Connect with us

Bosznia

TÖRÖK ÁFIUM: A választási kampányba való beavatkozásként értékeli a legtöbb szakértő Erdoğan szarajevói látogatását

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Fb r3laXgAEX6LO
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 6 perc

Szeptember 6-án Recep Tayyip Erdoğan török államfő Szarajevóba érkezett. A meglehetősen feszes időbeosztásúra sikerült látogatás során a török elnök igyekezett a boszniai-török bilaterális kapcsolatok szempontjából legfontosabb intézmények vezetőivel személyesen találkozni. Erdoğan egynapos szarajevói tartózkodása megosztotta a boszniai közéletet, mert azt a legtöbb elemző a csökkenő népszerűségű Bakir Izetbegović és a Demokratikus Akció Pártja (Stranka Demokratske Akcije, SDA) melletti kiállásnak minősítette.

A gesztus-diplomácia megmaradt

Erdoğan szarajevói látogatása kisebb közlekedési káoszt idézett elő a boszniai fővárosban, mert a török elnök ugyanazon a napon hat különböző helyszínen vett részt hivatalos találkozón. A korábbi évekhez hasonlóan a helyi média komoly figyelmet szentelt a jelenkori török szultán boszniai látogatásának. A török delegáció érkezése amiatt is kiemelt figyelmet kapott, mert hivatalosan szeptember 2-án kezdődött az októberben esedékes bosznia-hercegovinai választásokat megelőző kampány.

A török államfő igyekezett minden olyan bosznia-hercegovinai intézmény vezetőjével találkozni, amelyek relevánsak a két ország közti bilaterális kapcsolatok szempontjából. A korábbi években a Törökországgal meglévő gazdasági kapcsolatok értéke csökkent, ahogy a török működőtőke Bosznia- Hercegovinába áramlása lelassult.

A boszniai politikai elit megosztott Törökország szerepe kapcsán, mivel a török gazdaság elhúzódó hanyatlása miatt Ankara szerepe fokozatosan visszaszorult a koronavírus okozta recessziót hatékonyabban kezelő nyugat-európai államokkal szemben. Ennek ellenére a török diplomácia jelentős részben “softpower eszközökkel” szeretné megőrizni a Bosznia- Hercegovina egyik kulcsszövetségesének kijáró pozíciót.

Ezt a török vezetés a korábbi években is igyekezett bizonyítani különböző diplomáciai gesztusokkal. A jelen látogatás kapcsán ez abban nyilvánult meg a legélesebben, hogy Erdoğan a nyugat-balkáni körútját Szarajevóban kezdte, ahonnan továbbutazott a török befektetők számára lényegesen fontosabb Belgrádba, majd pedig Zágrábba.

Az államelnökséget összehozta

A boszniai iszlám közösség (Islamska Zajednica) vezetői, Bisera Turković külügyminiszter és Selmo Cikotić biztonsági miniszter mellett Erdoğan tárgyaló asztalhoz ült a boszniai államelnökség három tagjával, nem külön-külön, hanem egyszerre, így a török államfő tekintélye megteremtette az államelnökség féléve egymást rendre szapuló tagjai között a “nemzeti egységet”.

Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezen a próbán az uniós vezetők rendre elbuktak a közelmúltban. Sőt a pár napja hivatalba lépett brit miniszterelnök asszony, Liz Truss is komoly szóváltásba keveredett legutóbbi szarajevói látogatása során Milorad Dodikkal, az elnökség szerb tagjával. Ezzel szemben a mostani kétoldalú tárgyalás mind a négy szereplője elégedettségét fejezte ki a találkozó zárását követően.

Šefik Džaferović, az államelnökségben a bosnyákokat képviselő politikus a rá egyébként is jellemző visszafogottsággal nyilatkozott a találkozó után. Rövid nyilatkozatában megköszönte Erdoğannak, hogy Törökország az EUFOR misszióban való szerepvállalásával “a béke egyik őrzője Bosznia- Hercegovinában”, majd kifejtette, hogy több fontos gazdasági projekt mellett a Belgrád- Szarajevó autópálya megépítésében és finanszírozásában való török részvételről szót ejtettek.

Az államfői testületben a boszniai szerbeket képviselő Milorad Dodik örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a török elnök “pragmatikusan tekint a boszniai helyzetre, és a konfliktusok helyi politikai szereplők általi rendezését részesíti előnyben, nem pedig a nyugati hatalmak által diktált megoldásokat.”

Dodik különösen fontosnak minősítette, hogy Erdoğan megérti a NATO-hoz való csatlakozás kapcsán Bosznia- Hercegovinában kialakult ellentmondásos helyzetet. Állítása szerint a török elnök elfogadónak mutatkozott a csatlakozást ellenző állásponttal is. A boszniai szerbek legfőbb vezetője miután realizálta, hogy a török diplomácia lényegesen megengedőbb vele szemben az uniós és angolszász tengelynél, újfent javaslatot tett az Ankara – Belgrád – Zágráb részvételével Bosznia- Hercegovina helyzete kapcsán lefolytatandó trilaterális tárgyalásokra.

A horvát nemzetet képviselő elnökségi tagnak járó helyet betöltő/bitorló Željko Komšić örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az Erdoğannal megtárgyalt témákban mindhárom államelnökségi tag azonos állásponton volt. Komšić öröme érthető, mivel hasonló helyzet vagy két éve nem volt Bosznia- Hercegovinában.

A nyilatkozat további részében a “közös boszniai identitásra a kampányát felépítő” Komšić szolidan megfenyegette a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjét, amikor megjegyezte, hogy “Christian Schmidtnek alaposan meg kell fontolnia az által tervezett választási törvény módosítás lehetséges következményeit.” Megítélése szerint Bosznia- Hercegovinának új alkotmányra van szüksége és nem a Daytoni Egyezmény revíziójára.

A Fényességes Porta kegyeltje

A választási kampány idejére időzített látogatás legkevesebb két okból minősíthető szerencsétlennek. Egyfelől a korábbi hetekben készített közvélemény kutatások szerint az államelnökség bosnyák tagját megillető helyért induló Bakir Izetbegvić (SDA) és a vele szemben nyolc párt által közös jelöltként támogatott Denis Bečirović (SDP) közti különbség csak pár százalékos.

Izetbegović az Erdoğannal meglévő szoros kapcsolatát még az apjától, Alija Izetbegovićtól örökölte. A két vezető közti kapcsolat mélységét jól példázza, hogy a korábbi években rendre családtagjaik körében fogadták egymást. 2021-ben Erdoğan és neje részt is vettek Szarajevóban Bakir Izetbegović Jasmina nevű lányának esküvőjén.

Mindezek ellenére furcsán hatott, hogy a török elnök a boszniai politikai szervezetek vezetői közül kizárólag Bakir Izetbegovićtyal találkozott pártelnöki minőségben. Jól mutatja, hogy a szofisztikált megoldásokra máskor nagy hangsúlyt fektető török diplomácia annyira törekedett egyértelművé tenni az SDA melletti kiállást, hogy sehol se jelenítették meg Izetbegović közfunkcióját. Tudni illik a derék bosnyák pártvezér jelenleg a boszniai parlament felső házának elnöke, így lehetősége lett volna ebben a minőségében is találkozni Erdoğannal.

Az Izetbegović és Erdoğan közti négyszemközti találkozón elhangzottakról nem adtak ki közleményt. Ennek ellenre ez a találkozó volt az, ami a sokat látott boszniai politikai elemzőknek a legtöbb magyaráznivalót adta.

A szakértői vélemények abban a pontban találkoznak, hogy az SDA elnöke kommunikációs eszközként használhatja a négyszemközti találkozót annak a bizonyítására, hogy még mindig ő a Fényességes Porta porta elsőszámú pártfogoltja a nyugat-balkáni csodaországban. Mindez annak a fényében bír jelentőséggel, hogy Erdoğan hasonlóan magas népszerűségnek örvend a boszniai muszlimok körében, mint Vlagyimir Putyin a szerbség soraiban.

A boszniai horvátok tiltakoztak

Erdoğan távozását követően a mostari székhellyel működő Horvát Nemzeti Gyűlés (Hrvatski Narodni Sabor, HNS) hivatalos közleményt adott. Ebben a boszniai-horvát pártok ernyőszervezete azzal vádolta meg a török diplomáciát és magát Erdoğant, hogy a látogatás valós célja nem a két ország közti kapcsolatok további elmélyítése, hanem a török vezetéssel évtizedek óta közeli viszonyt ápoló Bakir Izetbegović és az SDA kampányának támogatása volt.

A HNS meglehetősen határozottra sikerült közleményét az előzte meg, hogy Erdoğan a boszniai sajtónak adott nyilatkozatában elvetette a horvát nemzeti érdekek megóvása mentén Christian Schmidt főképviselő által szorgalmazott választási törvény módosítást.

A török elnök ehelyett a “három államalkotó nemzet konstruktív egyetértésén alapuló változtatást” minősített támogathatónak. Azt azonban már nem kezdte el kifejteni, hogy ez milyen is lenne, pedig segíthetett volna az államelnökség jelenlegi és az október 2. után regnáló tagjainak.

A Horvát Nemzeti Gyűlés közleménye szerint a török elnök fellépése a kampányidőszakban bátorítóan hat a nacionalista bosnyák politikai szervezetekre, különösen az SDA-ra, amelyek Erdoğant a szövetségeseik között tudva a nyugat-európai demokratikus berendezkedéssel ellentétes irányvonalat képviselnek.

A boszniai horvát pártok vezetői szerint Erdoğan látogatása kizárólag arra volt alkalmas, hogy tovább mélyítse a bosnyákok és a másik két államalkotó nemzet közti ellentéteket.

A HNS nyilatkozata kapcsán érdemes szem előtt tartani, hogy a szervezet a korábbi években igyekezett a török diplomácia szarajevói lépéseinek véleményezésétől távol maradni. Nyílt titok azonban a boszniai politikában, hogy a török fél elsődlegesen a nacionalista, muszlim bosnyákokat tekinti partnernek, ami a korábbi években is rendszeresen szolgáltatott muníciót a bosnyák jobboldal pártjaival szembeni horvát és szerb kritikákhoz.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Európai Unió

Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?

Közzététel:

a megjelenés dátuma

bővítés
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 7 perc

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.

Hogyan került elő a bővítés?

Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.

Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.

Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.

bővítés

SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)

A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.

Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.

Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.

A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.

Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.

Szegényházi vásár

Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.

A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.

Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.

Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.

A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.

bővítés

Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.

A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.

Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon

A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.

Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.

bővítés

Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.

Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.

Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!

(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava