Ukrajna
AKIKET HÁTRAHAGYUNK: Halál Srebrenicában, és halál Harkivban
Egy-két nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy az ukrán erők orosz támadásokat vertek vissza az Ukrajna északkeleti részén fekvő Harkiv régióban. Az ukrán védelmi miniszter helyettese szerint az oroszok a Harkiv környéki Kupjanszk felé támadnak. Hozzátette még, hogy bíznak a védőkben, de ott nagyon nehéz a helyzet. Ezek a mondatok semmit nem jelentenek azoknak, akik csak televízióban láttak háborút, de nem kellett attól tartaniuk, hogy aknára lépnek, hogy lesből lelövik őket, vagy hogy elvesztik a szeretteiket. Nem kerülgették Vukovárban a romokat, vagy nem nézték, hogy a szerbek miként telepítik be Srebrenicát, ahol még érződött az ezrével kivégzett bosnyákok után visszamaradt jellegzetes szag. Minden vallásnak más istene van, és más szaga is.
Srebrenicai történet 1995-ből
A szerbek Közép-Boszniából menekült embereket telepítettek be a bosnyákok helyére. Srebrenicát nem lőtték szét, ott nem folytak nagyobb harcok, a bosnyákokat kamionokkal szállították el az ENSZ-erők közreműködésével. Az épületek többsége szinte teljesen épp volt, csak áradt belőlük a jellegzetes szag. De alkalmasak voltak a betelepítésre.
Egy idős szerb asszony ült a Srebrenčanka áruház lépcsőin. Sokáig méregettük egymást, egyikünk sem akart megszólalni. Mindketten tudtuk, hogy azon a nyáron mi történt, nem volt könnyű bármit is mondani. Viszont szeptember volt, Boszniába korán érkeznek a telek.
– Mit keres itt? – kérdeztem végül.
– Ide hoztak – válaszolta ugyanolyan röviden.
– Szerb? – Ez felesleges kérdés volt, Boszniában felismerik egymást az emberek, senki sem titkolhatja el a származását. Ha pedig megpróbálná, a szaga úgyis elárulja.
– Az.
Egy szerb asszony ült a srebrenicai áruház lépcsőin
– Honnan?
– Drvárból.
– Az nem itt van – jegyeztem meg, mert tényleg nem ott van, az ország másik fele, a horvát határ közelében.
– A csomagja hol van?
– Nincs csomagom?
1995. szeptember közepén zajlott a Misztrál (Maestral) hadművelet a boszniai háborúban. A célja az volt, hogy biztonsági ütközőzónát hozzon létre Horvátország és a Boszniai Szerb Hadsereg pozíciói között, és hogy Jajca (Jajce), Šipovo és Drvar városok elfoglalásával veszélyeztesse a boszniai szerbek központját, Banja Lukát. Az egyesített boszniai horvát és horvátországi erőket Ante Gotovina vezette.
– Elhagyta?
– Nem is volt. Ami rajtam van, másom nincs.
A Vihar hadműveletet követően a horvátok előtt nyitva állt az út Banja Luka felé. A szerbek menekültek a térségből, az asszonyt feltették egy teherautóra, és Srebrenicába vitték.
– Vannak gyerekei? – kérdeztem. Egy ideig maga elé nézett, majd úgy válaszolt, hogy fel sem emelte a tekintetét.
– Voltak.
Aki nem járt háborús vidéken, az nem érti, hogy ezek a kérdések maguktól adódnak. Tudjuk a választ, hallottuk a hírekben, láttuk a televízióban, de nekünk azok számok voltak, amelyeket holnap majd újabb számok követnek, esetleg a másik oldalról. A válasz is természetes: mindenkinek voltak gyerekei, esetleg februárig, áprilisig vagy májusig, vagy netalán augusztusig.
– Voltak – ismételte el az asszony, még mindig maga elé nézve, mintha magát nyugtatgatta volna. Akkor kezdtem megérteni, hogy ahol nincs gyűlölet, ott idővel kialakul, és minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz.
– Hány?
Az asszony nem válaszolt azonnal, a jobb lába rángott egy ideig, majd alig hallhatóan mondott egy számot.
– Kettő. Két fiam volt.
Értettem, hogy a múlt idő mit jelent, de akkor még úgy gondoltam, hogy az újságírónak a sebekben is szabad vájkálnia.
– Mi történt velük?
Az asszony lassan rám emelte a tekintetét, mindkét szeme fényesebb és fényesebb lett, de nem sírt.
