Albánia – Horvátországhoz hasonlóan – az elit turizmust célozza meg, legalábbis ez derült ki a berlini Nemzetközi Turisztikai Vásáron (Internationale Tourismus- Börse, ITB Berlin 2023), amellyel...
Az anonim többség nem érzi magát bűnösnek. De miért is érezné, amikor a politikai elit sem érzi magát immár harminc éve annak? Következésképp mindannyian szégyentelen társadalmakban...
El lehet-e jutni vonattal Albániába, vagy ez a „fából vaskarika” kategóriába tartozik? Miután Albánia – amelynek partjait két tenger mossa – lassan felkerül a magyar és...
A Görögországból érkezett Katerina Szakellaropoulou államfő kétnapos látogatás kivitelezésébe kezdett a baráti & testvéri Szerbiában. Ennek során vendéglátójával, Aleksandar Vučić szerb elnökkel közösen hitet tettek egymás...
Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egynapos bosznia-hercegovinai tárgyalássorozaton vett részt. Ennek során egyeztetett Elmedin Konaković januárban hivatalba lépett boszniai külügyminiszterrel, Christian Schmidttel a nemzetközi közösség...
Kellő vehemenciával tálalták szerdán a horvát portálok és lapok is a MLSZ „manőverét”, amelynek értelmében a Nagy- Magyarország térképet tartalmazó szurkolói rekvizitumokat nem tartja politikai szimbólumnak...
Útban volt egy emlékmű. A kínaiak Szerbia több részén is kivitelezőként jelennek a különböző vasúti és közúti építkezéseken, velük kapcsolatban azonban sokféle vélemény elhangzott már, az...
Az Air Serbia szerb nemzeti légitársaság bejelentette, hogy hétfőtől hetente 17 járatot indít Belgrád és Budapest között. Az első gép hétfőn reggel indult a szerb fővárosból...
Az Európai Unió és Szerbia megállapodást írt alá a Belgrád és Niš közötti nagysebességű vasútvonal megépítéséhez nyújtott uniós támogatás első részletének folyósításáról. Ez a szakasz a...
Holmi furcsa figurák – fekete-fehér „színárnyalatokban” – szaladgálnak, dobognak, Nagyfőnökük szerint „öszölődnek” a színpadon: emelik fel, teszik le, húzzák-vonják, taszigálják egymást stb. Cselekszenek olyasmiket, amikre pontosan...
A horvát Állami Statisztikai Hivatal (Državni zavod za statistiku, DZS) kimutatásai szerint tavaly körülbelül 10 százalékkal növekedett meg a horvát kikötők forgalma 2021-hez képest. A rendelkezésre...
Valamely régi esős éjszakán történik, hogy elbeszélőnk hirtelen felriad álmából. Átfordul a másik oldalára, ám hiába próbál visszaaludni, csak hánykolódik, igazgatja a párnát, nem sikerül visszamerülnie...
Szerbiában körülbelül egy évvel ezelőtt „nagy pompával” adták át a forgalomnak a Budapest- Belgrád közötti gyorsvasút Belgrád és Újvidék közötti szakaszát. Az ünnepségen akkor megjelent Orbán...
A február 6-án bekövetkező földrengések (ebből a két legnagyobb 7,7 és 7,6-es erősségű volt Kahramanmaraş megyében, az ország délkeleti részén) óta eltelt hetedik napon már 29...
Hétvégi stresszoldó írásunk következik, miután Horvátországban lényegében semmi olyan nem történt a napokban, amiről érdemes lenne beszámolni, és nem írtuk volna már meg, ezért úgy határoztunk,...
A ZSO a Szerb Községek Közösségének a rövidítése (Zajednice srpskih opština, ZSO), amelynek a létrehozásán most az amerikaiak dolgoznak. A két amerikai balkáni megbízott ugyan biztosította...
Mint ezt a magyar média jobbára az MTI jelentését közölve hírül adta, Zoran Milanović horvát köztársasági elnök, alias Zoki Bond, Budapestre látogatott, ahol a Sándor-palotában Novák...
Koszovónak van elegendő szavazata ahhoz, hogy felvegyék az Európa Tanácsba. Erről a szerb külügyminiszter beszélt a belgrádi Politikának adott interjújában. Ivica Dačić nemrég járt Budapesten, ekkor...
A kínaiak ellazsálják a Budapest- Belgrád vasútvonal építését (is), ezért a szerb elnök arra kérte őket, hogy gyorsítsák fel a munkálatokat az Újvidék- Szabadka közötti szakaszon....