Bosznia
Megvonták a főbosnyák vezető nejének magiszteri címét, Bosznia most ezen csámcsog
Sebija Izetbegović magiszteri címének megvonásától hangos Szarajevó. Nem elég, hogy a rossz választási eredmények miatt Bakir Izetbegović Demokratikus Akciópártja ellenzékbe kényszerült Bosznia- Hercegovinában, és hogy felbomlott egyetlen lányának a házassága, amelynek a megkötéséhez Recep Tayyip Erdoğan török szultán/elnök asszisztált, most itt van egy újabb botrány, a Szarajevói Egyetem szenátusa ugyanis az “elkövetett törvénytelenségek miatt” megvonta a feleségétől a tudományos fokozatot, ami miatt az asszony eddig betöltött pozíciói is veszélybe kerülnek. Itt jegyzendő meg, hogy Sebija Izetbegović “nemcsak feleség”, hanem a bosnyák nacionalista Demokratikus Akciópárt főbizottságának a tagja, tehát politikus is.
A háború és a magiszteri cím
A Szarajevói Egyetem szenátusa nagy többséggel úgy döntött, hogy megfosztja tudományos címétől Sebija Izetbegovićot. Erre a szenátus 48 tagja közül 30 igennel szavazott, öten viszont nemmel, hat tartózkodás mellett. A 48 úgy jön ki, hogy heten nem vettek részt a véleménynyilvánításban.
A szavazásra azt követően került sor, hogy a Sebija tudományos előmenetelét vizsgáló bizottság megállapítása szerint nincsenek hitelt érdemlő bizonyítékok arra, hogy az egyre inkább gyengülő “bosnyák fővezér” felesége minden vizsgát letett, ami a tudományos cím megszerzéséhez kellett.
– A magiszteri diplomát nem adta be az egyetemnek, mivel az nem is létezik
Kapcsolódó cikk
– mondta Rifat Škrijelj, a Szarajevói Egyetem rektora, aki egy további problémát is megemlített, miszerint a Zágrábi Orvosi Egyetem nem erősítette meg, hogy Sebija Izetbegović ott tette le azokat a vizsgákat, amelyek alapján jóváhagyták számára a diploma utáni képzés megkezdését/folytatását a Szarajevói Egyetemen.
A bosnyák vezető felesége 1993-ban, vagyis a háborús időkben iratkozott be a Zágrábi Orvosi Egyetemre, ahol azonban nem találták meg az ott állítólag letett vizsgákra vonatkozó dokumentumokat, amelyekre hivatkozva engedélyt kapott arra, hogy Szarajevóban végezze el a magiszteri képzést.
Sebija Izetbegović 1998-ban szerezte meg a magiszteri fokozatot “A terhes nők táplálkozásának hatása az újszülöttek fejlődési rendellenességeinek előfordulására a szarajevói háború alatt” címet viselő dolgozattal, amihez nyilván a bosznia-hercegovinai főváros szerb zárlata adta a témát, hiszen a körbezárt város lakossága akkortájt de facto éhezett.
Magiszteri címről döntött a szenátus (Forrás: Raport)
A magiszteri cím elvesztése azzal jár, hogy Sebija Izetbegovićot megfosztják a doktori fokozattól is, hiszen az a következő lépcső, amelynek megugrásához szükség van a magiszteri címre.
Ha a bosnyák vezető feleségétől “elkobozzák” a doktori címét is, akkor elbúcsúzhat a szarajevói orvosi karon betöltött professzori állásától, és veszélybe kerül a pozíciója a Szarajevói Klinikai Központ élén.
Az Amerika Hangja úgy értelmezi az egyetemi szenátus döntését, hogy miután a hétfőn megfogalmazott határozat megsemmisíti a magiszteri címet, Izetbegovićné automatikusan elveszíti a doktori fokozatot is, ami logikus következmény lenne, bár erre a dokumentum explicite nem tér ki, ráadásul a Balkánon logikából nem sokan vizsgáztak jelesre az utóbbi húsz-harminc évben.
A szenátusi határozat a meghozás napján, tehát azonnal életbe lép, ennek ellenére a harmadik pont kötelezi az egyetemi szakszolgálatot a dokumentum közzétételére Szarajevó Kanton hivatalos lapjában, aminek túl sok értelme nincs, mert a Bakir Izetbegović egyik ellenlábasának számító Fahrudin Radončićhoz közeli Avaz hírportál több cikkben is nyilvánosságra hozta a dokumentumot, ezért most ezen csámcsog az egész Bosznia.
Politikai ügynek tekinti
A boszniai közösségi médiában hétfőn sokan viccelődtek Sebija Izetbegović számlájára, egyik-másik kommentelő úgy vélekedett, hogy Sebija Izetbegovićnak újra kellene járnia az egyetemet, mások szerint pedig ezek után az sem kizárt, hogy a bosnyákok nagyasszonyának középiskolai diplomája sincs.
Fahrudin Radončić, politikus, vállalkozó és médiamágnás (is)
A magiszteri cím visszavonása nem váratlan fejlemény, miután az ügyet vizsgáló bizottság jelentését pénteken már megszellőztette az Izetbegović családdal szemben nem túl nagy tiszteletet tápláló Avaz, amely napok, sőt, talán hetek óta erre a témára hangol.
Az egyetemi döntést követően Sebija Izetbegović az egyik helyi televízió adásában bemutatta a leckekönyvét, de a vizsgákról szóló igazolás és a diplomája ezúttal sem került elő.
Az Avaz közben külön kommentárt is szentelt az ügynek, amelyben megjegyezte, hogy itt nemcsak okirat-hamisításról van szó, hanem társadalmi károkozásról is.
A bosnyák hírportál szerint a károkozás több százezer konvertibilis márkában (KM) mérhető, amit Sebija Izetbegović végzettség nélküli folytatott munkával szerzett az elmúlt időszakban, miközben potenciálisan veszélyeztette a szükséges képesítés hiányában általa kezelt betegek életét.
A Szarajevói Egyetem szenátusának döntésére reagált maga Sebija Izetbegović is, aki az ilyenkor szokásos mantrát vette elő, miszerint “ez egy kizárólag politikailag motivált döntés”.
Szerinte azok akarnak leszámolni vele, akik személyes ambícióik miatt konfliktusba kerültek a férje által irányított párt politikájával, ami természetesen utalás Rifat Škrijeljre, a Szarajevói Egyetem rektorára, aki 2020-ben lépett ki a Demokratikus Akciópártból, és aki állítólag jó kapcsolatokat ápol az Avaz itt már említett főszerkesztőjével.
– A nálam lévő leckekönyvben rögzítve vannak a tantárgyak, az osztályzatok és a sikeres teljesítések dátumai, valamint láthatók a professzorok aláírásai minden egyes sikeresen letett vizsgához
– mondta a bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) vezetőjének felesége, aki saját állítása szerint csak azért nem adta oda az ügyét vizsgáló bizottságnak a leckekönyvét, mert elmondása szerint annak tevékenysége során bizonyos fontos dokumentumok eltűntek a hivatalos iratok és akták közül, pedig azok léteztek.
Magiszteri diploma helyett leckekönyvvel igyekszik igazolni magát (Forrás: Hayat)
Sebija Izetbegović tehát szó szerint attól tart, hogy a leckekönyve is elveszik vagy esetleg megsemmisül, ezért a szóban forgó “utolsó dokumentumot” a bíróságnak, illetve az ügyészségnek kívánja átadni, ami pedig azt jelenti, hogy pert indít az egyetem ellen.
A balkáni politikusok csavaros észjárását ismerve, az sem zárható ki, hogy a főbosnyák nagyasszony esetleg azzal a tézissel áll majd elő a bírósági eljárás során, hogy a magiszteri diploma és a vizsgákról szóló igazolás is létezett, csak az ügyével foglalkozó bizottság “eljátszotta”, vagyis elvesztette, eltüntette, stb.
Ezzel azonban legfeljebb időt nyer, de csatát nem, a Zágrábi Egyetem ugyanis elég komoly intézmény ahhoz, hogy vezesse a diákjai előrehaladását. Ha Sebija Izetbegović ott vizsgázott, vagy netalán diplomát szerzett, annak minden bizonnyal nyoma van, és ez fordítva is igaz: aligha szolgál bizonyítékokkal, ha nem történt “teljesítés”.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head