Augusztus huszadikai hír, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David Pressman nem csak jelképesen, hanem igazából, testestül-lelkestül megjelent Rubin Eszter gasztroíró fővárosi lakában ünnepi kenyeret sütni....
1994. március 17-én a nemzetközi békefenntartók katonai szállítórepülőgépén fölkerestem az akkor még szerb ostromzár alatt álló Szarajevót. Páncélozott harci járműben, golyóálló mellényben és sisakban vittek a...
Egy-két nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy az ukrán erők orosz támadásokat vertek vissza az Ukrajna északkeleti részén fekvő Harkiv régióban. Az ukrán védelmi miniszter helyettese...
Míg a magyar sajtóban elég nagy hírverést keltett az Erdoğan testőrei által bántalmazott férfi esete, az incidens firtatásától a másik fél „nagyvonalúan eltekintett”. A török médiában...
Újabb milliókkal térhetett haza Budapestről a boszniai szerb elnök. Mint az várható is volt, és mint azt néhány nappal ezelőtt a BALK hasábjain felvetettük, Milorad Dodik...
A szerb elnök tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel, majd válaszolt azokra a vádakra, hogy két széken ül. A magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően stadionok építéséről és...
A bosnyák Demokratikus Aciópárt (SDA) félhivatalos lapja, a Stav (Álláspont) cikket közölt Bosznia-Hercegovina esetleges felosztásáról, és egy „bosnyák fildzsánisztán” megalakítását szorgalmazta. Ehhez járulhat hozzá, ami most...
A szerb elnök bejelentette, hogy augusztus 20-a alkalmából ő is Budapestre érkezik, és a magyar vendéglátókon kívül találkozik a török elnökkel is. Ez lesz az első...
A török elnök augusztus 20-án budapesti „vendégszereplésre érkezik”, miután ankarai értékelés szerint az utóbbi időben szorossá váltak a magyar-török kapcsolatok. Koszovóban is szívesen látnák, hivatalos pristinai...
„Nagy lesz a boldogság” Szabadkán, miután Aleksandar Vučić szerb elnököt szeptember 1-én a város díszpolgárává avatják. Szeptember elseje tehát nem csak iskolakezdet lesz, hanem a „politikai...
Tegyük fel, Pest felől érkezünk Szentendrére. Csak követnünk kell a helységet átszelő, itt-ott kanyarodó főútvonalat. Utóbb felfelé a dombon a Papsziget felé, azonban még jócskán előtte...
Az a menedékkérő, aki eljutott Németországba, gyakorlatilag kihúzta a főnyereményt egy világszerte zajló lottójátékban. Ezt Thilo Sarrazin volt német szociáldemokrata politikus állapította meg egy nemrég írt...
Egyre gyakoribbak az incidensek a Szabadka környéki határzónában, ahol a migránsok automata fegyvereket is használnak egymás ellen már nem csak a makkhetesi erdőben, hanem a város...
A romániai rendszerpártok (az RMDSZ-t leszámítva) távol maradtak ugyan a 32. Tusványos kínálta magyar-román dialógus lehetőségétől, a román médiatér mégis napokig visszhangozta, és visszhangozza még mindig...
Lehet, hogy a magyar fül számára fel sem tűnnek az olyan hétköznapi revizionizmust sugárzó kifejezések, mint az „elszakított országrészek”, ám a szlovák közönség azonnal ugrik, ha...
A szabadkai Pannon RTV jelentése szerint a migránsok egy nagyobb csoportja Hajdújáráson egy udvari épületből adott le lövéseket. A szerbiai belügyminisztérium közben arról számolt be, hogy...
Magyarország a felelős szomszédságpolitika jegyében mindent megtesz azért, hogy a Nyugat-Balkán és benne Bosznia-Hercegovina meg tudja őrizni hosszú távon a stabilitását és a békéjét – jelentette...
A Magyar Narancs május 25-én közölt egy hosszabb cikket arról, hogy megjelenés előtt álló könyveket tiltottak le a Vajdaságban. A vajdasági „kézi vezérelt magyar kultúráról” szóló...
III. Károly, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság május 6-án megkoronázott uralkodója, ez év július 6-án a skóciai Edinburgh St. Giles székesegyházában átvette a tragikus sorsú Stuart...