A szerb belügyminiszter felszólította Aleksandar Vučić köztársasági elnököt, hogy utasítsa el a Németországnak és Franciaországnak tulajdonított non-papert, amely Koszovó státusának rendezésére vonatkozik, Aleksandar Vulin szerint ugyanis...
Újabb non-paper jelent meg egy koszovói hírportálon, amely szerint az észak-koszovói szerbek autonómiát kapnának, Szerbia pedig elfogadja Koszovó függetlenségét. Aleksandar Vučić szerb elnök úgy vélte, hogy...
A koszovói-szerb párbeszéd egyelőre nem folytatódik. Ezért a szerb elnök egyedül ment Brüsszelbe, miközben a koszovói miniszterelnök Tiranában szavazott az albániai választásokon. Aleksandar Vučićnak azonban megérte...
Szerbia átengedi az Európai Uniótól kapott vakcinák jó részét a térség más országainak, mert ebben a kérdésben jobban áll a többieknél. Erről a szerb elnök beszélt,...
Aleksandar Vučić a B92-es televízióban megismételte, hogy nem látta azt a dokumentumot, amelyet Janez Janša szlovén miniszterelnöknek tulajdonítanak. Kifogásolta viszont, hogy a non-paper elkészítését összefüggésbe hozták...
A szerb elnök a „Torlak” Intézetben tett látogatása során jelezte, hogy az első orosz vakcina június 5-e és 10-e között hagyja el a gyártósort. Aleksandar Vučić...
Egy szlovén európai parlamenti képviselő szerint a balkáni határmódosításra vonatkozó dokumentum csak kitaláció. Franc Bogovič, aki a Szlovén Néppárt (SLS) tagja, újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy mindennek...
Hétfő óta Szlovéniában, Horvátországban, valamint Bosznia- Hercegovinában spekulációk folynak arról, hogy Janez Janša szlovén miniszterelnök valóban küldött-e nem hivatalos diplomáciai dokumentumot („non-paper”) Brüsszelbe, amely a határok...
A szlovén miniszterelnök egy „non-paper” jellegű emlékeztetőt adott át az Európai Tanács elnökének. Janez Janša ebben állítólag közölte Charles Michellel, hogy a július 1-én kezdődő szlovén...
Puskát azért gyártanak, hogy lőjenek vele – valahogy így foglalható össze annak az új törvénynek a lényege, amelyet március közepe óta alkalmaznak hivatalosan Szerbiában. A vagyonosodási...
Szerbia tízezer vakcinát küldött a szarajevói kantonnak, amelyet Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter kísért el Szarajevóba. Bosznia- Hercegovinában a bosnyák-horvát föderációban nincs vakcina, a szerb országrészben...
Két héten belül lerakják az újvidéki Covid-kórház alapkövét, négy hónapon belül pedig meg is építik – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő hétfőn a Pink televízióban...
Nagy felháborodást váltott a szerb ellenzéki térfélen a hír, amely szerint a szerb állam sürgősségi eljárással vásárolt vitaminokat, ráadásul több mint egymilliárd dinárért, vagyis összesen tíz...
Hétfőn megérkezett Szerbiába az újabb félmillió kínai vakcina, amihez a szerb elnök kötötte a védőoltás felvételét. Így már nem volt visszalépés, a nyilvánosan elhangzott ígéretet teljesíteni...
A belgrádi Száva téren újabb „zenés-táncos” tiltakozó akciót tartottak a vakcinaellenes mozgalom tagjai. Korábban is voltak már hasonló megmozdulások, de ez az első ilyen jellegű demonstráció...
A szerb elnök jelezte, hogy a kelet-szerbiai Rudna Glavában veszi fel az első, kínai gyártmányú vakcinát. Rudna Glava a délkelet-európai rézbányászat központja lehetett már ötezer évvel...
A szerb rendőrség házkutatást tartott a szerb Gődény lakásán – aki történetesen nő – majd néhány órával később elő is állította dr. Jovana Stojkovićot. A rendőrségi...
Sok orosz oligarcha keres menedéket Nagy- Britanniában, illetve Angliában, és azon belül Londonban. Ez történt-e Dragan Đilas szerb ellenzéki politikus és üzletember esetében is, akit a...
A szerb sajtó az utóbbi napokban azt taglalja, hogy Dragan Đilas szerb ellenzéki politikus és üzletember vajon jogszerűen jutott-e ahhoz a vagyonhoz, amelyet amelyet állítólag közel...