Szerbia a nemzetközi jogi normákkal összhangban nem fogadhatja el az ukrajnai régiókban tartott népszavazás eredményét. Ezt Nikola Selaković szerb külügyminiszter jelentette be, aki válaszolt azokra a...
Az utóbbi két napban a zombori rendőrök és az operatív egységek a menekültügyi főbiztosság és az önkormányzat illetékeseinek közreműködésével felkutatták a Zombor külterületén lévő šikarai befogadó...
Milorad Dodik szeptember 20-i moszkvai látogatása lényegesen kisebb visszhangot kapott a boszniai sajtóban, mint a korábbi oroszországi utazásai. A szerb államelnökségi tag Vlagyimir Putyinnal való tárgyalásait...
A szerbiai migránshelyzetben a változatlan tényező, hogy folyamatosan mintegy tízezer migráns tartózkodik Szerbiában, és hogy az embercsempészek főleg a magyar határ mentén tevékenykednek. Változik ugyanakkor a...
A szerb államfő és a magyar miniszterelnök találkozóját követően nem csak Orbán nyilatkozott a sajtónak, hanem Aleksandar Vučić is. Miután Orbán mondandóját már többé-kevésbé ismertettük, nem...
Egy nappal ezelőtt rálőttek egy újzágrábi vendéglő tulajdonosára, szakértők szerint a támadás tipikus leszámolási kísérletnek tűnik. A két támadó motorkerékpárral érkezett, az egyik vezetett, a másik...
Az utóbbi hetekben sikerült még jobban felkavarni az amúgy sem állónak mondható görög-török kapcsolatok vizét. Recep Tayyip Erdoğan török államfő múlt heti kijelentése, miszerint a török...
A szerbiai belügyminisztérium úgy döntött, hogy nem engedélyezi az „EuroPride 2022” résztvevőinek a felvonulását, de az „antiglobalisták” sem szervezhetnek „családi sétát”. Az erre vonatkozó határozatot a...
Pópák vezették azt a tüntetést, amelyt az EuroPride2022 ellen tartottak Belgrádban. Az LMBTQ közösség páneurópai összejövetelének rendezvényei már megkezdődtek a szerb fővárosban, a szombatra tervezett, és...
Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a szerbiai sajtó & média nem foglalkozott Novák Katalin belgrádi látogatásával. Főleg a kormánypárti portálok voltak serények, az ellenzéki oldal...
Szeptember 6-án Recep Tayyip Erdoğan török államfő Szarajevóba érkezett. A meglehetősen feszes időbeosztásúra sikerült látogatás során a török elnök igyekezett a boszniai-török bilaterális kapcsolatok szempontjából legfontosabb...
Szerbia ugyan nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, elismeri viszont Ukrajna területi integritását, és ugyanezt teszi Ukrajna is Szerbia esetében. A két elnök Volodimir Zelenszkij és...
A BALK egy héttel ezelőtt arról írt, hogy az orosz média igyekszik elhinteni a „háború magvait” a Balkánon, mert „Oroszországnak úgy hiányzik egy Ukrajna melletti újabb...
Ante Kotromanović, volt horvát védelmi miniszter, háborús veterán a Večernji listnek adott interjújában közölte észrevételeit az ukrán háborús helyzettel kapcsolatosan, különös tekintettel a déli ukrán ellentámadásra....
Itt-ott a magyar hírközlésben is felbukkant a hír a hétvégén, hogy Horvátországban ismét áll a bál. A rendőrök öt embert állítottak elő, köztük Damir Škugort az...
A montenegrói Nemzetbiztonsági Ügynökség azt állítja, hogy az ország ellen intézett kibertámadás mögött az orosz szolgálatok állnak. Pénteken minden eddiginél komolyabb támadás érte a montenegrói kormányzati...
Kajári Ferenc vezérőrnagy szerint Koszovóban nincs háborús veszély. A KFOR parancsnoka erről a koszovói televíziónak beszélt. A magyar tábornok felszólította a konfliktusban érintett feleket, hogy tartózkodjanak...
A szokatlan szerb-orosz belügyminiszteri-külügyminiszteri párosítással tartott találkozóval kapcsolatban jóformán semmi sem derült ki, ami tág teret hagy a találgatásoknak. A hivatalos Belgrád egy semmitmondó közleménnyel intézte...
Két orosz és egy ukrán állampolgárt tartóztattak le Albániában, miután szombaton (augusztus 20-án) megpróbáltak bejutni egy katonai övezetbe, és megtámadták az azt őrző katonákat. A letartóztatott...