B A Balkanac
Papírmalom az Anna utcában (Milorad Krstić Szentendrén)
Tegyük fel, Pest felől érkezünk Szentendrére. Csak követnünk kell a helységet átszelő, itt-ott kanyarodó főútvonalat. Utóbb felfelé a dombon a Papsziget felé, azonban még jócskán előtte a szigetnek: balra kell kanyarodnunk. Pontosan a Szentlászló táblánál. Rövidesen elhagyjuk az út jobb oldalán látható templomot. (Nem viccelünk rá a Művész nevének és a keresztvetés gesztusának kínálkozó rímelésére, kibírjuk.) Kisvártatva mintegy könyökszerűen lefordulunk balra, felfelé a kaptatón, majd megállunk a 16-os számnál. Egy tarkára festett kerekes kútnál. Lebattyogunk a kapuhoz, s ezzel meg is érkeztünk: mesebeli VINCZEMILL-be.
(Mindezt azért ilyen bőven, nehogy valaki elszúrja az útirányt, mert a dzsípíeszének esetleg rossz napja van, aztán dühében kihagyjon egy kitűnő élményt, felettébb minőségi épülést & szórakozást. Megbocsáthatatlan hiba lenne. Sőt hangsúlyosan: bődületes.)
Egy arcban találkozó Marilyn Monroe és Che Guevara
Milorad Krstić rajzmesterünknek, aki egyaránt szuverén ura álló és mozgóképnek, pont ebben a papírmerítő és könyvkötő műhelyben, műhelygalériában nyílt príma kis kiállítása júliusban. Illetve ez az egyébként szeptember elejéig megtekinthető expo nem is olyan kicsi. Hosszan el lehet nézelődni az apró motívumok sokasága meg a papírkészítéshez és egyebekhez szükséges gépek, ijesztő fogaskerekek, csimpaszkodásra csábító jókora vaskarok között.
Megj.: cikkíróként teljes mértékben azonosulni lehet a művek szerzője adta vagy jóváhagyta címmel, ami így szól: EGY TOLL KALANDJAI A VINCZEMILL PAPÍROK MERÍTÉSÉBEN. – Ritkán van ilyen spontán találkozás.
Nos, e kaland során – nem mellesleg – meg lehetett tudni kalauzolónktól, Vincze Mátétól azt is, hogy a vállalkozást az édesapja, Vincze László papíripari mérnök alapította 1985-ben. Továbbá hogy a technológiájuk a régi kínai hagyományokra épült, aszerint készülnek náluk a valódi, kézzel merített papírok. Természetesen a Vinczemill Kft. („mill” azért, hogy a külföldiek jobban értsék!) grafikai tervezést, nyomdai kivitelezést, nem utolsósorban könyvkötészeti munkákat is ajánl ügyfeleiknek, ez azonban itt természetesen nem az ilyen típusú reklám helye, csupán a cég sokoldalúságát hangsúlyozandó tértünk ki erre.
Mindössze ártatlan nyúlfarok hosszáig, persze.
A nevezetes napon Iglódi Csaba, a Dreher-szimfónia c. regény szerzője nyitotta meg Milorad Krstić kiállítását (Kardos Judit felvétele)
Benne van a netes krónikákban, hogy a tárlatot, amelyen a művekből vásárolni is lehet, azon a nevezetes napon Iglódi Csaba, a Dreher-szimfónia c. regény szerzője nyitotta meg. Hangsúlyozva a művész egyediségét, meg a fentebb már megpendített főerényét és egyebeket, nem kevésbé az ő privát járatlanságát az ilyen típusú bökkenős feladatok sikeres elvégzésében. (Esetleg kellett volna hozzá egy kis Dr. Eher? 🙂) – Ja, közben a vásárlást illetően még: konkrétan venni a helyszínen A/3-as méretű Vincze-papírra készült nyomatokat lehet. Illetve tetszés szerint lehet mazsolázgatni a különleges, eddig még ilyen formában nem látott eredeti művek és printek illusztris gyűjteményéből.
Valahol idézik ezzel a szentendrei jeles eseménnyel kapcsolatban a Művész személyének és művének kitűnő ismerőjét is, Kurdy Fehér Jánost, aki jellegzetes bevezető torokköszörülésével imigyen szól róla:
– Milorad Krstić szabadon szörföl a művészeti referenciák között. Úgy sorakoztat fel jelentős művészeket és műalkotásokat, varrja át őket filmes, festészeti és építészeti utalásokkal, hogy elmosódnak a műfaji határok. Az eredmény egy univerzális művészi önarckép, egy eddig ismeretlen portrétípus, amely leginkább a művészeti manifesztumokkal rokonítható.
Megemlítődik még több helyütt, hogy az 1952-ben a szlovéniai Dornberkben született M. K. tipikusan közép-európai alkotó, aki Budapestre az ezerkilencszáznyolcvanas évek végén költözött. Az is, hogy a hetvenes évek derekán Újvidéken jogi diplomát szerzett, jogi karrierjével párhuzamban szobrokat készített, rajzolt és festett. Milorad a nyolcvanas évek elején kezdett el amott folyamatosan kiállítani, Pesten pedig kilencvenben az első magángalériák között ajtaját kitáró Roczkov Galériában mutatkozott be. Nem mellékesen a vizuális megjelenítés számos területén tevékenykedik, amilyen a rajz, festmény, grafika, szobrászat, film, animáció, fotó, képregény, valamint a látvány- és díszlettervezés.
Filmjeiről akár külön oldalakat is lehetne idecsatolni. Szép kalligrafikus betűkkel, merített papíron netán, azonban itt – örök szűkében a területnek – elég a híres Ruben Brandtot említeni (ahogy sok más, ez is készült többek között Roczkov Radmila közreműködésével). Vincze Máté úgy nyilatkozott nekünk – cikkírón túl a Balk.hu főszerkesztőjének, Varga Szilveszternek –, hogy szereti Ruben Brandtot, a gyűjtőt. Szerette nézni, ami arra ösztönözte, hogy vegye fel a kapcsolatot a Szerzővel, majd vágjanak neki valamely közös projektnek. Van nála a príma merített papírból bőven. Riporteri kérdésünkre, hogy a kis kényszeres csapatát műkincslopásokkal mozgásban tartó pszichiáter melyikre bukna a Vinczemillben kiállított exponátumok közül, kalauzolónk elnevette magát, majd rövid gondolkodás után… ááá, nem! Nem fogjuk elárulni. Kérem, menjenek személyesen megkérdezni, aztán meg is nézni. Úgy éri.
P. S. Aki ismeri Milorad Krstić rajzolói stílusát, annak az Anna utcában – applikációival és egyéb megoldásaival együtt – könnyen beugrik az évekkel ezelőtti Das Anatomische Theater (DAT), az a sajátos Gesamtkunstwerk, amely ékesen tanúskodik Krstić érdeklődési területének impozáns szélességéről és mélységéről, egyáltalában: sokrétűségéről. Ennek a típusú gondolkodásnak elengedhetetlen összetartója a szintézis, aminek gyönyörű példáját látjuk a két más-más területről érkező, de egy arcban találkozó Marilyn Monroe és Che Guevara képében. Két popikonná vált legendás figura egyben. Legalábbis mi őket látjuk benne, aztán részünkről még csak ennyi:
– BRAVO MAESTRO!
B A Balkanac
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
Mottó:
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG!
(P.S.– B.A. /B./)
– Bátyaság – sóhajtott valójában jó rég derekát tapogató nagyanyjuk, nagymamánk, Bögre Ilona a becsei Medenacs tanyavilágában, valami nádvágó szerszámmal, kapával, bármi hasonlóval a kezében. – Istenem, mind ez a sok év hová lett? Biz’, a fenébe lett.
