Connect with us

Nemi erőszak

HA KEDD, AKKOR NEMI ERŐSZAK: Megszólalt a szexuális zaklatással gyanúsított belgrádi rendező újabb áldozata

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


A szexuális zaklatás és nemi erőszak gyanújával őrizetbe vett belgrádi rendező felesége átmenetileg bezárta a Belgrád főutcáján lévő „Szívügy” (Stvar srca) színitanodát, amely az utóbbi hetekben elhíresült Miroslav Mika Aleksić (69) azonos című játékfilmje után kapta a nevét. A rendező ellen Milena Radulović és Iva Ilinčić tett feljelentést, ők ketten vállalták a nevüket is, és jelezték, hogy a tárgyalóteremben hajlandók szembesülni a rendezővel. A legszörnyűbbnek azonban annak a húsz éves lánynak az esete tűnik, aki a napokban csatlakozott a feljelentők „népes táborához”.


Hosszú évekig tartott

A belgrádi kedélyeket felkavaró szexuális botrány egyes eseményei olyan régen történtek, hogy már elévültek, az viszont szinte biztos, hogy a színitanoda tulajdonosa emiatt nem ússza meg az ügyet.

Ebben az értelemben nyilatkozott Jugoslav Tintor, a két fent említett színésznő és további két áldozat ügyvédje is, aki szerint a legutóbbi bűncselekmény „igencsak mostanában következett be”.

– Többen felvetették, hogy hosszú idő telt el azóta – Milena esetében esetében négy év, viszont van egy áldozat, akit egy évvel ezelőtt bántalmazott, egy kiskorú lányt pedig mindössze két hónappal ezelőtt

– nyilatkozta Tintor, aki megszólalása idején még nem tudhatta, hogy lesz egy újabb személy is, akit szintén kelepcébe csalt a rendező.

Szexuális pszichoterror

A nevének eltitkolását kérő húsz éves lányt szintén kihallgatták az ügyészségen, majd ezt követően nyilatkozott az egész zaklatási ügyet kirobbantó Blic hírportálnak.

– Két héttel a 18-dik születésnapom után kezdődött. Mintha a nagykorúságomra várt volna, pedig a többi lány fiatalabb volt, amikor megtámadta őket. Amikor az egész elkezdődött, hánytam, tizenegy kilót lefogytam. Kiszáradtam. Nem csak a tanodai órák után nem hánytam, hanem napközben is. Minden ételt kihánytam

– mondta a lány, akit a barátja is elhagyott, mert már nem ugyanaz az az ember volt, mint aki korábban. Más emberektől is elszigetelődött, mert nem járt sehova sem.

– Mielőtt először bevitt az irodába, két héttel a nagykorúságom betöltése után, emlékszem rá, hogy egy órán keresztül a női önbizalomról beszélt. Arról beszélt, hogy a női önbizalom nem létezik, hogy elfújta a szél, csak egyet csettint az ujjával, és a nő megtörik. Egész idő alatt a szemembe nézett. Akkoriban nulla önbizalmam volt miatta, de ott ezzel még nem voltam tisztában. Csodálattal tekintettem rá! Arra gondoltam, hogy ő mindent tud, és mindent lát! Ezt ő is felmérte, és bevitt az irodába. Azt mondta, hogy az önbizalmamon fogunk dolgozni, és hogy segít nekem. Nagyon intelligens ember, nagyon okos ember, aki egy tökéletes bűncselekményt készített elő

– mondta a neve elhallgatását kérő 20 éves lány, akit a színitanoda vezetője „pszichológiai rabságban” tartott.

– Amikor mindez megtörtént, tízszer zuhanyoztam le egymás után. Túlzás nélkül mondom, tízszer. Beálltam a fürdőkádba, lezuhanyoztam, kiszálltam, majd visszaléptem a fürdőkádba, mert le kell mosnom magamról. Tudtam, hogy nem normális, ha valaki 66-67 éves korában megérint, undorító volt számomra, de még akkor sem kételkedtem abban, hogy szándékai nem pedagógiai jellegűek, és nem a javamat szolgálják. Beteges félelem lett úrrá rajtam, hogy semmiképpen sem okozhatok csalódást neki! Eljártam az órákra, nehogy azt gondolja, hogy a történtek miatt nem megyek. Egészen eddig fajult a dolog

– mesélte a lány a tanodában szerzett élményeit. Azt mondta, hogy még mindig érzi Aleksić illatát, és látni véli az utcán, pedig már csaknem két éve nem találkozott vele.

Kedden volt a napja

A lány arról is beszélt, hogy hét hónapon keresztül szinte minden kedden megerőszakolta a tanoda vezetője.

– Néha egy-két keddet kihagyott. Olyankor azt gondoltam, hogy mindez megszűnik, és megint minden olyan lesz, amilyennek lennie kell… Aztán újra behívott az irodába. Emlékszem arra a beteges félelemre, ami minden alkalommal a hatalmába kerített mielőtt beléptem abba a szobába. Én voltam a csoport vezetője, középen álltam, és az óra végén elmondtam a Miatyánkot. Állandóan arra gondoltam, hogy oda jön-e, hogy maradásra kérjen. Remegtek a lábaim.

A húsz éves lány szavai szerint a nemi erőszak akkor szakadt meg, amikor a tanév végén befejeződött az oktatás a színitanodában.

– Május volt, és minden novemberben kezdődött… Akkor egy idősebb kolléganő keresett meg. Azt mondta, hogy ne menjek el az utolsó órára. De mégis elmentem, az egy beteg pillanat volt. Azt beszéltük meg, hogy az óra vége előtt megjelennek, és megakadályozzák, hogy bevigyen az irodába. Így is történt. Ez volt az utolsó találkozásom Mikával. Lerohantam a lépcsőn az utcára, és ismét hánytam. Az egy félelemmel vegyes megkönnyebbülés volt, mert féltem, hogy minden folytatódik, és akkor is eljön értem, ha már nem járok a stúdióba

– vázolta fel a „szakítás pillanatait” a színitanoda volt növendéke.

A magát megnevezni nem kívánó lány hozzátette: az a célja, hogy Mika többé senkit se erőszakoljon meg. Amikor beiratkozott az egyetemre, találkozott két lánnyal, akik ugyanabba a tanodába szerettek volna járni. Mindent elmesélt nekik, és ezzel megakadályozta őket abban, hogy a szexuális zaklatással egybekötött pszichoterrornak essenek áldozatul.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap