Connect with us

Horvátország

HALÁLOS FENYEGETÉS: Többen is a horvát miniszterelnök életére törnének, avagy a Nagy Testvér téged is figyel

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

bezuk
A cikk meghallgatása

A szeptember 12-i Szent Márk téri lövöldözéssel elszabadultak az indulatok Horvátországban, a jelek szerint többen is Andrej Plenković horvát miniszterelnök életére törnének. Danijel Bezuk esztelen tettére több mint kétezren reagáltak a Facebookon, és majdnem háromszázan szóltak hozzá a támadó utolsó bejegyzéséhez. A horvát rendőrség megkezdte a zágrábi merénylő szimpatizánsainak levadászását, miközben a horvát miniszterelnök fehér port kapott, egy halálos fenyegetéssel megfejelve.

A Nagy Testvér

A BALK mindössze tíz perccel azt megelőzően készített felvételt Danijel Bezuk profiljáról, hogy a Facebook megszüntette a hozzáférést, ezért az itt közölt számok szinte véglegesnek tekinthetők.

torolt bejegyzes

Az oldalt azonban nem törölték – mint mondani szokás – hanem csak lekapcsolták, így a hatóságok “kedvükre mazsolázgathat” a bejegyzések között.

A horvát rendőrség megerősítette, hogy gyűlöletbeszéd miatt bűnvádi vizsgálat indult mindazok ellen, akik bátorítóan, illetve dicsőítően reagáltak Danijel Bezuk cselekedetére.

– Bűnügyi nyomozás folyik, de konkrét személyekről és számukról nem beszélhetek

– mondta Renato Grgurić, a horvát rendőrség kiberbiztonsági szolgálatának vezetője.

Ez a bejelentés már önmagában is azt sugallja, hogy a Nagy Testvér Figyel, de arról keveseknek van fogalmuk, hogy mennyire.

A besúgó közösségi média

Grgurić hangsúlyozta, hogy a nem kívánatos tartalmak miatt a rendőrség napi szinten kommunikál a közösségi hálózatokkal, ezért az interneten hőzöngőknek nem árt tudniuk, hogy minden szavuk evidenciába kerül, és szükség esetén felhasználható ellenük.

A Facebook – és a közösségi média általában – nem más, mint egy nagy besúgógépezet – amely nemcsak az amerikai, hanem minden más kormánynak szolgál adatokat.

A horvát rendőrség kiberbiztonsági szolgálatának vezetője elmondta, hogy a közösségi oldalak általában rendelkeznek egy “kontakt személlyel”, akinek az a dolga, hogy tartsa a kapcsolatot a rendőrséggel.

Így a gyanús oldalakat nem törlik azonnal, hanem csak megszüntethetik a hozzáférést, hogy a tartalmat a rendőrség kriminalisztikai vizsgálat alá vehesse.

– Az a tapasztalatunk, hogy a gyűlöletbeszéd közzététele után nagyon gyorsan megjelentek a szintén gyűlöletbeszédet kimerítő hozzászólások, ezért fontos, hogy mielőbb megtörjük az erőszak verbális spirálját, amely utcai erőszakká fajulhat

– tette hozzá Grgurić.

A horvát rendőrség kiberbiztonsági szolgálatának vezetője azt is megjegyezte, hogy számos eszközük van az “internet megszűrésére”, ami lehetővé teszik a különböző platformokon és közösségi hálózatokon közzétett tartalmak figyelését.

Ez segíthette hozzá a horvát rendőröket ahhoz, hogy bűnvádi eljárást indítsanak egy zágrábi férfi ellen, aki október 14-én a saját profilján keresztül halálosan megfenyegette a horvát kormányfőt.

De nem ő volt az egyedüli, aki Andrej Plenković életére akar(t) törni.

A klasszikus módszer

Persze, a modern technológia használata mellett továbbra is működik az “önfeljelentés” hagyományos módszere is, ami a nyilvános helyen történő felesleges és felelőtlen fecsegést jelenti.

A horvát rendőrség a Kutenya közelében lévő Kletište településen letartóztatott egy 63 éves férfit, aki a zágrábi támadásra reagálva kijelentette, hogy Danijel Bezuk valójában Andrej Plenković miniszterelnököt akarta megölni, “amiről ő maga is álmodozik”.

A rendőrség által meg nem nevezett férfi azt is megjegyezte, hogy a Szent Márk téri támadónak Andrej Plenković megölését a saját apjára és őrá kellett volna bíznia.

A rendőrök a férfi lakhelyének és gépkocsijának átkutatása során több tűzfegyvert, lőszert és robbanószert találtak.

A rendőrség rögtön a merénylet után letartóztatta a támadó édesapját is, akit a kihallgatást követően szabadon engedtek, bár nála is találtak engedély nélkül tartott fegyvereket.

És aztán jött a fehér por

A horvát RTL értesülései szerint Andrej Plenković október 16-án fehér port és halálos fenyegetést tartalmazó levelet kapott.

A küldemény a Horvát Demokrata Közösség székházába érkezett.

Az utóbbi egy hétben tehát három olyan eset is történt, ami arra utal, hogy a horvát miniszterelnök nincs teljes biztonságban.

Azt már soha nem tudjuk meg, hogy Danijel Bezuk valóban Plenkovićot akarta-e megölni, az viszont azóta kiderült, hogy erről többen is álmodoznak, ha van internetjük, ha nincs.

Az utóbbi esetben a rendőrségnek nehezebb dolga van, mert akkor nem működik a Facebook által szponzorált önfeljelentő rendszer.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava