Ez idő tájt, szinte menetrendszerűen be szokott köszönteni a diplomáciai monszun Szerbia és Horvátország között, és a fellegek szinte kivétel nélkül Belgrád felől érkeznek. A csörte...
Szerbiában még csak most kezdődtek meg a kormányalakítási tárgyalások az április 3-i választásokat követően, miután ötödik nekifutásra sikerült probléma nélkül lezárni a szavazást egy dél-szerbiai körzetben,...
Két hadiipari cégben helyezi el a szerb állam azt a körülbelül ötszáz munkást, akit elbocsátottak a Fiat Stellantis kragujeváci üzeméből. A nagyvállalat elindította az utcára kerülő...
Azonosították mindazokat, akik az utóbbi hetekben Szerbia területéről bombafenyegetést tartalmazó leveleket küldtek szerbiai intézményeknek – közölte Aleksandar Vulin belügyminiszter szerdán. A politikus szerint január elseje és...
A Fiat dolgozóit délelőtt fogadta Ana Brnabić szerb miniszterelnök, de nem jött létre semmiféle megállapodás a sorsukat illetően, így továbbra is az a két opció áll...
Tovább tart a Szerbia elleni e-mailes hadviselés. Ma reggel ismét több mint száz iskolában volt bombariadó, ezúttal nem csak Belgrádban hanem vidéken, így a Vajdaságban is....
Aleksandar Vučić szerb elnök átvette az újonnan kinevezett ukrán nagykövet, Volodimir Tolkacs megbízólevelét, és ebből az alkalomból bejelentette, hogy Szerbia részt vesz az ukrajnai városok újjáépítésében....
A nyugat-balkáni államok EU-s csatlakozásának fontosságát hangsúlyozta a térségben tett e heti látogatása során Karen Donfried amerikai külügyi államtitkár-helyettes, ám az ukrajnai háború újra megmutatta, mennyire...
A belgrádi brit nagykövetség cáfolta a szerb Novosti hírportál/napilap állításait, amelyek szerint Nagy- Britannia páncéltörő fegyvereket szállított Koszovónak. A napokban a BALK is beszámolt arról, hogy...
Brüsszelből ugyan biztató hírek érkeztek arról, hogy Szerbia mentesül a szankciók alól, és továbbra is kap kőolajat a Horvátországon áthaladó JANAF adriai olajvezetéken keresztül, Szerbiában azonban...
A Mostari Nemzetközi Vásáron nem csak Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter vett részt, hanem több régiós vezető, például a szerb és a horvát miniszterelnök is,...
Szerbiában nyolcan meghaltak és legalább húszan megsérültek, amikor beomlott a szén a közép-szerbiai Aleksinac közelében lévő Sokobanjában, és metán jutott be a munkatérbe, ahol azonban robbanás...
A szerb elnök arról álmodozik hogy Belgrádban vonatra száll, és felugrik Budapestre ebédelni vagy vacsorázni, mert csak két és fél órát kell utaznia, ha megépül a...
Ismét indul az elnöki posztért Aleksandar Vučić szerb államfő, aki 2017 óta tölti be a tisztséget. Erről döntött a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetése vasárnapi ülésén....
A szerbiai kormánypárti média & sajtó „egy emberkén állt ki” Aleksandar Vučić szerb elnök és az Ukrajnával kapcsolatban korábban elég nehezen megszült belgrádi álláspont mellett, amely...
A belgrádi kormány cáfolja, hogy az ország elnöke, Aleksandar Vučić elutasította azt az uniós kérést, amely Ukrajna területi integritásának támogatására vonatkozik. Szerbia nincs könnyű helyzetben, miután...
Belgrádban ülésezett a nemzetbiztonsági tanács, tanácskozott a kormány, hivatalos álláspont azonban nem született. Legfelsőbb közlés szerint mindkét alkalommal a régióban és az Ukrajna körül kialakult helyzetet...
A hetek óta tartó országos tiltakozások és útlezárások után a szerb kormány úgy döntött, hogy hazaküldi a Rio Tinto angol-ausztrál bányászati céget, amelynek a szerbiai lítiumra...
Kitoloncolták Ausztráliából Novak Đokovićot, miután az ausztrál szövetségi bíróság jóváhagyta Alex Hawke bevándorlási miniszter döntését, amellyel „egészségügyi és közrendi” okokra hivatkozva visszavonta a világelső szerb teniszező...