– Megölték őket – mondta tiszta, szinte csengő hangon, majd két kezét az arcához emelte, nem hajtotta le a fejét, nem görnyedt össze, csak eltakarta az arcát, hogy ne lássa a világot, és a világ se lássa őt.
Harkivi történet 2022-ből
Ez a történet jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy Harkivnál nehéz a helyzet. Ez így kimondva, jóformán semmit nem jelent, de ahogyan ráközelítünk a helyszínre, akkor láthatjuk, hogy hús-vér emberekről van szó, akiknek álmaik és isteneik vannak, és más-más szaguk van.
Nem jártam Harkivban, amely körülbelül egy Budapest nagyságú város, most mégis Harkivba megyünk, és Szergej Geraszimov mondja el nekünk, hogy mit jelent ott a háború, és hogy a háborúban nem csak az anyáknak vannak gyerekeik, hanem a gyerekeknek is vannak szüleik, ami még tragikusabb helyzeteket teremt. Geraszimov erről is beszámol a Harkivi napló címet viselő feljegyzéseiben, amelyekben az orosz-ukrán háború első két hónapjába vezet vissza bennünket.
Geraszimov nem csak író, hanem rendező is, ezért ne vegyük tőle zokon, hogy egy filmre is hivatkozik majd.
Akiket hátrahagyunk
Egyre inkább kivérzik az ostromlott város, tömegével szivárognak el belőle lakói. Több tízezren vagy talán még többen gyülekeznek a központi vonatpályaudvar körül. Olyan erősen préselik egymást össze, hogy még a telerakott hátizsákjaik is kilapulnak.
Valaki a padhoz kötözött egy kutyát egy sarokra az állomástól. Az állat napok óta várakozik. Rendes, fajtiszta kutya, de még így sem lehet felvinni egy zsúfolásig megtelt vonatra.
A város Szaltivka nevezetű kerülete szenvedte el a legsúlyosabb csapásokat. Arrafelé elég sok tizenhat emeletes panel található. Ezek közül jó néhányat lebombáztak, tüzérségi csapás érte őket, és olyan károkat szenvedtek el, hogy keresztül lehet látni rajtuk, és tisztán meg lehet figyelni mögöttük az eget, a felhőket és a varjakat. A varjak is repülégepekre emlékeztetnek, különösen, amikor mozdulatlan szárnyakkal, siklórepülésben haladnak. Ha megpillantom őket a szemem sarkából, önkéntelenül is megborzongok.
Sokat megöltek azok közül, akik errefelé laktak, de a többségük elhagyta a várost. Senki nem vihette magával a háziállatait.
Néhány hónappal a háború kitörése előtt éppen Észak-Szaltivkában jártam. Az errefelé lakók barátságosak, és a többségük láthatóan örül, hogy egy ilyen kényelmes, otthonosságot árasztó környéken élhet. Sokan tartottak közülük háziállatokat. Még össze is barátkoztam egy pomerániai törpespiccel. Az élénk narancssárga bundás kutya elég kerekded volt, nagyon mókásan viselkedett, és imádott macskákat hajkurászni. Azon tanakodom, vajon hol lehet most a bundás barátom. Netán még mindig Szaltivka utcáin kóborol, éhesen, halálra váltan, minden egyes alkalommal lekushadva, ha meghallja a robbanások zaját? Egyáltalán életben van még?
De nemcsak kutyák vannak azok között, akiket nem tudunk magunkkal vinni, hanem emberek is. A szomszédban lakó asszony nyolcvan év körül jár. Egész életében orvosként dolgozott, de mostanra szép lassan elvesztette az eszét és az emlékeit. Engem még felismer, és azt is tudja, hogy háború van, de máskülönben olyan fogalmatlan, mint egy újszülött. A legkisebb zajtól is fejfájása támad. A háború előtt mindennap elment sétálni, most pedig nem érti, hogy miért nem mehet le a lépcsőn, és miért nem járhat egyet a ház körül. Nem tudja, hogy kijárási tilalom van. A lányának nehéz döntést kell meghoznia: vagy elmenekül a városból, és hátrahagyja az anyját meghalni, vagy itt marad, és azt kockáztatja, hogy vele hal. Kicsit olyan ez, mint Sophie választása, habár egyszerűbb annál, ugyanis a legtöbben, akiknek idős rokonaik vannak, végül úgy döntenek, hogy Harkivban maradnak. Számukra ez magától értetődő.
De nem mindannyiuk számára. Azokban a szétlőtt szaltivkai panelekben még mindig laknak néhányan. Többségében idős és mozgásképtelen emberek, akiket hőn szeretett fiaik és lányaik hagytak hátra. Nekik is Sophie választásával kellett szembenézniük, és ők így döntöttek.
Mostanra (2022 márciusa) hatszázezren hagyták el Harkivot. Ez a városban élő népesség egyharmada. A másik kétharmad még mindig itt van, csendben, de sziklaszilárdan.
Románia
BULVÁR: Ami a hírfogyasztónak szenzáció, az a pszichiáternek mentális probléma
Amit a bulvársajtó a legjobban eladható hírek közé sorol, az az egészségügyi szakemberek számára nem más, mint a növekvő szorongás tünete. Eugen Hriscu román pszichiáter most riadót fújt a bukaresti Libertatea véleményrovatában, szerinte ugyanis a hatóságok figyelmen kívül hagyják a mentális egészséggel kapcsolatos problémákat, holott ezek a romániaiak millióinak életét és a társadalom egészének fejlődését veszélyeztetik.
Bulvárhírek vagy mentális problémák?
Eugen Hriscu azért verte félre a vészharangot, mert szerinte soha korábban nem volt ennyire sürgető szükség a mentális egészségügyi beavatkozásra, és soha nem voltak ennyire láthatók és súlyosak a mentális zavarok előfordulásai a román társadalomban, mint most. Ehhez hozzátette, hogy soha nem tűntek még ennyire elavultnak és a mai problémák kezelésére alkalmatlannak az elöregedett intézetek és a pszichiátriai kórházak.
Hriscu ezzel kapcsolatban felsorol néhány esetet, amelyet egyesek “híreknek” neveznek, az egészségügyi szakemberek viszont a növekvő pszichológiai szorongás tüneteinek tekintenek.
Eugen Hriscu romániai pszichiáter (Forrás: Facebook, Eugen Hriscu )
A bulvársajtóban nyilván sok klikket termelt, hogy egy 19 éves kábítószerfüggő fiatal kábítószer hatása alatt a volán mögé ült, és megölt két másik fiatalt. Néhány nappal később egy hasonló balesetben egy ugyanilyen korú, ittas sofőr volt érintett.
Hriscu megjegyzi, hogy Romániában nincs olyan kezelőközpont – sem detoxikáló, sem utógondozó – ahol a fiatalkorú drog- vagy alkoholfogyasztók számára ágyakkal rendelkeznének, majd hozzáteszi, hogy ha bárkinek a gyereke belövi magát, akkor nincs olyan szakközpont, amely foglalkozna vele, pedig a fiatalok körében egyre nő a kábítószer-fogyasztás.
Augusztus 8-án Bukarestben egy férfi odabilincselte magát egy metróvonalhoz, hogy kifejezze elkeseredését és kétségbeesését a szerencsejáték-függősége miatt, amely tönkretette őt és a családját. Néhány hónappal korábban egy fiatalember, akinek szintén problémái voltak a szerencsejáték-adósságokkal, felgyújtotta magát.
Romániaiak tízezrei – a legszegényebbek közül is sokan – vannak kitéve ennek a függőségnek, amely évente több százmillió eurót hoz a szerencsejáték-társaságoknak és a román államnak.
A hatóságok annak ellenére nem dolgoztak ki beavatkozási tervet, hogy a román állam milliárdokat zsebel be ebből az iparágból, amely minden kétséget kizáróan a lakosság elszegényedéséből húz hasznot.
Otthon vagy kórházban?
Hriscu itt elsősorban azokra az idősekre gondol, akiket utolért a demencia vagy más időskori neuropszichológiai probléma, és megjegyezte, hogy Jilfó megyében a közelmúltban több olyan idősotthont fedeztek fel, ahol a lakókat egészségtelen és embertelen körülmények között tartották. (A kapcsolódó képek sértik az emberi méltóság határát, ezért eltekintünk tőlük.)
A kép illusztráció (Forrás: Freepik)
A román pszichiáter ezzel kapcsolatban megállapította, hogy Románia nem dolgozott ki programokat az Alzheimer-kórban és az időskori kognitív zavarok más formáiban szenvedők növekvő számának kezelésére.
A pszichiáter a felsorolást azzal folytatta, hogy nemrégiben egy nő levetette két gyermekét az erkélyről, valószínűleg pszichotikus depressziós problémák miatt, az egyik faluban pedig egy köztudottan mentálisan beteg férfi megölte a szüleit egy rosszulléti epizód során, pszichológiai értelemben hónapok óta senki sem foglalkozott egyikükkel sem.
Kapcsolódó cikk
Hriscu itt jegyzi meg, hogy Romániában hiányzik a súlyos betegségben szenvedő pszichiátriai betegek otthoni felügyeletének minden formája, nem alakítottak ki mobil pszichiátriai csapatokat, és nincs folytonosság az ellátásban, a betegek egyik kórházból a másikba, egyik orvostól a másikhoz vándorolnak, hogy aztán rokonoknál, jobb esetben az utcán vagy leggyakrabban börtönben végezzék.
Ugyanakkor egyre kevesebben hajlandók pszichiátriai intézetekbe vonulni, ezért az 1900-as évek elején és korábban épült régi elmegyógyintézetek vezetői és alkalmazottai felváltva veszik fel a rokonaikat és a barátaikat, hogy teljesítsék a kórházi ágyakra vonatkozó kvótákat.
Másrészt az intézetek egyre romló állapota és a modern gondozási és felügyeleti eljárások hiánya tragédiákat idéz elő – néhány nappal ezelőtt egy beteg ölt meg egy másik beteget. Ugyanakkor az is előfordult, hogy Bukarestben egy beteg szomjan és éhen halt, mert eltévedt az egyik kórház udvarán.
Magas kockázati környezet
A borzalmak listája folytatható, miközben a nagyközönség számára ezek a történetek olyan szórványos események, amelyeket hírolvasóként elfelejt, amikor a következő tragédiáról szóló bulvárhírt “fogyasztja el”.
Ugyanakkor azok, akik a mentális egészségügy területén dolgoznak, ezeket az események más aspektusból közelítik meg, számukra ugyanis ez a román lakosság egészségi állapotának folyamatos romlását jelenti, ami annak tudható be, hogy ez a terület lekerült a román egészségügyi minisztérium és a román kormány prioritáslistájáról.
Nemrégiben a román biztosító a felére csökkentette a pszichoterápiáért fizetett összeget, és olyan feltételeket támasztott, amelyekkel ellehetetlenítette a pszichológusok kis egyéni praxisait: gyakorlatilag megszüntetve az egészségbiztosítás által fizetett pszichológiai ellátás lehetőségét!
A román pszichiáter felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség, a börtön és a farkaskutyák nem hatékony módszerek a kábítószer-jelenség megelőzésére és megfékezésére a lakosság körében, a skizofréniát nem úgy kezelik, hogy a betegeket “parkoltatják” a kórházi ágyakon, miközben hagyják, hogy a játéktermek kontrollálatlanul szaporodjanak, ami hozzájárul ahhoz, hogy egyre több embernél alakuljon ki függőség.
Hriscu rámutatot arra, hogy az elmúlt száz évben a románok átéltek két világháborút, egy diktatúrát, amely emberek millióit ölte vagy csonkította meg, átéltek egy nehéz átmenetet, egy hatalmas és brutális elvándorlást a dolgozó népesség jelentős részének kivándorlása révén, egy világjárványt, most pedig egy háborút a határai mentén.
Kapcsolódó cikk
CIRKUSZT A NÉPNEK: Szerbiában ismét nyereményjátékkal harcol(ná)nak a szürkegazdaság ellen
A pszichiáter arra figyelmeztetett, hogy mindeközben hiányzik a bizalom azok iránt, akiknek gondoskodniuk kellene a betegekről, de nincs meg a jobb jövőbe vetett hit sem, miközben az embereket utoléri a krónikus tehetetlenség, mindez pedig hozzájárul a szorongásos zavarok, a depresszió és az erőszak növekvő szintjéhez.
Ezek után nem csoda, hogy az emberek kétségbe esésükben úgy érzik, hogy csak az országból való menekülés hozhat számukra biztonságot. De traumát okoz az is, hogy az otthon maradóknak el kell válniuk a barátaiktól, akik elmentek a nagy kivándorlás során, aminek eredményeként ma négy-ötmillió román él külföldön.
Nemrégiben pedig jött a Covid-19 járvány, amelynek pszichológiai hatásai ma is érezhetők, majd most a háború a szomszédos Ukrajnával közös határon… Olyannyira közel, hogy a határ mentén, a Duna-delta térségében élő románok egy része hallja az orosz bombázások zaját, és hangjelzéseket kap a telefonján, hogy figyeljen az esetleges dróntörmelékekre.
Hriscu szerint azonban ebben a helyzetben a legabszurdabb az, hogy még csak tanulmányok sem készülnek a romániai lakosság mentális állapotának felmérésére, csak jönnek a sokkoló hírek, amelyek rendszeresen emlékeztetnek arra, hogy mennyire betegek az emberek már most (Romániában), és hogy mennyire betegek lesznek, ha nem változik meg a helyzet.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac1 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Koszovó4 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is