Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk arról, hogy Milorad Dodik a boszniai szerbek legfőbb vezetője és Vlagyimir Putyin minden oroszok állandó elnöke a Szentpéterváron megrendezett gazdasági fórum – mondjuk az orosz Davos – apropóján éjszakai légyottot, vagy inkább „kézfogót” tartott. A találkozó a vártnál lényegesen kisebb figyelmet kapott a Dodik külpolitikai lépéseit máskor ízekre szedő boszniai ellenfelei körében. Az október 2-i választásra készülő boszniai politikai szereplők ezúttal azt a taktikát választották, hogy kemény kritikájukkal nem csinálnak ingyen reklámot a Drina bal partján honos szerb nemzetiség legfőbb vezetőjének.

Két régi ellenlábas

Milorad Dodik oroszországi útja kapcsán a legfigyelemreméltóbb fejlemény az volt, hogy a boszniai közvéleményt leginkább formáló politikai vezetők mély hallgatásba burkolództak. A kritikai cunami elmaradását sokan azzal magyarázták, hogy a nyugat-európai és angolszász szövetségesek számára a boszniai szerbek legfőbb vezetőjének orosz orientációja olyan alapvető tény, hogy azon már nincs mit magyarázni. Más értelmezések alapján a Putyinnal folytatott egyeztetésen Dodik elért bizonyos eredményeket, amelyekről az ellenfelei jobbnak láttak hallgatni. Ide sorolható a gázellátás kapcsán született megállapodás, és a Gazprom által finanszírozni tervezett gázipari beruházások sora.

Dodik oroszországi útjáról két régi ellenlábasa fogalmazott meg a sajtóban érdemi kritikát, többé kevésbé szerb oldalról.

Elsőként Branislav Borenović, a Demokratikus Fejlődés Pártjának (Partija Demokratskog Progresa, PDP) elnöke tett arra kísérletet, hogy árnyalja a látogatás ténye miatt Dodik karakterét, amelyet a boszniai szerb médiában erős pátosz vesz körül.

Az ellenzéki PDP elnöke a kampányhangulat által vezérelt, rutinos politikustól elvárhatóan felsorolt három területet – a gazdaság erősítését, az életszínvonalat és a foglalkoztatást – amelyeken a fejlesztésén kellene a Dodik vezette SNSD-nek dolgoznia, ahelyett, hogy a párt elnöke veszélyes külpolitikai játszmákba bonyolódik.

Szerinte Dodik egy hetes külpolitikai „ágyúgolyófutama” Brüsszeltől Isztambulon át egészen Szentpétervárig csak olyan elköteleződéseket eredményezett, amelyek miatt a boszniai szerb állam (Republika Srpska, RS) szükségtelenül kerül a nagyhatalmi vetélkedés fókuszába. A balközép párt vezetője szerint „Bosznia- Hercegovina és a boszniai Szerb Köztársaság érdeke, hogy azok ne szerepeljenek a nagyhatalmak közti geopolitikai összecsapások radarján.”

Borenović nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy Dodik 2006. óta minden év júniusában megismétlődő oroszországi utazása nem hozta el a várt gazdasági eredményt, mert az RS és az Orosz Föderatív Köztársaság közti gazdasági együttműködés volumene az elmúlt két évben csak 2%-al nőtt, amiből csak 0,5% került az RS-ben realizálásra. Borenović ezen felül hiányolta, hogy Dodik nem egyeztetett Putyinnal az orosz állami tulajdonban lévő Zarubezsnyjefty olajipari cég tulajdonában lévő boszniai olajfinomítók felújításáról, az azok privatizációjakor tett orosz kötelezettségvállalás alapján.

Borenović ezzel a kijelentéssel kisebb mélyütést próbált bevinni, mert korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a nyugat-balkáni térség több országa között Boszniában is lehetnek üzemanyag ellátási problémák, amit a hazai termelés újbóli elindításával lehetne mérsékelni.

A bosnyák gyökerekkel rendelkező Zlatko Lagumdžija, a multietnikus Szociáldemokrata Párt (Socijal Demokratska Stranka, SDP) korábbi elnöke kissé ködös kritikát fogalmazott meg. Szerinte „Dodik elvesztette az iránytűjét, és úgy viselkedik, mint a meghibásodott motor, amely össze – vissza jár”, ezért szerinte biztosan elbukik.

Lagumdžija sajátos logikája szerint Dodik bukását elő fogja mozdítani az a koncepciótlan külpolitika, amit folytat. A volt boszniai külügyminiszter odáig merészkedett a politikai előrejelzés terén, hogy Dodik oroszországi kapcsolatait és utazásait jelölte meg a leendő bukás legfőbb okaként. Majd a bosnyák-szerb megbékélést egyáltalán nem segítő párhuzamot vizionált, miszerint „Dodik Slobodan Milošević családjához hasonlóan Moszkvában köt ki, amennyiben nem tudja a feladatait teljesíteni Bosznia- Hercegovinában és a nyugat-balkáni régióban.”

Lagumdžija szavai ellenére korán sem kell Dodikot félteni, már csak amiatt sem, mert a kritikus jós szerepében tetszelgő szociáldemokrata vezető alig 5%-os pártjával szemben a Dodik vezette SNSD 45 %-on áll a szerb entitásban a legutóbbi felmérések alapján, amiből könnyen ki lehet számítani, hogy ki áll közelebb a bukáshoz.

Jó és rossz szövetségesek

Oroszország az ukrajnai háború kitörése óta több esetben csalódni volt kénytelen az egykori szovjet szatellit országok orosz anyácska melletti kiállásában. A Szent Pétervári Gazdasági Fórum jó alkalmat teremtett a Kreml vezetése számára, hogy rendet rakjon a megmaradt szövetséges államok soraiban.

A Putyin és Dodik közti találkozón tapasztalt szívélyes légkörtől lényegesen elmaradt az orosz államfő és kazah kollégája, a 2019-ben az orosz belügyi csapatok segítségével hatalomra segített Kaszim- Zsomart Kemeluli Tokajev közötti június 19-i találkozón tapasztalt hangulat. Tokajev a sajtó előtti dispután közölte, hogy országa a jövőben sem fogja támogatni a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság nemzetközi elismerését, mert megítélése szerint ezen államszerű alakulatok széles körű elismerése káoszt szülne a nemzetközi politikában.

Putyin a reakciójában gyorsan, de határozottan helyre tette az orosz birodalmi gondolkodásban járatlannak mutatkozó Tokajevet, amikor közölte, hogy
„ami Ukrajnával történt, az bármely állammal megtörténhet, amely nem akar Oroszország szövetségese lenni.

A Putyin és Tokajev közti diskurzus fényében Dodik szereplése egyértelmű kiállásnak minősíthető Oroszország mellett. Putyin olyan partnernek minősítette Dodikot, akivel a jövőben Oroszország erősíteni fogja az együttműködését. Putyin ezt azzal indokolta meg, hogy tisztában van a Bosznia- Hercegovinában uralkodó nehézségekkel, és Dodik álláspontjával. Főként emiatt értékelik nagyra a boszniai szerb vezető Oroszország melletti kiállását.

Válaszában Dodik hosszasan kifejtette háláját, különös tekintettel az orosz földgáz exportjának terén megkötött megállapodásra, ami 2023. január 1-ig biztosítja Bosznia- Hercegovina ellátását. Mint mondta, „nincs alternatívájuk az orosz energiahordozóknak”.

Mindezek alapján Dodik az oroszországi utazással a saját nacionalista szavazótábora felé tudta kommunikálni, hogy a boszniai szerbség körében kimagaslóan népszerű orosz államfővel egy oldalon áll, és szorosan együttműködnek a NATO, az EU és a boszniai szerbek által elutasított egyéb nemzetközi formációk akarata ellenére.

Másodlagos haszonként újabb borsot tört az őt és politikai szövetségeseit visszatérően szankciókkal súlytó angol-amerikai tengely orra alá azzal a kinyilatkoztatással, hogy hosszútávú és magas szintű együttműködésre való szándékát az Orosz Föderatív Köztársasággal.

Ezzel a fontos gesztussal bebiztosította magának a legfőbb boszniai szerbnek Moszkvában kijáró széket, szemben a Kremllel kritikus hangot megütő szövetségesekkel, mint amilyen Tokajev.

Nagyot menthetett

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gázipari és közegészségügyi területeken tető alá hozott együttműködések mellett a boszniai szerb vezető az ENSZ Biztonsági Tanácsban vétójoggal bíró orosz államfővel egyeztetett a boszniai EUFOR misszióról jövőjéről. Dodik álláspontja röviden annyi volt az említett kérdésben, hogy a nemzetközi katonai missziónak maradnia kell, de annak hatásköreit nem indokolt kibővíteni.

Putyin a találkozó kapcsán nyitottnak mutatkozott a Dodik által megfogalmazott álláspontra. Ennek eredményeként úgy tűnhet, hogy Dodik érdemi befolyással bírt Putyin és egyben a Kreml érintett szakembereinek véleményére abban, hogy az orosz fél a nemzetközi katonai kontingens mandátumának meghosszabbítása kapcsán éljen-e a vétóval az ENSZ BT-ben 2022. novemberében.

Ennek eredményeként Dodik, mint az orosz félre hatni tudó politikai szereplő jelent meg az ukrajnai konfliktus kezdete óta egyre gyakrabban a háborús veszéllyel riogató boszniai médiában.

Noha a köznyelvben csak „Mile” néven emlegetett legfőbb boszniai szerb vezető ezzel még nem érdemelte ki a békeharcos jelzőt, az orosz fél felé tanúsított lojalitása azonban átmenetileg alkalmas lehet arra, hogy meggyőzze a Kremlt arról, hogy az orosz félnek is kedvezően alakulnak a dolgok a „nyugat-balkáni csodaországban, és nincs szükség orosz beavatkozásra. Főleg nem úgy, mint Ukrajnában…”

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a boszniai Szerb Köztársaságban az ukrajnai események ellenére sem változik az Oroszországhoz való viszony. Sőt a boszniai Szerb Köztársaság akár már a közeljövőben fel is értékelődhet az orosz vezetés számára, amennyiben az Aleksandar Vučić vezette Szerbia tovább próbálja lazítani orosz orientációs irányt.