Connect with us

A Háború

NEHÉZ HELYZET: Vučić állítólag elutasította az uniós kérést, hogy támogassa Ukrajna területi integritását

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

brnabic nova
A cikk meghallgatása

A belgrádi kormány cáfolja, hogy az ország elnöke, Aleksandar Vučić elutasította azt az uniós kérést, amely Ukrajna területi integritásának támogatására vonatkozik. Szerbia nincs könnyű helyzetben, miután az utóbbi időben igencsak szorosra fűzte kapcsolatait Oroszországgal, miközben, legalábbis úgy tessék-lássék, igyekszik megfelelni az uniós várakozásoknak.

A Nova úgy tudja

Az erőteljesen ellenzéki (és oligarcha tulajdonban lévő) Nova napilap & hírportál azt írja, hogy a szerbiai kormány tagjai a kabinet tegnapi ülésen, amelyen részt vett a szerb államfő is, úgy döntött, hogy nem fogadják el az Európai Unió kérését, miszerint Szerbia ítélje Ukrajna területi integritásának veszélyeztetését, és sürgesse a nemzetközi jog tiszteletben tartását Oroszország részéről.

A Nova értesülései szerint Szerbia nem fogadta el azt a kezdeményezést sem, hogy ítélje el mindazokat, akik veszélyeztetik Ukrajna területi integritását, amiből a belgrádi nagyon-nagyon ellenzéki portál azt a következtetést vonta le, hogy Szerbia nem ítéli el az Ukrajna elleni orosz inváziót.

– Éppen ez az a szerb álláspont, amelyet többségi szavazással fogadtak el a kormányülésen, amelyen részt vett Vučić is

– írja a Nova, amely úgy tudja, hogy az erről történt szavazás alkalmával Ivica Dačić házelnök Szerbiai Szocialista Pártjának két minisztere tartózkodott.

A hírportál értesülései szerint a kormányülésen az Oroszország elleni esetleges szankciók szóba sem kerültek.

A Nova várakozásai szerint Aleksandar Vučić szerb elnök ma estére tervezett televíziós beszédében ezt az állásfoglalást hozza nyilvánosságra, miután ma még részt vesz a nemzetbiztonsági tanács újabb ülésétén és találkozik Porfirije pátriárkával, akivel szintén az ukrajnai helyzetről tárgyal.

A miniszterelnök cáfol

A belgrádi balközép Blic, amely kicsit többet ad az újságírói szakmaiságra, mint a Nova, a szerb elnöki hivatalhoz fordult magyarázatért, ahonnan azt a választ kapta, hogy “egyértelmű dezinformációról” van szó, és az államfő este hat órakor az ország népéhez fordul.

Akkor mindenképpen kiderül, hogy mi is a szerb álláspont, de senki se lepődjön meg, ha mégis csak lesz “némi hezitálás”.

A Nova értesülésére reagált Ana Brnabić szerb miniszterelnök, aki szerint ez az “oligarcha média” legnyomorúságosabb és legalávalóbb hazugsága.

– Brutális hazugság

– nyomatékosította véleményét a szerb kormányfő, aki szerint mindazok, akik ilyen hazugságokat közölnek, közvetlenül veszélyeztetik a Szerb Köztársaság elemi érdekeit.

A szerb miniszterelnök még valami olyasmit tett hozzá, hogy ez “kerüljön jegyzőkönyvbe”, amit nem éppen ezekkel a szavakkal fejezett ki, de egyértelműen arra utalt, hogy erről nem fognak megfeledkezni.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava