Tovább tart a huzavona a „Sberbank-örökség” körül. Saif Alketbi, a Fortenova Hollandiában bejegyzett fő részvényesének cége sürgős bírósági eljárást indított Amszterdamban, hogy meghiúsítsa a Fortenova menedzsmentjének...
A koszovói állampolgárok az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország és az Európai Parlament küldöttsége között létrejött megállapodás értelmében körülbelül egy év múlva kapják meg...
Az európai Vc közlekedési korridor horvátországi szakasza egészen közel, mintegy 5 kilométernyire jár a magyar határtól, a ma (december 2-án) átadott Eszék- Pélmonostor autópálya szakasznak köszönhetően....
Tegnap (november 16-án) lejárt a Koszovóra vonatkozó cseh vízumliberalizációs kezdeményezés véleményezési időszaka. Diplomáciai források szerint legalább két ország akadályozza, hogy az Európai Unió munkacsoportja elé kerüljön...
A szerb államfő a napokban sűrűn mondott köszönet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a Szerbiának nyújtott „segítségért és támogatásért”, például a Twitteren is,...
Az Európai Bizottság elnöke az észak-macedóniai miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón 500 millió eurós segélyt jelentetett be a nyugat-balkáni energiainfrastruktúra fejlesztésére. Ursula von der Leyen szerdán (október...
Az orosz-szerb elnöki egyeztetés során létrejött az új gázszállítási megállapodás, amely 3 évre szól, és érintetlenül hagyja az árkalkulációs képletet, vagyis a szerbek ugyanolyan feltételek mellett...
A magyar külgazdasági és külügyminiszter – aki most már a keresztényügyet is viszi – Budapesten fogadta a szerb pénzügyminisztert, akivel a leginkább a gázszállítmányokról tárgyalt. Szijjártó...
Az új kormánykoalíciót alkotó három baloldali párt vezetői hivatalosan is aláírták a koalíciós megállapodást, amely szabályozza/segíti a Szlovén Köztársaság 15. kormányának munkáját. A szlovén parlament szerdán...
Horvátország a Verőcétől (és Barcstól) délre fekvő Grubišno Polje közelében új földalatti gáztárolót épít. Az új tároló ugyan jóval kisebb lesz, mint az Okoli település közelében...
A horvát kormány hétfői ülésén úgy határozott, hogy 124 millió kuna (kb. 17 millió euró) értékű gyalogsági fegyverből és védőfelszerelésből álló segélyt küld Ukrajnának. A védőfelszerelés...
A szappanoperák Mario Vargas Llosa, Nobel-díjas perui írót is megihlették, aki a témával Julia néni és a tollnok című művében foglalkozott. Akkor még nem volt Nobel...
Szerbiában fegyver már van „csőstül”, viszont lassan az nem lesz, aki meghúzza a ravaszt. Az utóbbi napok elnöki nyilatkozataiból kiderül, hogy Szerbia önti a pénzt a...