Szlovákia
Robert Fico első uniós vezetőként interjút adott a Rosszija 1-nek
Robert Fico szlovák miniszterelnök interjút adott az orosz Rosszija 1-nek, amelyben a Nyugatot okolta Putyin Ukrajna elleni agressziójáért, szerinte ugyanis a Nyugat az Ukrajnának nyújtott támogatással a háború folytatására buzdít. Egyúttal azt állította, hogy az oroszellenes szankciók nem működnek, és megerősítette, hogy jövő év május 9-én részt kíván venni a hagyományos moszkvai katonai parádén, amelyet a náci Németország feletti győzelem 80-dik évfordulója alkalmából rendeznek
Szlovák közéleti személyiségek nyílt levelet tettek közzé tiltakozásképpen amiatt, hogy Robert Fico miniszterelnök interjút adott az orosz Rosszija 1 állami televíziónak, amelyben a Nyugatot okolta Putyin Ukrajna elleni agressziójáért. A szlovák miniszterelnök a napokban népes, miniszterekből és üzletemberekből álló kísérettel Kínába is elutazott, hogy tovább mélyítse az ország keleti kapcsolatait. Október végén a cseh Idnes.cz híre alapján terjedt el a szlovák médiában, hogy Robert Fico, első uniós vezetőként, félórás interjút adott a Rosszija 1 orosz állami televízió 60 perc című esti műsorának. A műsorvezető, az EU szankciós listáján szereplő, a „Putyin TV vasbabájaként” ismert Szkabejeva úgy mutatta be a szlovák miniszterelnököt, mint egy NATO- és EU-tagállam vezetőjét, aki túlélt egy merényletet, amelyet az Ukrajnával kapcsolatos álláspontja miatt követtek el ellene.
Nem mindenkinek tetszik az orosz kapcsolat
Fico a videóhívás során szlovák és EU-s zászlóval a háta mögött, az orosz narratívához igazodva, a Nyugatot okolta Vlagyimir Putyin agresszív politikájáért, különösen az Ukrajnának nyújtott katonai és gazdasági támogatás miatt. Azzal vádolta az európai vezetőket, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatással a háború folytatását ösztönzik.
Egyúttal azt állította, hogy az oroszellenes szankciók nem működnek, és megerősítette, hogy jövő év május 9-én részt kíván venni a hagyományos moszkvai katonai parádén, amelyet a náci Németország feletti győzelem 80-dik évfordulója alkalmából rendeznek.

Vágóképként a magyar miniszterelnök is bekúszott az orosz tévé műsorában (Forrás: X platform)
Fico büszkén felvállalta az interjúban elmondottakat, és közösségi profilján is közzétette a felvételt, de nem mindenki fogadta kitörő örömmel szereplését az orosz propagandatévében.
A szlovák ellenzékiek attól tartanak, hogy Fico lépése nemcsak Szlovákia imázsát rontja, de olyan veszélyes precedenst is teremt, amely megingathatja az ország európai integrációját. Szerintük még Orbán Viktor magyar miniszterelnök sem ment el olyan messzire, hogy a Kreml álláspontját kellett volna képviselnie.
– Tiltakozunk az ellen, hogy Robert Fico, Szlovákia jelenlegi miniszterelnöke saját magának és kebelbarátainak a független vizsgálattól történő megvédése, és a hatalmuk megtartása érdekében úgy döntött, hogy romba dönti mindannyiunk jövőjét. Erre sem ő, sem a kormánya nem kapott semmilyen felhatalmazást. A propagandista orosz televízióban való szereplésével, amelynek adásai a mi államunk ellen is irányulnak, átlépett minden lehetséges határt, amely felett mi csupán hallgatással vagy felvont szemöldökkel tudnánk napirendre térni
– áll abban a nyílt levélben, amelyet közéleti személyiségek tettek közzé, és amelyet hétfőn estig több mint 4300-an írtak alá.
Külföldön is visszhangot kapott Fico orosz tévészereplése. A legfontosabb talán Petr Fiala cseh miniszterelnök nyilatkozata volt, aki hibának nevezte Fico fellépését az orosz televízióban, és hangsúlyozta, hogy véleménye az ukrajnai háborúról teljes mértékben ellentétes Fico álláspontjával. Emellett Nigel Baker, az Egyesült Királyság szlovákiai nagykövete is sajnálatosnak tartotta, hogy egyáltalán sor került az interjúra.
Engedélyköteles harc
Elődeikhez képest nemcsak a kormányfő, de a köztársasági elnök hozzáállása is megváltozott az orosz–ukrán háborúhoz. Ez már csak azért is könnyen szemléltethető, mert a szlovák állampolgárok csak a köztársasági elnök jóváhagyásával teljesíthetnek szolgálatot külföldi fegyveres erőknél.
Zuzana Čaputová volt államfő a háború eszkalálódása után 35 kérvényt kapott, amelyek alapján kilenc szlovák állampolgárnak engedélyezte, hogy az ukrán hadsereg oldalán harcoljon. Peter Pellegrini mandátuma megkezdése óta mind a négy ilyen irányú kérelmet visszautasította.
Mennek a szlovákok, jönnek a kínaiak?
Fico az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos nézeteit november elején Kínában is kifejtette, és elmondta, hogy abban Kína meghatározó szerepet játszhat. A népes küldöttség élén érkező szlovák kormányfőt a legmagasabb szinten fogadták: Li Csiang kínai miniszterelnökkel, a kínai parlament elnökével, illetve Hszi Csin-ping elnökkel is találkozott.
Fico kíséretében helyet kapott nyolc miniszter, valamint nyolcvan üzletember is, a sajtó és a hírügynökségek részéről azonban sajnos senki sem volt jelen, így a szlovák média csak másodkézből, politikusok közösségi oldalairól szerzett információkból, és és kínai hírforrásokból tud beszámolni az eseményről.

Kína és Szlovákia Idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. A két ország úgy döntött, hogy a kétoldalú kapcsolatokat stratégiai partnerséggé emeli
Fico közösségi hálón közzétett bejelentéséből derült ki, hogy a szlovák állampolgárok tizenöt napos ott tartózkodásig vízum nélkül utazhatnak Kínába, illetve közvetlen légi összeköttetés jöhet létre Pozsony és Peking között.
A megbeszélések nagyszabású energetikai és infrastrukturális projektekről is szóltak, amelyre Fico példaként két nagy kínai beruházást említett: a Volvo autógyár építését Kelet-Szlovákiában, amely szerinte kínai kézben van, valamint egy akkumulátorgyárat Nyitra megyében.
Emellett a szlovák kormányfő megnyitotta a több száz szlovák és kínai vállalkozó részvételével zajló üzleti fórumot is. A miniszteri találkozókon sikerült elérni, hogy a jó minőségű szlovák mezőgazdasági termékek, például a bor is felkerüljön a kínaiak importlistájára, de még a kulturális miniszternek is sikerült egy bilaterális együttműködési szerződést tető alá hoznia.
Falaz vagy segít falat építeni Fico Kínában?
A szlovák ellenzékiek aggodalmukat fejezték ki a miniszterelnök kínai útja miatt is, különös tekintettel arra, hogy Fico döntései hosszú távon árthatnak Szlovákia gazdasági és politikai stabilitásának.
Példaként hozták fel Montenegrót, amely egy kínai autópálya-projekt miatt komoly pénzügyi nehézségekbe ütközött, és az Európai Uniótól kellett segítséget kérnie. Szerintük hasonló sors fenyegetheti Szlovákiát is, ha nem kezeli körültekintően a kínai beruházásokat.
Emellett ötletekkel is ellátták a szlovák kormányfőt, hogy mivel kellene foglalkoznia inkább a keleti kapcsolatok ápolása helyett.
Felhívták a figyelmét a felmondásukat beadó orvosok miatt összeomlás szélére sodródó egészségügyre, és arra is, hogy ha már szót kap az orosz propagandatévében és személyesen beszél a kínai elnökkel, akkor EU- és NATO-tagállam miniszterelnökeként tolmácsolhatná a két szervezet egyértelmű álláspontját az Ukrajnában zajló háborús konfliktusról, és felszólíthatná Oroszországot és Kínán keresztül Észak-Koreát a háború azonnali befejezésére.

