Connect with us

Afganisztán

ÁTMENETI SZÁLLÁS: Érkeznek az afgánok Koszovóba, Blinken köszönetet mondott

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Xhelal Svecla koszovói belügyminiszter nyilatkozata szerint Koszovóban eddig 683 afgán állampolgár kapott átmeneti menedéket, akik a tálibok elől menekülve az Egyesült Államokba tartanak. A State Department hétfőn közölte, hogy az amerikai külügyminiszter köszönetet mondott a koszovói miniszterelnöknek az afgánok befogadásáért.

A héten is jönnek

[aoa id=’5′]

Svecla elmondta, hogy az Egyesült Államokba tartó afgánokat nagyobb részét a Ferizaj (Uroševac) melletti Bechtel- Enka átmeneti táborban helyezték el, 91 afgán azonban a közelben lévő amerikai bázison, a Bondsteelben talált menedékre.


A tervek szerint a héten folytatódik az afgán menekültek érkezése Koszovóba, ahol azok az afgánok kapnak átmeneti szállást, akik együttműködtek a nemzetközi erőkkel és szervezetekkel, leginkább az amerikaiakkal.

A koszovói hatóságok korábbi bejelentetése szerint, mintegy 2000 afgán állampolgárt fogadnak be átmenetileg, akik az Egyesült Államokkal és más NATO-tagállamokkal dolgoztak együtt. Koszovó egy évre adott nekik ideiglenes tartózkodási engedélyt.

Az afgán menekültek várhatóan addig maradnak Koszovóban, amíg az amerikai bevándorlási vízumokat nem adják ki nekik. Első csoportjuk augusztus 29-én landolt a pristinai nemzetközi repülőtéren.

Hála és köszönet

[/aoa]

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közben közölte, hogy Antony J. Blinken külügyminiszter hétfőn beszélt Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, megköszönve Koszovónak a veszélyeztetett afganisztáni személyek gyors és nagylelkű befogadását.

– A Koszovó által nyújtott határozott humanitárius támogatás ebben az átmeneti időszakban azt bizonyítja, hogy Koszovó hajlandó és képes hozzájárulni a globális békéhez és biztonsághoz

– közölte Ned Price, amerikai külügyi szóvivő a State Department honlapján.

A szóvivő szerint Blinken külügyminiszter és Kurti miniszterelnök kitért az Egyesült Államok és Koszovó között „régóta fennálló partnerségre” is, és  megismételte elkötelezettségét a közös prioritások szoros összehangolása mellett .


[aoa id=’7′]

Bejegyzések a Twitteren

Az amerikai külügyminiszter erről a Twitteren tett közzé bejegyzést, ahol közölte: felhívta Kurtit, hogy megköszönje Koszovó kormányának és népének a veszélyeztetett afgánok befogadását.

– A koszovói állampolgárok, sokan maguk is menekültek, ismét bebizonyították, hogy készek és képesek hozzájárulni a globális békéhez és biztonsághoz

– írta Blinken, akinek bejegyzése kísértetiesen hasonlít Ned Price nyilatkozatához, ám az is lehet, hogy a szóvivői nyilatkozat hasonlít a külügyminiszter bejegyzéséhez.

De ez nem a tyúk vagy a tojás esete, mert itt tudjuk, hogy melyik volt előbb.

Közben egy szerbiai angol nyelvű hírportál már arról az örvendetes fejleményről számolt be, hogy a Koszovóba érkezett afgánok közül már 155 személyt beoltottak a koronavírus ellen, mert hogy most a Balkánon ez ellen folyik a legnagyobb harc.

[/aoa]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia19 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap