A cikk meghallgatása

Három hete tart a szájkaraté a horvát államfő és a horvát miniszterelnök között, ami előtte történt, az csak bemelegítés volt. Jóformán minden a Janaf-botrány kirobbanásával kezdődött, illetve azután, hogy kiderült, Zoran Milanović horvát köztársasági elnök is rendszeresen látogatta a mára már mitikus Slovenska 9 alatti magánklubot, amely a Janaf-botrányban játszott főszerepet. A példáját ritkító vendéglátóipari létesítmény elsősorban arról lett ismert, hogy a söntés mögötti italos polcon egy bankjegyszámláló pöffeszkedett.

“Remek megjegyzések”

Az immár egy hónapja tartó szájkaraté azzal kezdődött, hogy a köztársasági elnök Mike Pompeo amerikai külügyminiszter látogatását megelőzően kijelentette: “azért jön, hogy ránksózza a repülőiket”, bár maga is beismerte, hogy “az amerikai áru a legjobb”, de hát most a választások előtt!

A miniszterelnök beérte annyival, hogy ironikusan “remek megjegyzés”-nek nevezte a köztársasági elnök megnyilvánulását, és ment tovább.

De az elnöki palotából alázúduló logorrhea nem állt el, hanem egyre duzzadt.

A miniszterek “szamarak” lettek, a parlamenti képviselők “siratóasszonyok és wannabee polgármesterek”, az újságírók “senkiháziak, rendőrségi besúgók és ateista agitátorok”, a miniszterelnök “tűzokadó tüzes borz” illetve “hősies nyúl” és így tovább.

Milanović mindezek felett azt tanácsolta a Plenkovićnak, hogy “ha nem nőtt fel a miniszterelnöki feladathoz, akkor menjen haza anyukához”.

“Az 54 éves szippantó”

A hüledező horvát közvélemény nem tudta mire vélni a dolgot, a közösségi média oldalai valósággal áttüzesedtek a nagy forgalomtól, de a köztársasági elnök nem lankadt, kímélet nélkül vagdalkozott sündisznóállásából, a szélrózsa minden irányába.

Szópárbajok korábban is zajlottak Plenković és Milanović között, a horvát miniszterelnök például olyasmiket mondott, hogy “a köztársasági elnök úgy viselkedik, mint egy piromániás, aki a tűzoltó szerepét szeretné eljátszani”.

Plenković az is kijelentette: ő egyáltalán nem kíván olyat mondani Milanovićról, hogy egy 54 éves “szippantó”, aki két nappal a zágrábi földrengést követően a fent említett Klubba ment, miközben ő a lebontásra váró tűzfalakkal volt elfoglalva.

– A miniszterelnök, mondván, hogy én egy 54 éves szippantó vagyok, valójában arra utalt, hogy kokainfüggőségben szenvedek. Ez az inspiráció “az internet szeptikus tartályából” származik. Légúti problémáim vannak, allergiám van, de ilyesmit csak egy “alacsony életű” (low-life) ember vethet fel. Nekem nincs pénzem kokainra

– mentegetődzött Zoran Milanović de közben leadott egy “huszárvágást” is jobbra, a miniszterelnök irányába.

– Oh, jöhet, Köszönöm! Kokainja nincs?

Aztán jött a Szent Márk téri merénylet

A Szent Márk téri merényletet követően Plenković miniszterelnök nyíltan hadat üzent a (szélsőjobboldali) gyűlöletbeszédnek, és egyúttal megemlítette, hogy a gyűlölet szításából a köztársasági elnök is kivette/kiveszi a részét.

Az eddig is folyamatosan vádaskodó Milanović ezen a ponton végképp begurult, és az általános kígyó-békázásban előkerültek a magyarok is.

A horvát köztársasági elnök Tomislav Ćorić gazdaság- és energetikaügyi minisztert “magyar fullajtárnak” nevezte, “aki először a magyaroknak tesz jelentést a kőolajjal kapcsolatban”.

Plenković miniszterelnöknél akkor telt be a pohár, amikor a köztársasági elnök Nina Obuljen Koržinek televíziós beszélgetése kapcsán ócsárolta a kulturális miniszterasszonyt.

Milanović a Facebook irányából támadva egy bejegyzésben azt írta, hogy Nina Obuljen Koržinek a “fekete özvegy pókok stílusában” tesz eleget “középkorú ura és zaklatója” kívánságainak, ami kitűnő példa fiatal asszonyok és lányok előtt, hogy miként ne viselkedjenek, ha szeretnék megőrizni méltóságukat és intim szférájukat. Tartsanak távolságot!”

Az október 22-i kormányülés után a miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, és bejelentette, a továbbiakban nem tűri, hogy Milanović mint afféle iskolai kötekedő, sorban megfélemlítse, és elhallgattassa a közéleti szereplőket.

Oda-vissza folyik a vagdalódzás

Ezt követően Milanović több mint egy órás sajtótájékoztatót tartott, amely során – nem okvetlenül ebben a sorrendben – megtudhattuk, hogy Plenković a vörös burzsoázia második vonalának sarja, aki vérszegénység diagnózisával elkerülte a katonai szolgálatot, és ezt a katonaorvos anyja intézte el neki.

Milanović arra is fényt derített, hogy véletlenül sem kokainfüggő, hanem szezonális allergiái vannak, vagy hogy neki sehol sem viszket, mert sportoló lévén az átlagnál többet mosakodik, miniszterelnöksége alatt pedig megzabolázta a bankokat, és ezáltal a horvát állampolgárok ezreit mentette meg a svájci frankban kötött, kifejezetten méltánytalan szerződésektől.

Arra is fény derült, hogy fantasztikusan kezelte a migránsválságot, nem mint a budapesti pojácák, akik muszlimokkal szírekkel és arabokkal riogatják az embereket”, és a többi, és a többi.

A miniszterelnök szinte azonnal válaszolt Milanovićnak a sebtében összehívott sajtótájékoztatón, mondván, hogy ígéretéhez híven, a jövőben nem hagyja szó nélkül Milanović egyik megnyilvánulását sem.

Jól lehordta a kekeckedő köztársasági elnököt, mi pedig egy eddig ismeretlen ténnyel lettünk gazdagabbak, nevezetesen, hogy a Plenković-családban apai ágon öröklődik a vérszegénység, s ez nemcsak a miniszterelnököt, de a rokonság férfitagjait is sújtja.

Epilógusként, bár ki tudja mikor ér véget a miniszterelnök és a köztársasági elnök kakaskodása, elégedettséggel állapítható meg, hogy a kommentárok zöme arra volt kihegyezve, hogy az urak végre abbahagyhatnák a teljesen értelmetlen, személyeskedéstől hemzsegő vitát.

Ez az a pillanat, amikor már a sajtó sem kér a sárdobálásból.

De senki se higgye, hogy vége van: Zoran Milanović arra használta ki a szombati napot, hogy a Facebookon hosszasan válaszoljon a miniszterelnöknek, természetesen civakodó hangnemben, de annak a reményében, hogy ez lesz az utolsó ilyen jellegű bejegyzés.

https://www.facebook.com/ZoranMilanovic/posts/2694313834167573

Mindez egyszerűen nevetséges lenne, ha nem lenne siralmas, ennek a két embernek ugyanis egy országot kellene irányítania, mindezek láttán azonban jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan tovább?