat egy hónapja őrző-védő szolgálattal ellenőrzi a község területéhez tartozó Horgoson és Martonoson. A faluőrök 24 órában vannak jelen mindkét határmenti településen, ahol...
Két koszovói falu, Krushë e Madhe (Velika Kruša) és Krushë e Vogël (Mala Kruša), képviselői újratárgyalást követelnek Darko Tasić volt szerb tartalékos rendőr ügyében, miután a...
A horvát portálok, napilapok, illetve a nagyközönség nem mindennapi eseten derül: a horvát rendőrség rablás vádjával hat olasz állampolgárt, köztük két olasz rendőrt és egy csendőrt...