Connect with us

Oroszország

Magyarországgal is példálódzott a szerb elnök a Putyin elleni elfogatóparancs kapcsán

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Elfogatóparancs, Putyin, Szerbia
Vučić szávaszentdemeteri beszédében azt mondta, hogy mintha mindenki megőrült volna: senki sem akarja a békét (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Putyin ellen kiadott elfogatóparancs mindent vitt, még Koszovót is háttérbe szorította Szerbiában, pedig ez nagy szó. Az utóbbi két napban minden létező amerikai és európai közvetítő a szerb elnököt és a koszovói miniszterelnököt „gyomrozta”, miután azok szombaton (március 18-án) az észak-macedóniai Ohridban találkoznak Josep Borrellel, hogy megbeszéljék a további teendőket a bilaterális kapcsolatok rendezése terén. Az orosz elnökkel kapcsolatos hágai bejelentés azonban elvitte a show-t, a „népi mozgalma” ürügyén országjáró körúton tartózkodó szerb államfő is szinte csak erről beszélt a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) nagygyűlésen, amelyen Magyarországgal és Törökországgal is példálódzott.

Koszovó is háttérbe szorult

A szerb elnök most Szávaszentdemetert kereste fel, és várható volt, hogy az ohridi találkozót megelőzően majd egy „jó nagyot koszovózik”, miután a héten a különböző közvetítők adták a kilincset nála, ráadásul az ohridi találkozó előestéjén jó esély volt arra, hogy ez a téma töltse ki mondadója 70-80 százalékát.


Sok újdonságról nem tudott volna beszámolni azon kívül, hogy szerb részről, és feltehetően koszovói albán részről is elküldték Brüsszelbe az elképzeléseket a folytatással kapcsolatban, vissza azonban nem kaptak semmit, úgy látszik az „uniós menetrendet” Borrell majd szóban ismerteti velük.

Elfogatóparancs

Tele volt a szávaszentdemeteri főtér, az emberek láthatóan másmilyen beszédre készültek

A köszöntő szavakat követően Aleksandar Vučić azonban eltért attól, amit mondani akart a szerémségi város főterén összeverbuválódott tömegnek, és ezt nyilvánosan be is ismerte.

– Arra készültem, hogy minden szerémségi önkormányzattal (községgel) kapcsolatban részletesen ismertetem, amit a fejlesztés terén tervezünk, de erről sajnos sokkal kevesebbet fogok beszélni, mert az országot illetően nagy fenyegetés jelent meg

– jelentette ki a szerb államfő, aki arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy éppen egy óvodát keresett fel, amikor érkezett a hír, miszerint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

Amikor ezeket a szavakat kimondta, akkor nagy hurrogás és füttyögés keletkezett a szávaszentdemeteri főtéren, amit Vučić „szurkolói érzelemnyilvánításnak” nevezett.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy a világ a háború további eszkalációja és az összecsapások felgyorsulása felé csúszik. Oroszországban ezen mindenki csak mosolyogni fog, miközben a Nyugat ezáltal megmutatta, hogy el kíván menni a végsőkig

– állapította meg Vučić a nyilvános péntek délutáni gyorselemzésben, amelynek során annak a véleményének adott hangot, hogy ennek következtében az egyik és a másik oldal a „mindent, vagy semmit” elv alapján fog cselekedni, aminek a következményei további nehézségeket okoznak mindenki számára a világban.

A totális háború réme

A szerb államfő ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Nyugat az elkövetkező időkben további nyomást kíván gyakorolni mindazokra, akik eddig nem fordultak a legélesebben szembe az Orosz Föderációval.

– Nézzék csak meg, hogy miként változott az utóbbi három napban a barátaink és testvéreink, Törökország és némileg Magyarország viszonyulása, hirtelen egyik is, és a másik támogatja Finnország belépését a NATO-ba, a törökök pedig leállították az orosz zászló alatt közlekedő, amerikai gyártmányú repülőgépek megtankolását. Hszi Csin-ping (Moszkvába történő) érkezése előtt a Nyugat mozgósítja Törökországot a nyugati érdekek védelmében, és természetesen az egész Európát is

– folytatta a külpolitikai elemzést a szerb elnök, aki szerint a Nyugat mindezzel azt üzeni, hogy bárki, aki flörtöl, vagy szóba áll Putyinnal, súlyos, szörnyen súlyos következményekkel kell szembe néznie, és ezért nekik, illetve személy szerint neki is nehezebb dolga lesz Ohridban, mint lett volna, ha mindez nem történik meg, és ezért még jobban meg kell fontolni minden lépést.

– Hangot kell itt adnom annak a félelmemnek, hogy nem vagyunk messze a harmadik világháború kitörésétől, ezért az a célunk, hogy állami és nemzeti hajónkat biztos kézzel kormányozzuk egy békés kikötőig, hogy elkerüljük a részvételünket mások bármilyen összecsapásaiban és háborújában, és megőrizzük Szerbiát, miközben a saját dolgainkkal törődünk

– jelölte ki a célokat Vučić, aki szerint ez nem csak cél, hanem „szent feladat” is, amely nagyobb és fontosabb, mint bármikor valaha. Mindeközben a más tártalomra felkészült és felkészített tömeg már kezdett unatkozni, amikor a szerb elnöknek sikerült „emelni a kedélyeket” a kataklizma képének előrevetítésével.

– Azt mondják, hogy lelketlen vagyok, de nekem az a dolgom, hogy lelketlen legyek, ha arra van szükség a béke megőrzése érdekében a gyermekeink számára, hogy ne veszítsük el őket, amikor emberek százezrei pusztulnak el. Ez az én dolgom, és ehhez tartom magam

– fogalmazta meg a szerb államfő az előtte álló feladatokat, amire már kitört az addig többé-kevésbé elfojtott taps, amelynek elhalását követően megjegyezte, hogy minden megváltozott tavaly február 24-én, és most tetézésként minden a feje tetejére állt.

Elfogatóparancs

A vučići „integetős manírok” nem maradtak el, de ez most egy egészen más kiadású szerb elnök volt, egy két civakodó szótól eltekintve (Forrás: szerb elnöki Instagram)

A szerb elnök a külpolitikai elemzés vége felé – amikor még szinte egyetlen szót sem szólt Koszovóról – úgy fogalmazott, hogy senki sem fog engedni (az Ukrajnában hadakozók közül), mert egymás megsemmisítése a cél, nekik, vagyis a szerb vezetésnek vezetésnek ugyanakkor arra kell törekednie, hogy az országot és a népet megőrizze, ezért Szerbia számára az a legnagyobb feladat, hogy mindebből kimaradjon.

Nem a békéről, a győzelemről beszélnek

Noam Chomsky amerikai nyelvészt idézve Vučić megállapította, már nem először kölcsönzi Chomsky következő gondolatát, miszerint „a világban a probléma racionális megoldásához történő hozzáállás hiányzik a leginkább”, mintha senki sem akarná megoldani ezt a problémát.

– Létezik egy tiltott szó, a béke, senki sem beszél a békéről, mindenki a győzelemről beszél a másik felett. Nem szégyellem kimondani, hogy mi szerbek, Szerbia állampolgárai, függetlenül attól, hogy magyarok, bosnyákok, románok, szlovákok, romák, ruszinok vagy szerbek vagyunk, csak békét akarunk, és hogy hagyjanak bennünket békén, és ne kényszerítsenek bennünket, hogy normálisan élhessünk a hazánkban

– jelentette ki a szerb elnök, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy ne üljenek fel semmiféle trükknek, mert Szerbiában is van épp elég bolond, aki háborúba akarja sodorni az országot, szerinte azonban soha többé nem engedhetik meg, hogy bevonják őket a háborúba, mert Szerbia túl kicsi ahhoz, hogy feláldozza a gyerekeit és az ország jövőjét.

Vučić mindezek után említette meg csak Koszovót, amellyel kapcsolatban szintén a béke megőrzésének szükségességéről beszélt, majd röviden felvázolta a Szerémség fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket is, de néhány mondatot követően visszatért ahhoz a gondolathoz, hogy békére van szükség, a világ ma ugyanis kevésbé élhető, mint bármikor, és mintha mindenki megőrült volna: senki sem akarja a békét. És ez szerinte még rosszabb lesz.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap