A HÁBORÚ ÁRNYAI: Balkáni veszélyek és esélyek

A 2020-as karabahi azeri-örmény háború és a február 24-e óta tartó ukrajnai orosz agresszió is azt mutatja, hogy egyik napról a másikra “felmelegedhet” egy évek óta befagyott konfliktus. A Balkánon, például Boszniában is van mitől tartani, a folyamatok ugyanis ott egyáltalán nem a bosnyákok, horvátok és szerbek közötti teljes megbékélés felé haladnak. A válságnak ugyanakkor lehetnek kedvező hatásai is.

Párhuzamos történetek

“Ukrán nemzet nincs is, a mai Ukrajnához tartozó területek valaha Oroszország részét képezték, és ezért teljesen legitim törekvés, ha Moszkva újra kívánja egyesíteni az orosz világot” – részben ezzel indokolta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni inváziót.

Szerbiában hasonló elképzelések élednek újjá, annyi a különbség, hogy ott Bosznia államiságát és a bosnyák nép létezését vonják kétségbe, és a “szerb világ” újraegyesítéséről álmodoznak.

Megvannak a kelet-ukrajnai szakadárok boszniai megfelelői is: az 1995-ben létrejött boszniai szerb entitásban, a Szerb Köztársaságban Milorad Dodik, a boszniai államszövetség elnökségének szerb tagja körül szerveződnek az önállóságot, vagy akár a Szerbiához való csatlakozást támogató erők.

Az azonban mindenképpen komoly különbség Bosznia és Ukrajna között, hogy a boszniai helyezkedés többszereplős játék: míg Aleksandar Vučić szerbiai államfő nem támogatja nyíltan a szakadár törekvéseket, egyre aktívabb a térségben az az Oroszország, amely Szerbiánál is szorosabb szövetségese Dodiknak.

Oroszország fő célja Boszniában az, hogy megakadályozza a volt jugoszláv tagköztársaság EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozását, ez pedig könnyen elérhető azzal, hogy állandósítják a térség gazdasági és politikai bizonytalanságát.

Putyinnak közben döntő befolyása van Dodikra: miközben Oroszországban kiképzett fegyveresek alkotják a politikus testőrségét, Moszkva a boszniai szerb vezetőnek köszönheti, hogy Bosznia nem szavazott igennel az ENSZ Közgyűlésben az ukrajnai orosz agressziót elítélő nyilatkozatra.

Koszovói félelmek

Hasonló célok vezérlik Moszkvát Koszovóban is, ahol egy ideig attól tartottak, hogy az ukrajnai orosz invázióhoz hasonló katonai akcióra készülhet Szerbia is.

– Ha az oroszoknak sikerült volna gyorsan előrenyomulniuk Ukrajnában, és a Nyugat reakciója nem lett volna ilyen határozott, akkor a Balkán is nagy bajban lenne

– vélekedett Agon Maliqi koszovói elemző.

Szerinte viszont az ukrajnai válság akár segíthet is azoknak a balkáni államoknak, amelyek még nem csatlakoztak az euróatlanti integrációs szervezetekhez: Brüsszel – attól tartva, hogy Oroszország további bizonytalanságot kíván szítani a térségben – felgyorsíthatja a klubba még be nem vett államok integrációját.

– Ha ez így lesz, akkor mérséklődni fog Oroszország balkáni befolyása, és ezzel csökkenni fog Szerbia zsarolási potenciálja is

– vélekedett Maliqi.

Más elemzők szerint az is felmerült, hogy azon EU-tagországok, amelyek eddig nem voltak hajlandók elismerni Koszovó államiságát – Szlovákia, Spanyolország, Ciprus, Görögország és Románia – megváltoztatják álláspontjukat. Talán Görögország került a legközelebb Koszovó elismeréséhez, de mások is fontolgatják a lépést.

A biztos vesztes

A hatszázezer lakosú Montenegrót is közelről érinti az orosz-ukrán háború. A tengerparti köztársaságban ugyanis meghatározó szerepet játszanak az orosz befektetők és turisták: a vízummentességnek és a viszonylag laza beruházási szabályoknak köszönhetően orosz kézben van a tengerparti ingatlanok jelentős része, s ha az EU-ba vágyó Montenegrónak is csatlakoznia kell az uniós szankciókhoz, akkor a volt jugoszláv tagköztársaság komoly bevételektől eshet el.

– Ahogy elkezdődött az invázió minden megállt, leálltak az építkezések és a felújítások

– nyilatkozták a helyi építőipari vállalatok képviselői.

Az orosz turisták várható elmaradása is érzékenyen érinti az országot, hiszen a koronavírus-járvány akkor tépázta meg az idegenforgalmi üzletágat, amikor a helyiek már abban bíztak, hogy 2022 újra fellendülést hozhat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy egészen a közelmúltig egy oroszbarátként számontartott kabinet kormányozta az országot, ám a Zdravko Krivokapić vezette kormány február elején megbukott egy bizalmatlansági szavazáson.

A kezdeményezés hátterében az a Milo Đukanović államfő állt, aki bevitte az országot a NATO-ba, s aki ellen éppen ezért 2016 őszén államcsínyt kíséreltek meg. A puccs mögött podgoricai vádak szerint az orosz titkosszolgálat állt.

Távolabb Brüsszeltől

Míg az EU-hoz és a NATO-hoz nem csatlakozott nyugat-balkáni államok többsége az ukrajnai válság miatt közelebb kerülhet Brüsszelhez, Szerbia esetében ellentétes trendre kell számítani.

Azzal, hogy Szerbia inkább Oroszország mellett kötelezte el magát – Ivica Dačić parlamenti elnök szerint a szerbek 85 százaléka mindenképpen Oroszországot követi – s Belgrád nem hajlandó csatlakozni a Moszkva elleni uniós büntetőintézkedésekhez, alighanem növekedni fog azon európai politikusok száma, akik ellenzik a Vučić vezette ország felvételét.

Szerbia valóban nehéz helyzetbe került az ukrajnai orosz agresszió miatt. Míg Belgrád célnak tartja az EU-csatlakozást, arról sem szabad elfeledkeznie, hogy Oroszország számít fő szövetségesének a Koszovó nemzetközi elismerésének megakadályozását célzó küzdelemben.

Az is fontos tényező, hogy Szerbia is jelentős mértékben függ az orosz energiahordozó importtól, így a csap esetleges elzárása azonnal gazdasági válságot eredményezne.