Connect with us

Nagy-Britannia

BESEGÍTENEK: A szerb elnök felesége az ukrán államfő nejével tárgyalt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szerbia ugyan nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, elismeri viszont Ukrajna területi integritását, és ugyanezt teszi Ukrajna is Szerbia esetében. A két elnök Volodimir Zelenszkij és Aleksandar Vučić között jóformán semmiféle kapcsolat & interakció nincs, sem negatív, sem pozitív értelemben. Most azonban megtört a jég, a két elnök felesége bepótolta a férfiak mulasztást, és videómegbeszélést tartott.

A szerbiai állami média – a Tanjug hírügynökség és az RTS állami televízió – arról számolt be a szerb elnöki hivatalra hivatkozva, hogy a szerb elnök felesége Tamara Vučić megbeszélést folytatott ukrán „kolléganőjével”.


A videólinken keresztül tartott tanácskozásra az ukrán elnöki feleség, Olena Zelenszka kezdeményezésére került sor, a megbeszélésen a két asszony mindenekelőtt a humanitárius válságról tárgyalt, és közösen juttatta kifejezésre a béke iránti vágyát.

– Feleségként és anyaként azt a személyes kívánságomat szeretném megosztani Önökkel, hogy mielőbb jöjjön el a béke, ami minden ember számára a jövőbeni haladás fő előfeltétele

– jelentette ki a „tárgyalás során” a szerb first lady.

Tamara Vučić a szerb kormány utasításainak megfelelően ígéretet tett arra, hogy Szerbia két teljesen felszerelt mentőautót ajándékoz Ukrajnának, ezzel szeretné ugyanis támogatni az országot a „létfontosságú humanitárius problémák megoldásában”.

Az ukrán médiában nem jelentek meg beszámolók a két elnöki feleség beszélgetéséről, az ottani portálokat most inkább egy harmadik nő „politikai térnyerése” foglalkoztatja.

Az ukrán média azt latolgatja, hogy Liz Truss előretörését követően változik-e az Egyesült Királyság politikája Ukrajnával szemben, merthogy az Egyesült Államok mellett Nagy Britannia Ukrajna legnagyobb fegyverszállítója.

A Kyiv Independet cikkének már a legelején leszögezi, hogy Truss, az Egyesült Királyság leendő miniszterelnöke, várhatóan ugyanolyan elkötelezett lesz Ukrajna megsegítése mellett, mint távozó elődje és párttársa, Boris Johnson volt.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

English

.
sitemap