Aztán rendre elnevette magát az abból a családból származó Bögre Ilon, amely famíliában apáról fiúra szállt a gölöncsérség, így lettek ők, ha nem is Findzsák, de Bögrék. Férje ugyanezt, hogy hová lett az a sok év, más szó használatával fogalmazta volna meg, de most ne menjünk ebbe részletesen bele. Elég az, hogy az embernek ma is számtalanszor kél káromkodni kedve. Vágná falhoz a tányért, kínjában felröhögne a dolgok állásán. B… oda a findzsát.
Ha Sziveri Jánosnak ez a felröhögős verse később született is, mégis abból az 1983-as felejthetetlen, csodálatos élményből táplálkozik, amelyben őt, az Új Symposion folyóirat akkori ifjú főszerkesztőjét egész „bandájával” együtt kivágták, mint macskát… Kirúgták a párt tartományi korifeusai. Valószínűleg veszélyt sejtettek bennük az elvárt alázatkészség hajmeresztő hiánya láttán. Az esetükben nehezen megvalósítható totálkontroll fenyegető réme okán ez lett: kidobás.
Sziveri János kálváriája ma már ismert dolog az újvidéki Teleptől, majd a temerini Matuska-háztól – amikor is még semmilyen munkát nem kaphatott – a Ljubiša Ristić direktor úr elképzelése és irányítása alatt álló Szabadkai Népszínházig. Ott tudvalévőleg dramaturgként helyezkedett el Jancsi, s még némely színpadi művét is előadták, azonban nagyon sokáig nem maradhatott egyre inkább gyógyíthatatlannak bizonyuló rákbetegsége okán. (Annál a Kosztolányi szobornál nem, amely mögött – a saját menekülési kényszerét erősítő meglátása szerint – az idő strikten vetkőztet egy dögöt.)
Jött hát reménykeltő Magyarország. A fővárosi, több szempontból lepukkant Kelenföld, egy kelenföldi kis lakás, busz által elérhető kórház. Hajnali zötykölődések. Rákrománc, a kanyargó út végén a Farkasréti temetővel. – Sziveri János voltam, ez volt büntetésem.
Bizony, ha jobban utánaszámolunk – hová is lett ez a rakás köztes év? –, az Új Symposion harmadik nemzedékének kíméletlen szétverésétől, kigyomlálásától máig olyan negyven év telt el, Jancsi pedig kb. harminchárom éve halott. Azzal, hogy emléke most is él. Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán. Foglalkoznak vele, nevét említik, ahogy legutóbb például a becsei KONTRAPUNKT művelődési lakomán az ottani csikaszos nádasban. Elvarázsolt Mézesdűlőn, ahol két étkezés között sok szép kövér kérdés került terítékre, hogy fokozatosan összeérjen a múlt a jelennel. – Egybefolyjon a kettő, mint vörösbor az abroszon, hogy határozottan egy nagy, nehezen kimosható, ronda flekket alkosson.
Valamiért folyton fel kell röhögnünk a dolgok állásán, ha pokoli kínunkban is. Mert sosem tűnik elavulni ennek a Sziveri-féle „ide-ódának” a kérdése. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen ki ez, ki folyton visszajár? És mi ez, mi folyton visszájára fordul bennünk? – És mit kell tennünk, haver, amikor látjuk, hogy fülünk a földön hever?
Tulajdonképpen mikor lesz az, hogy a hatalom ne akarjon teljes mértékben leuralni minden leuralhatót. Művészetben-irodalomban (mint birodalomban) a saját erejét mutatni – mutogatni-fitogtatni –, a saját ízlését-akaratát igyekezvén érvényesíteni. Minden lépésében, tettében saját figurákat és mondatokat alkotni; jelzőket, jelzős szerkezeteket, szóvirágokat tukmálni, és ha valami nincs úgy, ahogy szeretné, nádpálcáját suhogtatni. Esetleg egyenest a pallosát belengetni. – Netán csak azért, hogy saját magának több helyet csináljon. A „bőség” fantasztikus, akár kisebbségi roggyant kosaránál. – Nos?
Nem áll szándékunkban összemosni sima pusztulást a betiltással, tény azonban, hogy legutóbb a kettő ismét testközelbe került egymással ott, azon az emlékezetes, százegy-kutyás Schultz tanyán. Ott, ahol ezredszerre is fel lehetett röhögni a dolgok állásán. Ebben a Sziverit is erősen megidéző, Radics Viktória moderálta programrészben, amelyben – mások mellett – Ladik Kati újra elmesélte a még régebbi időket – míg Jancsi ott zörgölődött a nádasban, az égen pedig galambok röpködtek –, ebben az idilli környezetben jelentette be Bozsik Péter főszerkesztő személyesen is a veszprémi Ex Symposion folyóirat halálát. Elmondta egy történet végét, amely az orvosolhatatlan anyagi ellehetetlenülés okán bekövetkezett Exitusról szól.
Ex, béke poraidra.
– Igazából érdekes elgondolkodni – szerintünk legalábbis – azon a sokféle asszociációs lehetőséget kínáló látványon, amelyet egy becsei vulkanizőr műhely előtti aszfalton ellapított, mumifikálódott sündisznó nyújt. Úgy tűnik, sokféle interpretációs lehetőség rejlik benne.
Megj.1. Ez a leginkább Sziveri-mementóként olvasható szösszenet itt abból az alkalomból született – ahogy az már részben kiderült is –, hogy lezajlott ez az első kimondottan ilyen ellenpontos rendezvény, amelyet Berényi Emőke és Orcsik Roland képzelt el, majd valósított meg. E szellemi/fizikai lakoma szervezője a HÍD folyóirat. Az esemény szerves részét képezi az úgynevezett Hídverő (jegyezzük meg, nem hídrobbantó!) programsorozatnak, és benne – jeles társadalomtudósok, irodalmárok részvételével – a vajdasági magyar közösséget meg a magyar kultúrpolitikát érintő kihívások kerültek késes-villás elérhetőségbe: tálcán & asztalon. Az akcióban több nemzedék képviselője vett részt, és a beszélgetéseket – amolyan időközönként érkező öntetként – felolvasások dúsították.
Megj.2. Szokásos terjedelmi oknál fogva – meg azért is, mert nem állt módunkban végigkövetni az egész eseményt – erősen egy ösvényre, egyetlen csapásra koncentráltunk. Ám szeretettel mellékeljük az „étlapot”, amelyből jobban látható, mi történt ott Becsén, azon A NAGY (kult.) ZABÁLÁS-on.
PROGRAM
10 óra HONNAN HOVÁ? – Társadalomtudományi kerekasztal a népszámlálásról Badis Róbert, Palusek Erik, Tóth Szilárd János (Sárcsevity Hajdú Bea moderál)
11 óra SZABAD SAJTÓ? – Tőke János, Gyurkovics Virág (Zakinszky Toma Viktória moderál)
12 óra APOKALIPSZIS TEGNAP – Losoncz Márkkal a könyvéről Radics Viktória, Petar Bojanićtyal a könyvéről Losoncz Márk beszélget
13 óra Ebéd
15 óra Kerekasztal I. – „FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN” Ladik Katalin, Balázs Attila, Bozsik Péter, (Radics Viktória moderál)
16 óra Kerekasztal II. – „PÉNZ NYELV ZÁSZLÓ” Kollár Árpád, Orcsik Roland, Terék Anna (Fehér Miklós moderál)
17 óra „A SZÁMŰZETÉS LETT A MEGÉRKEZÉS” – A Híd Fiatal alkotók számának bemutatója Dudás Robert, Oláh K. Tamás, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara (Berényi Emőke moderál)
18 óra Kerekasztal III. – MI KÖZÖM HOZZÁ?, kitekintés a magyarországi irodalompolitikai helyzetre Gerevich András, Győrffy Ákos (Pressburger Csaba moderál)
20 óra „ARANYBA ZÁRT KETRECEK” – Ketrecparty DJ Kővel
Vizuál: Laza Kalember
-
Koszovó5 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Koszovó3 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Horvátország6 nap telt el azóta
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?