Connect with us

Koszovó

TOKIÓ: Koszovó Szerbia előtt, a szerbiai állami televízió állítólag megszakította a közvetítést a koszovói versenyző szereplése előtt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

 
A keddi versenynap után Koszovó minden más volt jugoszláv utódállamot megelőz az éremtáblázaton, az egyszerűség kedvéért fogalmazunk így. A sikert két női cselgáncsozónak köszönheti Koszovó, amely Tokióban kettő, összességében eddig három aranyérmet szerzett az olimpiákon. Ugyanakkor felfoghatatlan, hogy a szerbiai állami televízió megszakította a közvetítését, amikor a koszovói cselgáncsozó a szőnyegre lépett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2014-ben ismerte el a Koszovói Olimpiai Bizottságot. Ezt követően a koszovói sportolók 2016-ban részt vehettek a riói olimpián, amelyen egy aranyat szereztek, amit Tokióban már most túlszárnyaltak.


Tokió

Szerdán Koszovónak újabb esélye van arra, hogy még egy olimpiai éremhez jusson, amikor félnehézsúlyban ismét egy női cselgáncsozója lép szőnyegre.

Az önállóságát 2008-ban kikiáltó országot öt cselgáncsozó képviseli a tokiói olimpián, mind az öten a pejëi (szerbül: Peć, törökül: İpek) Ippon cselgáncsklub tagjai, amelyet Driton Kuka alapított, aki egyúttal mind az öt versenyző edzője.

Koszovó a 125 kg alatti férfi szabadfogású birkózó versenyben is érmet szerezhet, amelyben augusztus 5-én versenyez Egzon Shala, aki a 2019-es világbajnokság ötödik helyezettje.


Cenzúra a la kilencvenes évek(?)

Kedden délután terjedni kezdett a világhálón a hír, hogy a szerbiai állami televízió (RTS) a kilencvenes éveket idéző – és a totalitárius rendszerekre jellemző – lépést tett a tokiói közvetítés során, közvetlenül az 57 kilogrammos kategóriában szőnyegre lépő Nora Gjakova küzdelme előtt ugyanis megszakította a közvetítést.

A hírt először kevésbé ismert koszovói internetes hírportálok közölték.

Sajtókommentárok szerint a lépésnek minden bizonnyal az volt az oka, hogy koszovói cselgáncsozóról van szó, és „a szerbeknek ne kelljen nézniük”, amit nem tudtak elviselni – hogy az olimpiai játékokon „a gyűlölt, független és albán Koszovó”, egyelőre sikeresebb Tokióban, mint Szerbia, amely jelenleg egy ezüstön és egy bronzon áll.

Olivera Kovačević, a szerbia állami televízió szerkesztője az esettel kapcsolatban kifejtette, hogy „tokiói újságíró stábjuk többsége kéthetes karanténban van, és azért kellett az adást megszakítani, mert nincs elegendő emberük az összes esemény közvetítéséhez”.

Mellékesen szólva Aleksandar Vučić szeb elnök a napokban annak a várakozásának adott hangot, hogy a szerb sportolók legalább annyi éremmel térnek haza Tokióból, mint Rióból, vagyis legalább nyolccal.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap