B A Balkanac

PRESSMAN KENYERE: A kenyér száradási sebessége és az amerikai vízumrendelet (videó)

Közzétéve:

1 hónap telt el azóta

A megjelenés dátuma

2023.08.24.

Írta

B.A. Balkanac

NAGYI TITKA: Az amerikai nagykövet magyar kenyeret sütött (Forrás: Screenshot)

Megosztás

Add tovább!

A cikk meghallgatása

Olvasási idő: 5 perc

Augusztus huszadikai hír, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David Pressman nem csak jelképesen, hanem igazából, testestül-lelkestül megjelent Rubin Eszter gasztroíró fővárosi lakában ünnepi kenyeret sütni. Ott gyúrtak-dagasztottak a Twitterre feltöltött videó tanúsága szerint, miközben Eszter arra biztatta Davidet, hogy jó erősen veregesse oda az asztal lapjához a tésztát. Szóval, jobban-jobban, miközben a politikus azon nevetgélt, hogy ilyesmire még nem buzdította senki. Utána ki is sütötték, majd leültek megenni.

Azt már nem tudjuk, hogy elfogyott-e az egész, de tegyük fel, hogy maradt. Még inkább feltételezzük, hogy sütöttek pl. az amerikai rokonságnak is. Ami itt valójában szónoki kérdés. Mert igazából azt szeretnénk megvizsgálni, mi van akkor, ha a nemzetiszín szalaggal átkötött kenyeret személyesen szeretnénk átadni a kinti pereputtyunknak. Mondjuk, nem valamiféle diplomáciai gyorspostán. (Fogasabb lehet a dolog, mint gondolnánk.)

Arról van szó, már jócskán az idei aratás után – mindegy, hogy Szent Vid napjától vagy Péter-Páltól számoljuk-e – érkezett a hír, hogy az USA korlátozza a magyar útlevéllel rendelkezők vízummentességét. Washington kézenfekvő mód biztonsági aggályokkal magyarázta a népszerűtlen lépést. Ami ebben felettébb elgondolkodtató persze, hogy a mentességet élvező negyven ország közül egyedül Magyarországot érinti a megszorító intézkedés. Ebbe egyesek rögtön belelátták a budapesti nagykövet (igaz, csak később lisztbe mártott) kezét is, amire viszont aligha létezik konkrét bizonyíték. Az M1 csatornáján elhangzott hivatalos kommentár szerint mindenesetre a nagykövet nagy valószínűséggel belejátszott az ilyetén való alakulásba, ám ennél fontosabb, ami de facto a Capitolium felől sodor a szél. Nevezetesen, hogy azért lett ez így, sajnos, mert a magyar kormány nem orvosolta a 2011 és 2020 között kiadott új útlevelekkel kapcsolatban felmerült aggályokat.

– De miféléket is pontosabban?

Nos, dióhéjban annyit, amit amúgy is jó tudni, hogy az amerikai vízummentességi program keretében részt vevő országok állampolgárai turisztikai vagy üzleti céllal akár kilencven napra utazhatnak vízum nélkül az Egyesült Államokba, amihez mindössze egy úgynevezett elektronikus utazási engedélyezési rendszer, az ESTA (Electronic System for Travel Authorization) igénybevételére van szükségük. Mostantól azonban a magyar útlevéllel rendelkezők számára az ESTA érvényessége két évről egy évre csökken, és csak egyszeri használatra jó.

Közleményében az amerikai nagykövetség azzal indokolja a döntést, hogy a magyar kormány fent említett időszakban közel egymillió ember számára biztosította a magyar állampolgárságot, de ami a legnagyobb baj ebben, hogy tette ezt – amerikai vélemény szerint legalábbis – a személyazonosságuk megfelelő biztonsági ellenőrzése nélkül. Lényegtelen számbeli eltéréssel erről beszélt a magyar állami televízió is, hangsúlyozva, hogy az amerikaiak kérelmének aligha lehet eleget tenni. Nevezetesen ennyi ember rendelkezésre álló adatait átengedni. Márpedig – ahogy látjuk innen, ettől a mi kis asztalunktól – mindaddig aligha lesz zöldágra vergődés e kérdésben. (Sem.) Főleg, ha az amerikaiak bosszújánál akad meg karcolt lemezként a téma. A bosszúhadjáratnál Magyarország egyéb állásfoglalásai, pl. „oroszpártisága” miatt.

Mindenesetre addig is érdemes tudni, hogy a nagykövetség nyilatkozata előtti ESTA érvényessége marad a régi. Tehát a 2023. augusztus első napját megelőzően kiadott engedélyek továbbra is két évig és többszöri beutazásra érvényesek.

Következő lépésünkben próbáljunk meg itt valamilyen egyszerűbb és célravezetőbb esetet találni, mint maga a főhős Macbeth komplikált drámájában. Nem olyat keresünk, akit „nem anya szült”, hanem olyat, aki Magyarország mai határain kívül született, ám később ezért vagy azért az anyaországba költözött, ahol egy idő múlva magyar állampolgár lett. – Igen, ez egy általános képlet, ilyen emberből sok van. Történelmi kataklizmák gyorsítani tudják a folyamatot, amilyen pl. Jugoszlávia szétesése volt a déli szférában, azonban itt nem szeretnénk statisztikákat lobogtatni, inkább frissen-konkrétan amerikai vízumot felmutatni. – Ám mi is itt megint csak a bibi? Akit már egyszer megvert az Isten, miért kap ismételten pofont?

Erősebben, David! (Forrás: Screenshot)

Egyik délvidéki születésű, Mo.-on élő költőnőnk mondta el a maga találkozását a szóban forgó problémával. (Név a szerkesztőségben, bár semmi olyan nem hangzott el, amivel magára zúdíthatná az amerikai adminisztráció haragját.) Azt mesélte, hogy tavaly januárban utazhatott volna folyóirat-bemutatóra New Yorkba meg Bostonba, ekkor derült ki számára, hogy ebben egy óriási bökkenő van. Szabályos vízumot kell szereznie, mivel nem születéstől fogva magyar állampolgár. Azt ugyan igényelhet, de az elbírálás hat hónaptól akár két évig is eltarthat. Persze, kétesélyes mindenképp: vagy megadják, vagy sem. – Erre nem számított, az út elúszott, mások repülhettek Amerikába.

Ő úgy tudja, hogy 2020-ban – a covid alatt – hozták meg a rendeletet, amely aztán maradt. Hiába a magyar állampolgársága tehát, adott esetben kettős állampolgársága, nem léphet „csak úgy” az USA területére.

Lényegében a fentieket tudta megerősíteni – szakszerűbb magyarázattal – jeles írónk, neves nemzetközi jogászunk, dr. Várady Tibor is, de szerintünk ez így elég. Aki menni akar mindenképp, vinni például azt a fránya kenyeret, még ha az időközben kőkeménnyé válik is, annak egész biztosan bővebb tájékozódásra lesz szüksége. Az egykor amerikai egyetemre járó, majd amerikai egyetemen tanító dr. Várady meg még annyit fűzött ehhez, hogy ő 2012-ben járt utoljára az Egyesült Államokban. Valószínűleg szó szerint utoljára, mert többé nem szeretné vállalni azt a tucatnyi órás repülést. Elsősorban.

Kapcsolódó cikk

A NEGYVENEDIK ORSZÁG: A horvátok vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba

Apropó: repülés. Ezredvégi nagy szenzációnak számított, hogy a jugoszláv hadsereg egyik csapata – élén Dani Zoltán légelhárító tiszttel – Temerinnél lelőtte a NATO egyik láthatatlannak vélt lopakodóját. Dani később azt nyilatkozta, hogy eleinte nem is tudták, hogy az láthatatlan, ezért sikerült telibe trafálni. A maga módján komikus, ám aztán mintha úgy értesültünk volna, hogy a nagy haditett mégsem hozott olyan sok boldogságot az ezredesnek. Behatóan nem ismerjük a további történetet, csupán próbáljuk elképzelni, mi lehetett volna, ha az élet nehezen leküzdhető sodrában Dani ezredes is belekerül valahogy abba az amerikaiak szerinti millióba? (Csak tegyük fel…) Vagy valaki hasonló? (Nem csupán egy ártatlan, legfeljebb fantáziáló író.)

& 1-et azért különösebb csapongó agymunka nélkül leszögezhetünk: igazából a lövöldözni nem akarók törzsgárdáját sújtja így – déli szemszögből – ez a valószínűleg jól átgondolt „baráti tűz” amerikai rendelet. FOR SHURE, DEAR FRIENDS! (FRIENDLY FIRE.)

Az olvasás folytatása

Ezt az oldalt ennyien látták: 512

B A Balkanac

Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)

Közzététel:

14 óra telt el azóta,

a megjelenés dátuma

2023.09.28.

Írta

B.A. Balkanac

Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán

A cikk meghallgatása

Olvasási idő: 5 perc

Mottó:
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG!

(P.S.– B.A. /B./)

– Bátyaság – sóhajtott valójában jó rég derekát tapogató nagyanyjuk, nagymamánk, Bögre Ilona a becsei Medenacs tanyavilágában, valami nádvágó szerszámmal, kapával, bármi hasonlóval a kezében. – Istenem, mind ez a sok év hová lett? Biz’, a fenébe lett.

Aztán rendre elnevette magát az abból a családból származó Bögre Ilon, amely famíliában apáról fiúra szállt a gölöncsérség, így lettek ők, ha nem is Findzsák, de Bögrék. Férje ugyanezt, hogy hová lett az a sok év, más szó használatával fogalmazta volna meg, de most ne menjünk ebbe részletesen bele. Elég az, hogy az embernek ma is számtalanszor kél káromkodni kedve. Vágná falhoz a tányért, kínjában felröhögne a dolgok állásán. B… oda a findzsát.

Kapcsolódó cikk

A pesti Szélherceg és a balkáni Bábel

Ha Sziveri Jánosnak ez a felröhögős verse később született is, mégis abból az 1983-as felejthetetlen, csodálatos élményből táplálkozik, amelyben őt, az Új Symposion folyóirat akkori ifjú főszerkesztőjét egész „bandájával” együtt kivágták, mint macskát… Kirúgták a párt tartományi korifeusai. Valószínűleg veszélyt sejtettek bennük az elvárt alázatkészség hajmeresztő hiánya láttán. Az esetükben nehezen megvalósítható totálkontroll fenyegető réme okán ez lett: kidobás.

Sziveri János kálváriája ma már ismert dolog az újvidéki Teleptől, majd a temerini Matuska-háztól – amikor is még semmilyen munkát nem kaphatott – a Ljubiša Ristić direktor úr elképzelése és irányítása alatt álló Szabadkai Népszínházig. Ott tudvalévőleg dramaturgként helyezkedett el Jancsi, s még némely színpadi művét is előadták, azonban nagyon sokáig nem maradhatott egyre inkább gyógyíthatatlannak bizonyuló rákbetegsége okán. (Annál a Kosztolányi szobornál nem, amely mögött – a saját menekülési kényszerét erősítő meglátása szerint – az idő strikten vetkőztet egy dögöt.)

Jött hát reménykeltő Magyarország. A fővárosi, több szempontból lepukkant Kelenföld, egy kelenföldi kis lakás, busz által elérhető kórház. Hajnali zötykölődések. Rákrománc, a kanyargó út végén a Farkasréti temetővel. – Sziveri János voltam, ez volt büntetésem.

Bizony, ha jobban utánaszámolunk – hová is lett ez a rakás köztes év? –, az Új Symposion harmadik nemzedékének kíméletlen szétverésétől, kigyomlálásától máig olyan negyven év telt el, Jancsi pedig kb. harminchárom éve halott. Azzal, hogy emléke most is él. Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán. Foglalkoznak vele, nevét említik, ahogy legutóbb például a becsei KONTRAPUNKT művelődési lakomán az ottani csikaszos nádasban. Elvarázsolt Mézesdűlőn, ahol két étkezés között sok szép kövér kérdés került terítékre, hogy fokozatosan összeérjen a múlt a jelennel. – Egybefolyjon a kettő, mint vörösbor az abroszon, hogy határozottan egy nagy, nehezen kimosható, ronda flekket alkosson.

Valamiért folyton fel kell röhögnünk a dolgok állásán, ha pokoli kínunkban is. Mert sosem tűnik elavulni ennek a Sziveri-féle „ide-ódának” a kérdése. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen ki ez, ki folyton visszajár? És mi ez, mi folyton visszájára fordul bennünk? – És mit kell tennünk, haver, amikor látjuk, hogy fülünk a földön hever?

Tulajdonképpen mikor lesz az, hogy a hatalom ne akarjon teljes mértékben leuralni minden leuralhatót. Művészetben-irodalomban (mint birodalomban) a saját erejét mutatni – mutogatni-fitogtatni –, a saját ízlését-akaratát igyekezvén érvényesíteni. Minden lépésében, tettében saját figurákat és mondatokat alkotni; jelzőket, jelzős szerkezeteket, szóvirágokat tukmálni, és ha valami nincs úgy, ahogy szeretné, nádpálcáját suhogtatni. Esetleg egyenest a pallosát belengetni. – Netán csak azért, hogy saját magának több helyet csináljon. A „bőség” fantasztikus, akár kisebbségi roggyant kosaránál. – Nos?

Nem áll szándékunkban összemosni sima pusztulást a betiltással, tény azonban, hogy legutóbb a kettő ismét testközelbe került egymással ott, azon az emlékezetes, százegy-kutyás Schultz tanyán. Ott, ahol ezredszerre is fel lehetett röhögni a dolgok állásán. Ebben a Sziverit is erősen megidéző, Radics Viktória moderálta programrészben, amelyben – mások mellett – Ladik Kati újra elmesélte a még régebbi időket – míg Jancsi ott zörgölődött a nádasban, az égen pedig galambok röpködtek –, ebben az idilli környezetben jelentette be Bozsik Péter főszerkesztő személyesen is a veszprémi Ex Symposion folyóirat halálát. Elmondta egy történet végét, amely az orvosolhatatlan anyagi ellehetetlenülés okán bekövetkezett Exitusról szól.

Ex, béke poraidra.

– Igazából érdekes elgondolkodni – szerintünk legalábbis – azon a sokféle asszociációs lehetőséget kínáló látványon, amelyet egy becsei vulkanizőr műhely előtti aszfalton ellapított, mumifikálódott sündisznó nyújt. Úgy tűnik, sokféle interpretációs lehetőség rejlik benne.

Megj.1. Ez a leginkább Sziveri-mementóként olvasható szösszenet itt abból az alkalomból született – ahogy az már részben kiderült is –, hogy lezajlott ez az első kimondottan ilyen ellenpontos rendezvény, amelyet Berényi Emőke és Orcsik Roland képzelt el, majd valósított meg. E szellemi/fizikai lakoma szervezője a HÍD folyóirat. Az esemény szerves részét képezi az úgynevezett Hídverő (jegyezzük meg, nem hídrobbantó!) programsorozatnak, és benne – jeles társadalomtudósok, irodalmárok részvételével – a vajdasági magyar közösséget meg a magyar kultúrpolitikát érintő kihívások kerültek késes-villás elérhetőségbe: tálcán & asztalon. Az akcióban több nemzedék képviselője vett részt, és a beszélgetéseket – amolyan időközönként érkező öntetként – felolvasások dúsították.

Megj.2. Szokásos terjedelmi oknál fogva – meg azért is, mert nem állt módunkban végigkövetni az egész eseményt – erősen egy ösvényre, egyetlen csapásra koncentráltunk. Ám szeretettel mellékeljük az „étlapot”, amelyből jobban látható, mi történt ott Becsén, azon A NAGY (kult.) ZABÁLÁS-on.

PROGRAM

10 óra HONNAN HOVÁ? – Társadalomtudományi kerekasztal a népszámlálásról Badis Róbert, Palusek Erik, Tóth Szilárd János (Sárcsevity Hajdú Bea moderál)
11 óra SZABAD SAJTÓ? – Tőke János, Gyurkovics Virág (Zakinszky Toma Viktória moderál)
12 óra APOKALIPSZIS TEGNAP – Losoncz Márkkal a könyvéről Radics Viktória, Petar Bojanićtyal a könyvéről Losoncz Márk beszélget
13 óra Ebéd

negyek

15 óra Kerekasztal I. – „FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN” Ladik Katalin, Balázs Attila, Bozsik Péter, (Radics Viktória moderál)
16 óra Kerekasztal II. – „PÉNZ NYELV ZÁSZLÓ” Kollár Árpád, Orcsik Roland, Terék Anna (Fehér Miklós moderál)
17 óra „A SZÁMŰZETÉS LETT A MEGÉRKEZÉS” – A Híd Fiatal alkotók számának bemutatója Dudás Robert, Oláh K. Tamás, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara (Berényi Emőke moderál)
18 óra Kerekasztal III. – MI KÖZÖM HOZZÁ?, kitekintés a magyarországi irodalompolitikai helyzetre Gerevich András, Győrffy Ákos (Pressburger Csaba moderál)
20 óra „ARANYBA ZÁRT KETRECEK” – Ketrecparty DJ Kővel
Vizuál: Laza Kalember