Az EP-választásokon a Progresszív Szlovákia győzött, de a mandátumeloszlás nem kedvezett az euroatlanti irányultságú pártoknak. Ódor Lajos lett az egyetlen magyar EP-képviselő. Robert Fico kormányfő a...
A Magyarországon lakóhellyel rendelkező szlovákiai magyar kettős állampolgárok mindkét államban leadhatják a voksukat, hiszen a szlovák állam nem tud róla, hogy más állampolgársággal is rendelkeznek, a...
A Magyarország alatti alagút terve az 1920-as években merült fel, célja Csehszlovákia tengeri kijáratának biztosítása volt. Bár sosem valósult meg, érdemes megvizsgálni a történelmi hátteret. Nem...
A szerb miniszterelnök szerint a régióban az tapasztalható a konkréten meg nem jelölt, feltehetően nyugati politikai szereplők szemszögéből szemlélve, hogy minden "erős vezetőt" despotának neveznek, akik...
Szlovákia a merénylet után: feszültség és remény. A lakosság a helyzet romlására számít, de a politikai megbékélés varázsszavak használatával elősegíthető. Vajon sikerül-e a szlovák politikusoknak és...
A több mint 3,5 órás műtét során a haslövés okozta a legnagyobb gondot az orvosoknak, a lövedék ugyanis több szervet is érintett, és a csípőcsontba fúródott....
Az eléggé pongyolán fogalmazó belgrádi kormánypárti lap azt nem tisztázta, hogy Vučić és Orbán közösen keresi-e fel Robert Ficót, de ez sem zárható ki, mert Fico...
A támadó indítékairól egyelőre nincs információ, de az előzetes rendőrségi jelentések szerint pontosan a miniszterelnökre célzott, vagyis a merénylet Robert Fico ellen irányult. Charles Michel, az...
A Szlovák Nemzeti Párt továbbra is kitart, a civil szervezetekről szóló törvény elfogadtatása mellett, amely magyarországi mintára készült. A szlovákiai magyar civil szervezetek jelentős részét Magyarországról...
A választási részvétel 10 százalékponttal, összességében 61% fölé nőtt, ami Pellegrini malmára hajtotta a vizet, mivel 600 000 új voksot sikerült hoznia és végeredményben 166 000...
A közvélemény-kutatók a kampánycsend előtti utolsó napokban közzétett felmérései szerint hibahatáron belül vannak egymáshoz képest a jelöltek, egy paraszthajszállal látják esélyesebbnek Korčokot, de van olyan adatsor,...
Amikor egy nyugati és egy keleti irányultságú jelölt közül kellett választani Szlovákiában, akkor általában nőtt a részvétel a második fordulóban. Ha nem egy ország sorsa lenne...
A szlovák kémelhárítás korábbi vezetője, akit Szlovákiában korrupció miatt ítéltek el, Bosznia-Hercegovinába menekült, és jelenleg Mostarban él. A büntetőügyek kivizsgálására szakosodott detektor.ba portál szerint Peter Gašparovič...
A felmérések szerint a második fordulóban Pellegrini és Korčok között nem lenne 10 százalékpontnyi különbség, de szinte mindenhol Pellegrini vezet egy hajszállal. Nagy esélye van rá,...
Az is érdekes kérdés, hogy a korábban magyarfaló miniszterelnök hogy lett a kisebbségi jogok támogatója. A saját politikai számításain túl a változó közhangulat is indokolhatja döntését....
Fico hálás Orbánnak és a követendő mintát látja a rendszerében. Bár egy szlovák politikus elhíresült mondása szerint ha valaki megnyeri a választásokat, akkor bármit megtehet, a...
A szlovák kormány november végén úgy döntött, hogy más célra fordítja azt a valamivel több mint egymillió eurót, amelyet eredetileg egy vajdasági multifunkciós kulturális központra szánt....
Commitment was made, the draft law is ready, and the aim is to continue the traditions of cooperation with minorities, yet there will be no minority...
Kötelezettségvállalás volt rá, a törvénytervezet készen van és cél ugyan a kisebbségekkel való együttműködés hagyományainak folytatása, mégsem lesz kisebbségi törvény Szlovákiában. A szlovák többségnek évtizedes adósságát...