Connect with us

Bosznia

LOPOTT TÁRGYAK OSZTÁLYA: Az oroszok visszaadják az ajándékba kapott ikont, amely felkeltette az Interpol érdeklődését is

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy visszaadják az adományozónak azt az ikont, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kapott Milorad Dodiktól, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjától. Az orosz Szputnyik hírügynökség szerb nyelvű honlapja szerint Moszkva ezzel szeretné lehetővé tenni, hogy az Interpol bevonásával tisztázódjon a mintegy háromszáz éves műremek eredete. Az adományozást követőn Ukrajna bejelentette igényét az ikonra, Milorad Dodik viszont még nem kommentálta az orosz külügyminisztérium bejelentését, inkább karanténba vonult.

A csodatevő Szent Miklós

Lavrov szarajevói látogatása során kapta ajándékba az aranyozott ikont, amiről a boszniai szerb hírügynökség, a Srna is beszámolt, Dodik pártja, a Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD) pedig feltett egy fényképet a Twitterre.


Lehet, hogy ha ezzel nem dicsekednek el, akkor soha nem derül ki, hogy a műalkotás eredete körül problémák merülhetnek fel.

A Luganszkból származó 18. századi ikon hátoldalán ugyanis egy piros viaszpecsét látható a következő felirattal: „Szovjetunió, Oktatási Népbizottság. Ukrnauka, Odesszai Regionális Bizottság”.

Mindez arról tanúskodik, hogy az ikont nem egy bosznia-hercegovinai szerb remete festette szabad óráiban.

Milorad Dodik boszniai szerb vezető egyelőre nem kommentálta az orosz külügyminisztérium bejelentését, inkább házi karanténba vonult, miután látott olyat, illetve találkozott valakivel, aki koronavírustól fertőződött meg – ami ezekben a járványos időkben egyáltalán nem meglepő.

Közben a bosznia-hercegovinai szerb ügyészség bejelentette, hogy Bisera Turković bosznia-hercegovinai külügyminiszter kérésére megnyitotta az „ikon dossziét”.

Szerb önkéntesek

A bosnyák sajtó most azt találgatja, hogy az Ukrajnában harcoló szerb önkénteseknek, közük lehet-e az ikon bosznia-hercegovinai feltűnéséhez.

Ezt követően már logikusnak tűnik a kérdés, hogy vajon Milorad Dodiknak köze lehet-e az említett önkétesekhez, vagy az ikont nem közvetlenül tőlük kapta, hanem más úton került hozzá, amit ő nem ismerhet.

Az ukrán hatóságok állítása szerint mintegy háromszáz szerbiai és boszniai szerb harcol az oroszok oldalán, közülük sokan egy szerbiai „ravnogorai csetnik mozgalom” tagjainak vallották magukat, és korábban az interneten nyilvánosan is eldicsekedtek az ukrajnai harcokban való részvételükkel.

Ennek a mozgalomnak a boszniai szerb területeken is vannak tagjai, néha koszorúzással, néha pedig rögtönzött sorakozókkal riogatnak, bár ennek a gyakorlatnak a koronavírus könnyen véget vethet.

Szerbia és Bosznia- Hercegovina bűncselekményként kezeli, ha állampolgárai külföldi harctereken jelennek meg.

Bosznia- Hercegovinában elsőként Gavrilo Stevićet, (a képen balfelől az első, a guggoló három férfi közül) állították bíróság elé az ukrajnai háborúban történt részvétele miatt, a bíróság azonban felmentette, mert nem találta megfelelően bizonyítottnak Stević bűnösségét.

A vád szerint Stević éppen Lugansk területén harcolt, ahonnan az ikonok is származik, ez persze, még nem jelenti azt, hogy Szent Miklóst ő einstandolta, mint hadizsákmányt.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap