Connect with us

Koszovó

VUČIĆ: A Törökországgal fenntartott barátság további garanciát jelent a Balkán stabilitására, avagy a regionális nagyhatalom

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

thumbs b c da0403ab3e497fe3ee0e73b7a014fbd0
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Egyre szorosabbá válik a török-szerb együttműködés, nemrég török főkonzulátus nyílt a szandzsáki Novi Pazarban, a szerb elnök pedig Isztambulba látogatott, ahol ottani kollégájával tárgyalt. Ezzel azonban idénre nem ért véget a “török-szerb közeledés”, a török elnök ugyanis az év végéig Szerbiába látogat. A mostani, isztambuli munkareggelit követően Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy a Törökországgal fenntartott barátság további garanciát jelent a nyugat-balkáni stabilitás és béke megőrzése szempontjából.

Hosszúra nyúlt reggeli

A szerb és a török elnök nem börekkel/burekkal kezdte a napot, a két államfőt alaposan megterített asztal várta az isztambuli elnöki rezidencián (lásd a fenti képet: főszerepben az ajtó), ahol Recep Tayyip Erdoğan általában fogadja a szerb elnököt, mert tudja, hogy Vučić jobban kedveli Isztambult, mint Ankarát.

Az elnökök tehát nemcsak bekaptak valamit, hanem igencsak “megrágták” a reggelit és természetesen a felmerülő témákat, ezért a táplálkozásnak, ez a sajátos, napi értelemben vett korai formája, igencsak hosszúra nyúlt.

Az Erdoğan folytatott beszélgetés után Vučić azt mondta, hogy nagyon jó volt a találkozó, amely majdnem két órát tarott.

– Beszéltünk minden fontos témáról, elsősorban gazdasági kérdésekről, a török ​​befektetésekről, arról, hogy a török ​​vállalatok miként dolgoznak hazánkban, de minden regionális kérdésről, például a Szerbia és Törökország közötti kapcsolatokról is szó volt: a kétoldalú kapcsolatoktól kezdve az átfogó együttműködésig minden területen

– idézte a Tanjug hírügynökség a szerb elnököt, aki ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy a két ország viszonya, már ma sem olyan, mint 10, 15 vagy 20 évvel ezelőtt, és további javulás várható, ami a politikai meteorológia szakszavát használva azt jelenti, hogy további felmelegedés várható.

– Több erőfeszítést tehetünk annak érdekében, hogy még jobbá tegyük a kapcsolatokat, és tovább növeljük a bizalmat. Ez az egyik nagy és fontos dolog számunkra, olyan feltétel, amely nélkül nem tudjuk megőrizni a stabilitást a régióban

– hangsúlyozta Vučić, aki azt is elárulta, hogy a reggelit majdnem “édes kettesben” fogyasztotta el Recep Tayyip Erdoğannal, csak a tolmácsok voltak jelen, mivel “ő nem tud törökül”. Logikus lett volna, ha azzal folytatja, hogy a török elnök viszont nem tud szerbül, ami esetleg elvárható lenne tőle, ha már a Balkánon szeretne terjeszkedni, de ezt mégis tiszteletlenség lett volna megemlíteni.

Arról nem szól a fáma, hogy a tolmácsok kaptak-e reggelit, vagy nekik be kellett érniük egy börekkel.

Megállíthatatlan folyamat

A szerb elnök a találkozót követően úgy fogalmazott, hogy még több török jön Szerbiába, és ez megállíthatatlan folyamat. A kijelentés eléggé időtállónak tűnik, ötszáz évvel ezelőtt is pontosan ez volt a helyzet, azóta is ezt nyögi a Balkán.

Vučić szerint teljesen logikus, hogy növekszenek a török ​​befektetések Szerbiában, mivel a török cégvezetők azt látják, hogy gyakoriak a találkozók közte és Erdoğan között, ami két nappal ezelőtt is szóba került a török befektetők számára tartott fogadáson.

A szerb elnök szerint a “török-szerb gyorsulás” azt jelzi, hogy (most) jó irányba haladnak a dolgok, és ezt bizonyítja, hogy a török elnök az év végéig Szerbiába látogat.

– Erdoğan hivatalos szerbiai látogatására az év végéig sor kerül, és alkalom nyílik a Balkán és az egész régió számára fontos kérdések további megvitatására. Törökország regionális nagyhatalom, és meg kell őriznünk a békét

– húzta alá a szerb elnök, aki szerint mindez segíthet abban, hogy (szerb szempontból) racionálisabb és jobb kapcsolatok alakuljanak ki a régióban élő muzulmánok különböző csoportjaival, a bosnyákokkal, és mindenki mással, részben az albánokkal is.

A szerb elnök a találkozón úgy értelmezte a török elnök szavait, hogy Erdoğan támogatja a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet, amely mellékesen szólva egyre inkább akadozik, és a török államfő osztja azt a szerb álláspontot, hogy fontos a “kompromisszumos megoldás” megtalálása, de aligha van ember, aki erről a szerb elnök által gyakran locsolgatott szóvirágról tudná, hogy pontosan mit is jelent.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

HAZAFIAS BŰNCSELEKMÉNY: Kihallgatták a banjskai támadás vezetőjét, de nem került őrizetbe

Közzététel:

a megjelenés dátuma

hallgat Radoičić kihallgatás
A koszovói szerb "szabadságharcos" meghallgatásra megy az ügyvédje társaságában (Forrás: Novosti)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

Kihallgatták Milan Radoičićot, aki ügyvédje kíséretében ment be a belgrádi rendőrségre. A banjskai támadást megszervező koszovói szerb vezető ugyan vallomást, illetve nyilatkozatot tett, de nem vették őrizetbe, habár az általa szervezett fegyveres akcióban legalább négy személy, egy koszovói albán rendőr, és három koszovói szerb lázadó életét vesztette. A szerbiai belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy az ügyet a belgrádi főügyészség veszi át, amelynek vezetője a nem kormányzati szerbiai sajtó szerint a szerb elnök köréhez tartozik.

Meghallgatás a hazafias bűncselekmény miatt

Milan Radoičić vallomásával kapcsolatban egyelőre nincsenek kiszivárogtatások, de még találgatások sem nagyon, egyelőre tehát csak annyit tudni, hogy a sokak által a koszovói szerb területek informális urának tekintett üzletember magára vállalta a felelősséget a banjskai lövöldözésért, mint ahogy ezt ügyvédje által tudatta.

A kihallgatást megelőzően – ellentétben Radoičić ügyvédjével – Aleksandar Vučić szerb elnök úgy látta, hogy a koszovói szerb vezetőnek meg kell jelennie a szerbiai illetékes hatóságok előtt, a szerb elnök ugyanakkor biztos volt abban, hogy sem Radoičić, sem a társai nem tűnnek el, jószerivel nem is igen van hova menniük.

– Ha bárki is azt hinné, hogy elszöknek és elrejtőznek, nem fognak. Ő és ezek a fiúk, akik az események szereplői voltak, büszkék a tettükre

– mondta Vučić, aki feltűnően direkt módon kapcsolódott be az ügy kezelésébe, ő jelentette be Radoičić távozását a Szerb Lista alelnöki tisztségéről, és ő jelezte előre a koszovói szerb “szabadságharcos” kihallgatását is, amit szerb részről persze nem így prezentálnak a nagyérdemű felé.

A szerb oldalon úgy fogalmaznak, hogy Radoičić állampolgári minőségében nyilatkozatot tett, ami nem vonja maga után, hogy netalán őrizetbe vegyék és vizsgálati fogságba helyezzék, ez Szerbiában a “hazafias bűncselekmények” esetében egyébként sem igen szokás.

Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy szerb részről ugyanúgy “félrevezető terminológiát” használnak, mint az oroszok az Ukrajna elleni támadás esetében, a szeptember 24-én történt eseményeket ugyanis nem nevezik terrorakciónak, de még lázadásnak sem, hanem “tragikus eseményként” aposztrofálják a történteket.

Ezek után már az is érthető, hogy miért nem került sor Radoičićnak és a banjskai “hazafias bűncselekmény” többi résztvevőjének az őrizetbe vételére.

Koszovó követeli a kiadatásukat

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter a Szabad Európának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Milan Radoičić azért vállalta magára a történtek megszervezését, mert bebizonyosodott a részvétele a terrortámadásban.

Ami a terminológiát illeti a pristinai albán vezetés természetesen nem “tragikus eseményként” emlegeti a történteket, hanem egyértelműen terrorcselekményként, miután a szerb fegyveresek szeptember 24-én, a hajnali órákban koszovói rendőrökre támadtak Banjska térségében, és megöltek egy albán származású koszovói rendőrt.

Sveçla ezért jelezte, hogy a koszovói illetékes hatóságok a nemzetközi partnereken keresztül kérni fogják Szerbiától mindazok kiadatását Koszovónak, akik részt vettek a terrorakció tervezésében és végrehajtásában. A partnereken először az Egyesült Államokat kell érteni, majd az Európai Uniót, aztán pedig a többieket, mondjuk Németországot és Nagy-Britanniát.

A legújabb pristinai matematika szerint a kiadatás kapcsán akár nyolcvan személy is számításba jöhet, bár korábban csak harminc támadót emlegetett a koszovói vezetés, ami a különböző videók alapján reálisnak is tűnt.

hallgat kihallgatás  Radoičić

A szponzor és a szponzorált?

Ennek értelmében – ad absurdum – a kiadatás esetleg vonatkozhat magára a szerb elnökre is, hiszen Sveçla szerint Radoičić nem egyedül cselekedett, hanem Aleksandar Vučić és a szerb kormányzati struktúra támogatásával.

– Nagyon jól tudjuk, hogy rendkívül közel állt Aleksandar Vučićhoz, aki a Milošević-kormány idején propagandaminiszter volt. Bár ő Szerbia elnöke, mégis propagandaminiszter maradt

– mondta Sveçla, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadók Banjskában katonai fegyvereket használtak, amelyek között voltak 2021-es és 2022-es évjáratúak is, vagyis nem arról van szó, hogy az 1998/99-es háborúból maradtak vissza.

A koszovói belügyminiszter ennek okán megjegyezte, hogy ezek a fegyverek közvetlenül a szerb katonai raktárakból érkeztek Koszovóba, és nem elszigetelt esetről van szó, mert korábban hasonló fegyvereket foglaltak le Zvečanban és Észak-Mitrovicában is.

Az oroszok is érintettek?

Sveçla az érintettség terén még tovább ment, nem elégedett meg Szerbia felemlegetésével, szerinte az ügybe ugyanis Oroszország is belekeveredett, bár konkréten Vlagyimir Putyin orosz elnök kiadatását nem követelte, ellene már egyébként is van egy érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs.

A koszovói belügyi tárca vezetője megjegyezte, hogy szerinte orosz zsoldosok nem vettek részt az eseményekben, mert ez Szerbia és Oroszország politikai projektje, és ezért a megbízható struktúrákat használják.

– Annak lehetünk a szemtanúi, hogy Nišben van egy Orosz Humanitárius Központ, amelyről sokan általában úgy tudják, hogy egy hírszerző gócpont, amelyen keresztül az egész régiót kémkedik, és ahol különféle gyakorlatokat is végrehajtanak, akár a hírszerző szolgálatok számára is

– jelentette ki a koszovói belügyminiszter, aki meg van győződve arról, hogy ez a központ is az érintettek között van a banjskai “terrorakció” esetében.

hallgat kihallgatás  Radoičić

A nyugati kémek kedvéért nem cirill betűkkel írták ki a központ nevét (Forrás: Internet)

Vajon kiadják-e Radoičićot?

Ami Radoičić és a többiek kiadatását illeti, ennek több akadálya is van, Koszovó és Szerbia között ugyanis nincs kiadatási egyezmény, honnan is lenne, amikor Szerbia nem ismeri el Koszovó államiságát, ilyen egyezmények pedig általában csak országok között jönnek létre.

A következő akadály az lehet, hogy Vučić elnök számos interjúban eldicsekedett már azzal, hogy az ő regnálása alatt senkit sem adtak ki, ezért ez valószínűleg Radoičić és társai esetében sem történik meg, önmaga esetében pedig végképp nem.

Tehát amíg ő van hatalmon Szerbiában, addig nyugodtan alhat minden koszovói szerb “szabadságharcos”, akiket a szerb médiában egyre inkább Miloš Obilić késői leszármazottjaiként emlegetnek, arra a szerb történelmi hősre utalva, aki az 1389-ben zajlott rigómezei csatában megölte I. Murád török szultánt.

A kiadatás megtagadása vonatkozhat Vojislav Šešeljre, a szerb radikálisok vezetőjére is, aki iránt a napokban érdeklődött a Hágai Törvényszék, illetve ami abból maradt, egyebek között azért, mert a csetnikvajda nyilvánosságra hozta a herkócai (Hrtkovci) horvátok elüldözésével kapcsolatban lefolytatott eljárás során beidézett védett tanúk vallomásait.

Aligha lehet véletlen, hogy Hága újabb kérelme az Aleksandar Vučić korábbi főnökének számító Šešelj iránt éppen most érkezett, ami a szerb elnök szerint minden egyéb nyomásgyakorlásnak a betetőzése.

Ezek után borítékolható, hogy a koszovói “tragikus eseményeket” követően semmiféle kiadatás nem lesz, legfőként azért nem, mert Szerbia nem ismeri el Koszovót, így annak az intézményrendszerét sem, ugyanakkor egyre inkább érnek a nemzetközi szankciók, amelyeknek létjogosultságuk ugyan lehet, de értelmük nemigen van.

A kérdés most már csak az, hogy a jelenlegi formájukban egyáltalán folytatódhatnak-e az Európai Unió égisze alatt kezdett tárgyalások, mert már a napnál világosabb, hogy a jelenlegi főszereplők sem a múltjuk, sem a mostani hozzáállásuk miatt nem alkalmasak arra, hogy megteremtsék az együtt, vagy inkább az egymás mellett élés feltételeit.

Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak tehát végképp szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy mostani balkáni működésük nem a megbékélés segítette elő, hanem a helyzet további elmérgesedését okozta, így a folytatás mindenképpen nehéz lesz, főleg miután mindkét oldal erősen elszemtelenedett.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava