Connect with us

Horvátország

FÖLDRENGÉS ZÁGRÁBBAN: Többen megsérültek, egy 15 éves fiatal életéért küzdenek az orvosok

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Újabb csapás sújtotta a koronavírussal küzdő horvát fővárost. Vasárnap reggel földrengés volt Zágrábban, aminek következtében többen megsérültek, és megrongálódott a város jelképének számító katedrális. A rengést Magyarországon is érezni lehetett. Orbán Viktor miniszterelnök szolidaritásáról biztosította Andrej Plenković horvát kormányfőt, és felajánlotta neki Magyarország segítségét.

Vannak-e sérültek?

Horvátországban vasárnap reggel 235-re emelkedett a koronavírusban megbetegedett emberek száma.


Mindeközben két erős földrengés rázkódtatta meg Zágrábot, aminek következtében többen megsérültek.

A Nova TV beszámolója szerint egy 15 éves fiatal életveszélyes állapotban van.

A horvát belügyminisztérium azt kérte az utcán tartózkodó emberektől, hogy igyekezzenek betartani a szükséges távolságot egymástól, és ezzel előzzék meg az új típusú koronavírus-fertőzéseket.

Meddig tartott?

Az első rengés 6 óra 24 perckor történt, és elérte a Richter-skála szerinti 5,6-os erősséget, ami a legnagyobb földrengés az utóbbi 140 évben Zágrábban.

Médiajelentések szerint mintegy tíz másodpercen keresztül rengett a föld a horvát fővárosban, ami miatt az emberek az utcákra menekültek.

Nem sokkal később, 7 óra 1 perckor újabb földrengés rázkódtatta meg Zágrábot és térségét, amelynek magnitúdója 5,1 volt a Richter-skálán.

Az epicentrum a Zágrábból 16 kilométerre északra lévő Oroslavje térségében volt 10 kilométeres mélységben.

A földrengést és az utórengést Szlovéniában és Magyarországon is érezni lehetett.

Mekkora károk keletkeztek?

A földrengés következtében több épület homlokzata is megsérült.

A zágrábi katedrális 108 méteres egyik tornyának egy része ledőlt, és leesett a kereszt is, amely jelentős károkat okozott a környező épületekben.

A katedrálist felkereste Andrej Plenković horvát miniszterelnök is.

Mindenkit mozgósítottunk, jól látható, hogy a katedrális körül mindent megtisztítottunk. Utasítottam a minisztereket, hogy az építészek azonnal menjenek ki a helyszínre, és mérjék fel a helyzetet. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a megsérült épületekben tartózkodhatnak-e emberek.

Jelentős károk keletkeztek a horvát parlament, a szábor épületében is, a tető egy része beomlott, és több kémény is ledőlt. Az épületbe senki nem léphet be, amíg nem végzik el a statikai vizsgálatokat.

A horvát miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a két csapás közül a koronavírus jelent nagyobb veszélyt, ezért felszólította az embereket, hogy kövessék a polgári védelmi parancsnokság utasításait.

MTI/BALK

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap