Szerbia
Vučić nem két, hanem szerb széken ül, átalakítják a röszkei átkelőt

A szerb elnök tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel, majd válaszolt azokra a vádakra, hogy két széken ül. A magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően stadionok építéséről és a határátkelők bővítéséről is beszélt. Természetesen szóba került a Budapest-Belgrád vasútvonal, amely – hogy stílusosak legyünk – úgy készül, mint a Luca széke. A találkozóról magyar részről alig közöltek annál túl sokkal többet, hogy “történelmi csúcson a magyar-szerb kapcsolatok”, de ezt már kívülről fújjuk.
Mindenféle székek
Az Orbánnal folytatott megbeszélést követően a szerb elnök külön tartott sajtótájékoztatót, amelyen mindenféle székek kerültek elő, például a szerb szék is, amelyen Aleksandar Vučić üldögél. Ez természetesen az Oroszországgal kapcsolatos szerb magánutas megközelítésre vonatkozik.
A szerb államfő a szerbiai állami televíziónak adott pénteki interjújában beszélt arról, hogy a jövő héten minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedik Szerbiára az oroszok elleni szankciók bevezetésével kapcsolatban, ezt azóta már Ivica Dačić külügyminiszter is “visszhangozta” a Pink Televízióban.
– Tizenegy éve hallgatom ugyanazt a mesét, és évente legalább ötvenszer hallom, hogy eljött a vége, hogy Vučić két széken üljön; ez nem mehet így tovább, most itt a vége. Én senkit sem csapok be egyetlen pillanatra sem, mindenkinek ugyanazt mondom, a nyugatiaknak és a keletieknek egyaránt: nekünk van egy saját szerb székünk
– jelentette ki a budapesti szerb nagykövetségen tartott sajtótájékoztatóján a szerb államfő.

A szerb elnök sajtótájékoztatót tartott Szerbia budapesti nagykövetségén
– Büszke vagyok erre a szerb székre. Nem érdekel senki másnak a széke, legyen azokból egy, kettő, három, öt vagy tíz, egyre sincs szükségem, és senkinek sem a szerbiai állampolgárok közül. Mi saját széket akarunk, viszont ne lökdössék alattunk a mi székünket
– tette hozzá a szerb elnök, aki egyúttal megjegyezte, hogy a szerb szék nem más, mint a szerb politika, amely önálló és független, amely során a szerbek maguk döntenek a saját politikájukról.
– Igen, az európai úton vagyunk, de olyan döntéseket hozunk, ami a saját nemzeti érdekeinket szolgálja
– mondta igencsak indulatosan a szerb elnök, aki éppenséggel állt, és nem ült a sajtóértekezlet alkalmával, majd feltette a kérdést, hogy talán a saját döntéshozatal be van tiltva, és akkor lenne jó vezető, ha idegen érdekeket és utasításokat szolgálna ki, ahogy ezt a korábbi szerb kormányok tették 2000 és 2012 között.
Az egyes ellenzéki vezetőket név szerint is megemlítő tirádákat Vučić azzal zárta, hogy ilyen politikát őt soha nem fog folytatni, mert ő független és önálló Szerbiát akar, bár igent mond az európai útra, de a saját érdekek megőrzése mellett, mert maguk szeretnének gondoskodni önmagukról és a gyerekeikről, valamint a hazájukról és a saját jövőjükről, ahelyett hogy napi szinten mások mondják meg nekik, hogy milyen politikát folytassanak.
A Luca széke
A szerb elnök ugyanakkor számít az európai pénzekre, felmerült ugyanis, hogy átalakítják a Horgos és Röszke közötti határátkelőt, ahol saját tapasztalataink szerint is évek óta gyalázatos állapotok uralkodnak, főleg a magyar oldalon.
– Megpróbálunk egy ellenőrző sávot létrehozni, a jelenlegi kettő helyett a szerb és a magyar állampolgárok, és mindenki más számára, valami igencsak nagyot, amihez száz és száz millió euróra lesz szükség azokon a bővítéseken túl, amelyeket már végrehajtottunk, mert valami olyasmit szeretnénk, amire még nem volt példa
– jelentette ki a szerb elnök, aki jelezte, hogy ehhez az Európai Unió támogatását is várják, ami természetesen uniós pénzek formájában nyilvánulhatna meg.

Kolostori séta (szerb elnöki Instagram)
A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy egy ilyen átkelő létrehozását közösen felkínálják Romániának a hármas határ térségében, ami a magyar fél javaslata volt, és amit szerb részről örömmel fogadtak.
Vučić arról is beszélt, hogy a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal szerbiai szakasza lehet, hogy már határidő előtt elkészül, de határidőre biztosan, ezért megkérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy a kínai beruházóval közösen gyorsítsák fel az építkezést, hogy két év múlva a két főváros közötti utazási idő 2 óra 40 percre csökkenhessen.
További témák
A szerb elnök elmondta azt is, hogy a két ország delegációja tárgyalt a Szerbia által Magyarországon bérelt gáztároló kapacitásokról és az energiastabilitással összefüggő esetleges veszélyekről is.
Elmondása szerint Magyarországnak együttműködési ajánlatot tettek a Belgrádban megrendezésre kerülő EXPO 2027 megszervezésével összefüggésben.
A szerbiai stadionépítések is szóba kerültek, Vučić megismételte azt a szerb álláspontot, hogy a világ legjobb cégeinek kell felajánlani a Zaječarban, Leskovacon, Loznicában és Kragujevacon épülő új stadionok, majd a belgrádi Nemzeti Stadion kezelését és karbantartását.
– Megtaláljuk a világ egyik legjobb cégét, amely segít fenntartani a stadionokat, és folyamatosan új tartalmat is biztosít
– mondta Vučić, és hozzátette, hogy ezt nem szabad az önkormányzatokra bízni.
Orbán Viktor és Aleksandar Vučić találkozójáról magyar részről csak annyit közöltek, hogy a tárgyaláson áttekintették Magyarország és Szerbia politikai és gazdasági kapcsolatait, a Nyugat-Balkán EU-integrációjának helyzetét, az illegális migráció elleni fellépés lehetőségeit, valamint a közös energetikai és infrastrukturális projekteket.
A magyar miniszterelnök ehhez Facebook-profilján annyit tett hozzá, hogy “Munka van… Történelmi csúcson a magyar-szerb kapcsolatok.”

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát