Connect with us

Bűnügy

TÍZ HELYSZÍN: Feltételezhetően emberi csontot találtak Bajkeverő Veljánál

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

EtYPSZ XcAMIrSr
play icon A cikk meghallgatása

A rendőrségi kutatás során feltételezhetően emberi csontot találtak a február 4-én letartóztatott szerbiai bűnöző megmotozásakor – írta a belgrádi Ekspres meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva. A szerb rendőrség pénteken tíz helyszínt vizsgált át, köztük annak a focicsapatnak az irodáit is, amely minden bizonnyal Bajkeverő Velja tulajdonában volt. De ez nem minden, egy vrčini nyaralóban vérnyomokra bukkantak. Gyengébb idegzetűek lapozzanak inkább!

Az Ekspres úgy értesült, hogy az emberi csont akkor kerül elő, amikor Bajkeverő Velját megmotozták, a csontot azóta már szakemberek vizsgálják.

– A csontot azonnal szakértői vizsgálatra küldték, és várják az eredményt. Egyelőre senki sem feltételezhet semmit, de igencsak meg vagyunk győződve arról, hogy a megtalált csontnak köze van valamelyik bűncselekményhez, amellyel Belivuk bűnözői csoportja hozható összefüggésbe

– mondta a szerb belügyminisztérium egyik magát megnevezni nem kívánó munkatársa.

Az említett forrás szerint a rendőrség olyan következtetésekre jutott, hogy a Velja Nevolja (Bajkeverő Velja) néven elhíresült Veljko Belivuk és halálosztó csoportja az áldozatok egy részét az Ibar folyó melletti úton temette el.

– A pontos helyszín még nem ismert. Várják az összes gyanúsított kihallgatását, bizonyos szakértői jelentéseket és a nyomkeresés eredményeit annak érdekében, hogy meghatározzák a pontos helyszínt, és kiemeljék a holttesteket. Nem kizárt az sem, hogy a letartóztatott személyek közül valaki megszólal, és felfedi az áldozatok sírjának helyét

– nyilatkozta a névtelenségbe burkolódzó rendőrségi forrás, aki azt is elmondta, hogy Bajkeverő Velja “smart” típusú autóját is szakértők vizsgálják, akik ettől sokat várnak a tárgyi bizonyítékok összegyűjtése terén.

A belgrádi médiában már hónapok óta jelentek meg hírek arról, hogy emberek tűnnek el, ami arra utalt, hogy az alvilágban egyre inkább a “nincs holttest, nincs bűntény” (nema tela, nema dela) “gyilkossági technika” dívik.

Stadionok és lakások

Belgrádi médiajelentések szerint a rendőrség járt a pancsovai Dinamo székhelyén. A focicsapat néhány évvel ment át Velja Nevolja és a környezetéhez tartozó személyek tulajdonába.

Bajkeverő Velja testőrségével és egyik barátjával gyakran tűnt fel a Temes-parti város stadionjában.

A szerb rendőrség most magával vitte a klub összes dokumentációját annak megállapítása érdekében, hogy valójában ki is a tulajdonos, és hogy a bűncselekmények elkövetése során megszerzett pénzt a klubon, illetve a játékosok adás-vételén keresztül mosták-e tisztára.

117400024 3139428216172102 7484936510440443102 n

A rendőrség kihallgatta a pancsovai ingatlanbefektetőket is, akiktől Bajkeverő Velja szinte minden általuk épített épületben néhány lakást magának követelt.

A fővárosi sajtó cikkezik arról is, hogy a belgrádi Partizan stadionjában működött egy “illegális étterem” is, egy úgynevezett “bunker”, ahova ismert és kevésbé ismert énekeseket és csillagocskákat hívtak meg, ami miatt most a “belgrádi művészvilág” egy része transzban van.

A rendőrök jártak Beresztócon (Banatski Brestovac) is, amelynek a határában a banda kiképzőközpontot működtetett, és felkeresték Bajkeverő Velja vrčini nyaralóját is.

A Belgrád közelében lévő nyaralóban kézzel fogható bizonyítékokat találtak arra, hogy az épületben minden bizonnyal súlyos bűncselekmények zajlottak. Az épületben vérnyomokra bukkantak, a nyaraló udvarában pedig tűzrakás jeleit találták.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava