Connect with us

Baleset

EGY SOFŐR ÉLETE: Egyik lábbal a sírban, a másikkal a börtönben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

 
A horvát ügyészség megállapította, hogy a Szlavónbródnál (Slavonski Brod) szerencsétlenséget okozó sofőr fáradt volt, és nem volt „alkalmas állapotban” az autóbusz vezetésére. A sofőrt őrizetbe vették, és súlyos következményekkel járó közlekedésbiztonsági bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, ami miatt akár 15 évet is kaphat. De valójában csak ő a bűnös?

Nem vezethetett volna

A szerencsétlenséget okozó sofőr nem vezethetett volna, ha Koszovó uniós ország, vagy ha már összehangolta volna jogszabályait a vonatkozó uniós előírásokkal.



Erről egy vinkovcei (Vinkovci) utasszállító vállalkozás egyik tulajdonosa beszélt a zágrábi Index hírportálnak. Vinko Darojković elmondta, hogy az uniós rendelkezések alapján a Frankfurt- Pristina között közlekedő járat nem működtethető két sofőrrel.

– Két buszvezető egy nap összesen legfeljebb 20 órát ülhet a volánnál, ennyi idő alatt nem jutnak el Pristinába. Nekünk van járatunk a Frankfurt- Vinkovci vonalon, de a srácok nem tudják lehozni a buszt Vinkovceig. Tizenöt órás munka után leszállnak Zágrábban, ahonnan más sofőrökkel jön haza a busz. Mi betartjuk a szabályokat, amelyeket az Európai Unió hozott, ellentétben Albániával, Koszovóval vagy Szerbiával


– mondta Darojković, aki Törökországot ebben a vonatkozásban nem is említette.

Az uniós rendelet úgy szól, hogy a sofőr legfeljebb négy és fél órát vezethet, ezt követően 45 perces pihenőt kell tartania. Egy nap kilenc órát ülhet a volán mögött, ami hetente kétszer 10 órára tolható ki.

– Látja, hogy mivel jár egy közlekedési baleset, egyik lábbal a sírban, a másikkal a börtönben vagyunk, mert a munkáltatók Horvátországban, még inkább pedig Szerbiában, Macedóniában, Albániában vagy Koszovóban, de máshol sem biztosítanak megfelelő munkafeltételeket

– tette hozzá Darojković.

Mindebből következik, hogy a Szlavónbródnál történt közlekedési balesetért „erősen felelős” a járatot működtető koszovói Deva Tours is, illetve az ottani közlekedésbiztonsági rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a 20 órásnál hosszabb járatokat két sofőrrel működtessék.

Sofőr és pszichológus




A horvát szállítási vállalkozó elmondta, hogy a sofőrnek egyúttal pszichológusnak is kell lennie, mert valaki kávét szeretne inni, más WC-re menne, megint más pedig a poggyászában felejtett valamit, vagy éppen elsősegélyre szorul, mert elvágta az ujját.

– Ebben a szakmában mindenes vagy: anya és apa. A sofőr az első akihez fordulnak, amikor hangosnak ítélik meg a zenét, ha süt a nap, ha van film, vagy ha nincs film. Mi nem csak az autóbuszt vezetjük, hanem az utasokat is irányítanunk kell


– mondta Darojković, aki szerint egyre kevesebb a hivatásos sofőr Horvátországban, mert alacsonyak a fizetések. A horvát szállítási vállalkozó szerint legalább ezer euróra kellene bejelenteni a sofőröket, de az optimális az lenne, ha 1500-2000 eurót keresnének.

– Mennyit kellene keresnem, ha 50 gyerek ül a buszban? Többet, mint a miniszterelnöknek


– vetette fel Darojković, aki hozzátette, hogy a sofőröket 3700-4500 kunára (500-600) euróra jelentik be a vállalkozások, amihez még 10-20 eurós napidíj jár hosszabb utak esetén.

– A pizza olcsóbb volt az uniós csatlakozás előtt, mint most, mi viszont húsz éve ugyanazon az áron dolgozunk


– jegyezte meg a szállítási vállalkozó, aki szerint előfordul, hogy a sofőrök szabadidejükben taxiznak, mert a fizetésük annyira az uniós bérek alatt van.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap