Koszovó és Szerbia abban is megállapodnak, hogy diverzifikálják energiaforrásaikat, növelik az utasok átvilágítását és az információk megosztását az Egyesült Államok által biztosított rendszerek használatával, megtiltják...
„Koszovó Törökország, Törökország Koszovó,” – jelentette ki akkor még miniszterelnökként Recep Tayyip Erdoğan 2013-as koszovói látogatása során Prizren városában. Sok más beszédéhez hasonlóan ez is...
Egy mérkőzésre eltiltotta az UEFA az osztrák válogatott szerb származású csatárát, Marko Arnautovićot, aki az Észak- Macedónia elleni meccsen gyalázta az albán származású Ezgjan Alioskit....
A Szerbia és a Koszovó közötti párbeszéd ugyan folytatódott, formálisan legalábbis, de mint várható is volt: ismét megtörtént A NAGY SEMMI, vagyis annál alig több....
Ma tartják a koszovói tárgyalások újabb fordulóját, hosszú idő óta most ülnek először asztalhoz a belgrádi és a pristinai vezetés képviselői. A több mint két...
A Szerbiában élő albánoknak két anyaországuk van, az első számú Albánia mellett ott van Koszovó is. Preševo jelenleg Szerbiához tartozik, de a város, illetve a...
Az utóbbi időben a Koszovó függetlensége körüli huzavona az egyik legfontosabb téma a Balkánon, és a Balkán szempontjából. Ezért érdemes felidézni, hogy mi is történt...
Valamelyest puhult a Koszovóval kapcsolatos amerikai álláspont, de az Egyesült Államok továbbra is úgy gondolja, hogy ami a végső célt illeti: a kölcsönös elismerés nyitja...
Egyre több jel utal arra, hogy Szerbia – ha csatlakozni akar az európai integrációhoz – belátható időn belül kénytelen lesz elismerni az országból 2008-ban kivált...
Rakjuk össze a mozaikot, és nézzük meg, hogy mi folyik a Balkánon! Koszovó a játszmának csak egy része, ennél sokkal nagyobb a tét. A BALK...
A szerbiai-koszovói kétoldalú tárgyalások június közepére tervezett folytatása előtt lassan „ipari méreteket” öltenek a diplomácia kísérletek a koszovói kérdés megoldására, ezért a kérdés egyre gyakoribb...
A szerb elnök szerint egyre nagyobb nyomás nehezedik Szerbiára, már a spanyolok és a görögök is szorosabbra fűzik kapcsolataikat Koszovóval. Aleksandar Vučić azonban reméli, hogy...
Koszovó kapjon különleges státust és kerüljön vissza Szerbiához 99 évre, s csak ezt követően döntsenek arról, mi legyen a végleges sorsa az egykori dél-szerbiai tartománynak....
A napokban írtunk arról, hogy Albánián és Montenegrón keresztül érkezik a latin-amerikai kábítószer jó része a Balkánra, és onnan folytatja útját tovább Nyugat- Európa és/vagy...
Izrael az év elején az „interneten keresztül” vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Koszovóval, amely nem sokkal később megnyitotta diplomáciai képviseletét Jeruzsálemben. Ezzel teljesült a „felemás...
Albin Kurti koszovói miniszterelnök a kormány 5 éves gazdasági, jogi és más terveit ismertette, amikor azt is bejelentette, hogy kormánya népirtási vádakat készít elő Szerbia...
A szerbiai Tanjug hírügynökség jóvoltából, vagy éppen rosszvoltából, Szerbiában az terjedt el, hogy a horvátok katonai bázist létesítenek Koszovóban. Ezt követően felerősödött a "horvát-szerb irtózat", aminek...
Koszovónak egyelőre még nincs reguláris hadserege, de mindenképpen szeretne szert tenni rá. Hadsereg ugyan még nincs, van viszont védelmi miniszter, aki Zágrábban tárgyalt, és kijelentette,...
Albin Kurti Koszovó új miniszterelnöke szerdán kezdte meg hivatalos látogatását Brüsszelben, a február 14-i választások utáni hivatalba lépése óta első alkalommal. Kurti kihasználja az alkalmat,...