Már többször szóba került, hogy a szerb elnök új politikai tömörülést, netalán pártot hoz létre, és esetleg lemond a Szerb Haladó Párt elnöki posztjáról. A pártelnöki...
Utcára vonultak az óvodai alkalmazottak Belgrádban, hogy tiltakozzanak az alacsony bérek miatt. A szerb fővárosban mintegy 2000 óvodai alkalmazott tüntetett, mert a fizetésük alacsonyabb a belgrádi...
Husein Kavazović bosnyák főmufti (reis-ul-ulema) március 5-én az Igman Televízió vendégeként körülbelül azt mondta, hogy Bosznia- Hercegovinának meg kell védenie magát az állami intézmények keretében, de...
Közeleg Zoran Đinđić meggyilkolásának huszadik évfordulója. A CNN közeli N1 televízió szerbiai csatornája úgy értesült, hogy – nem az évforduló alkalmából – ma szabadlábra került Dušan...
Sebija Izetbegović magiszteri címének megvonásától hangos Szarajevó. Nem elég, hogy a rossz választási eredmények miatt Bakir Izetbegović Demokratikus Akciópártja ellenzékbe kényszerült Bosznia- Hercegovinában, és hogy felbomlott...
Horvátországban elfogyott a gyógyszertárakból az Ozempic gyógyszer, amelyet elsősorban cukorbetegeknek szánnak, de irigylésre méltó eredményeket ér el azoknál is, akik fogyni akarnak. Ezért beindult a gyógyszerturizmus:...
A belgrádi belügyminisztérium közlése szerint őrizetbe vettek egy szerb férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 3000 euróért eladta a kiskorú lányát. Ugyancsak rendőrkézre került az a férfi...
Pedig idáig úgy volt, hogy nagyon is kell. Persze, nem a szlovén fővárosról van szó, hanem az annak német nevét viselő, sokszínű, sokrétű avantgárd együttesről, amely...
A Facebookot és az Instagramot birtokló Meta legfrissebb, 2022 negyedik negyedévére vonatkozó jelentésében arról számolt be, hogy Szerbiában, Bolíviában és Kubában úgynevezett „belföldi befolyási műveletekkel” foglalkozó...
És akkor jött Leatherface, és berántotta a fűrészt… No, jó – ez nem éppen így volt, a zágrábi láncfűrészes mészárlásnak ugyanis semmi köze a Texas államban...
Sikkasztás a köbön! Szerbiában a Legfelsőbb Ügyészség Korrupció Elleni Különleges Főosztályának utasítására hat személyt vettek őrizetbe, mert a gyanú szerint „precíz számítások szerint” 7.458.050 dollárt sikkasztottak...
Közeleg az ukrajnai háború első évfordulója – vajon hány lesz még? – amely nagy kockázatú nap lesz a szerb fővárosban (is), miután a szerb szélsőségesek már...
Szóval, kedves feleim, ezen a pénteki verőfényes napon, amit még egy fránya kínai hőlégballon sem zavart meg, Croatiában meglehetősen nyugis volt a hangulat. A nap témája...
Szerbiában őrizetbe vették a szerb szélsőjobb három tagját, mert a gyanú szerint az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására szólítottak fel. A szerda esti (február 15-i) belgrádi „szélsőjobbos...
Szerbiában alig múlik el egy-két hónap, hogy valaki ne akarná meggyilkolni Aleksandar Vučićot, vagy hogy a kormányzat ne játszaná el, hogy már megint el akarják tenni...
A moldovai hatóságok zárt kapussá tették a Sheriff Tiraspol és a Partizan Belgrád között sorra kerülő csütörtöki labdarúgó mérkőzést, mert attól tartanak, hogy a szurkolók között...
A bosznia-hercegovinai kormányváltást követőn az utca emberéből boszniai külügyminiszterré avanzsált Elmedin Konaković, aki terjedelmes interjúban ismertette, milyen irányú lépéseket tervez hazája külpolitikájában. A január közepén hivatalba...
Szerbiában körülbelül egy évvel ezelőtt „nagy pompával” adták át a forgalomnak a Budapest- Belgrád közötti gyorsvasút Belgrád és Újvidék közötti szakaszát. Az ünnepségen akkor megjelent Orbán...
„Ellenséges interjúk” jelentek meg a belgrádi Politikában, az utóbbi egy-két napban. Vasárnap (február 12-én) Ukrajna belgrádi nagykövete Volodimir Tolkacs adott interjút a nagy múltú szerb lapnak/hírportálnak,...