Belgrádban ülésezett a nemzetbiztonsági tanács, tanácskozott a kormány, hivatalos álláspont azonban nem született. Legfelsőbb közlés szerint mindkét alkalommal a régióban és az Ukrajna körül kialakult helyzetet...
A szerb államfő nem hajlandó egyértelműen elítélni Oroszországot az Ukrajnával szemben tett lépésekért, miközben egy belgrádi kormánypárti lap azt állítja, hogy Ukrajna megtámadta Oroszországot: mintha nem...
Belgrádi sajtójelentések szerint öngyilkos lett, és nem baleset következtében hunyt el Szerbia portugáliai nagykövete. Oliver Antić haláláról a napokban számolt be a szerbiai és nem csak...
A nagykikindai befogadó központban egy bangladesi migráns arról beszélt a BALK-nak, hogy Dubajig repülővel utazott, onnan pedig Törökország, Görögország és Albánia érintésével jutott el Szerbiába. A...
Dzsihádra szólított fel egy szerb férfi az interneten, akit Belgrádban vettek őrizetbe. Igor Despotovićot öt évvel ezelőtt már letartóztatták, mert kamionos merényletet készített elő Belgrád sétálóutcája...
A nagykövet, Hidajet Biščević úgy nyilatkozott az N1 belgrádi televíziónak, hogy a tűz kitörésének pillanatában senki sem tartózkodott a helyszínen, így senki sem került életveszélybe. A...
Kérdés: vajon melyik adriai sziget állatvilágának része az elefánt, a strucc, zebra, antilop és ilyesmi? Azaz, ne törjük a fejünket, jön a válasz. Szóban forgó sziget,...
Koszovó ma ünnepli függetlenségének 14. évfordulóját, az 2008-ban felállított NEWBORN emlékművet idén a női szerepvállalásának szentelik. Színes női arcok és szárnyak díszítik a pristinai Újszülött (NEWBORN)...
A kérdésre egészen magas szinten adtak válasz, Aleksandar Vučić személyesen gondoskodott a hasonlóságról Pásztor és Depp között, aki Jack Sparrow-ként vált igazán ismertté. Mivelhogy Szerbiában állami...
Novak Đoković (34) szerb teniszező kijelentette, hogy kész feláldozni pályafutását, és ezzel együtt az esélyt arra, hogy minden idők legsikeresebb játékosává váljon. A BBC-nek adott interjúban...
Pristinát és Belgrádot is megjárta az USA és az Európai Unió nyugat-balkáni ügyekben illetékes különképviselője, Gabriel Escobar és Miroslav Lajčák, s mindketten feltűnően optimistának tűntek a...
Megbukott a montenegrói kormány a pénteki bizalmi szavazáson. A 81 tagú parlamentben 43 képviselő támogatta a Zdravko Krivokapić vezette kabinet ellen beadott bizalmatlansági indítványt. A kormány...
Kevés közismertebb ember lehet a világon, mint Cristiano Ronaldo. Mindeközben vitatott és kevésbé vitatott szépségű hölgyek szenvednek a viszonzatlan szerelemtől, ugyanakkor férfirajongók százai legalább azonosulni a...
A boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka vissza-visszatér a falakon, most éppen Zomborba tűnt fel, a városból kivezető egyik útvonalon. Mladić tábornok a srebrenicai tömeggyilkosság fő felelőse,...
Az 1970-es évektől jelentős fejlődésen ment át a vasút, elsőként a Belgrád és Zágráb közötti vasútvonal, majd a teljes Budapest – Szabadka – Újvidék – Belgrád...
Éjjel-nappal tesztelik a gyorsvonatokat Belgrád és Újvidék között. A szerb és magyar fővárost összekötő, már régóta épülő vasútvonal végre befejezett szakaszát január másodika óta terhelik: azóta...
Szerbiában lassan sportot űznek abból, hogy az államfő meggyilkolásával riogatnak. Miután a szerb elnök köre, vagy éppen maga az államfő ezt a témát félévente előveszi, ma...
Vračar – tudni valóan, ugyebár – egyik forgalmas negyede Belgrádnak, ahol több nagykövetség, illetve múzeum, könyvtár és egyéb kulturális intézmény található. Egyik eredettörténete szerint élt valaha...
Az elmúlt időszakban az olajiparban és a bankpiacon is bevásárolt egy-egy magyar befektető a szomszédos Szlovéniában. Erről szól Brückner Gergely cikke a telex.hu portálon, amelyben a...