Szerbia
BEVITTÉK: A rendőrség átkutatta az oltásellenes mozgalom vezetőjének lakását, majd előállította a szerb Gődényt
A szerb rendőrség házkutatást tartott a szerb Gődény lakásán – aki történetesen nő – majd néhány órával később elő is állította dr. Jovana Stojkovićot. A rendőrségi akciót a hivatalosan bírósági végzés szerint félelem- és pánikkeltés elkövetése miatt hajtották végre, majd dél körül be is vitték a rendőrségre az orvos-politikust.
Élő adás
A szerb rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának tagjai reggel fél hétkor bírósági végzéssel a kezükben kopogtattak be a “Szerbiáért Élek” (Živim za Srbiju) mozgalom elnökének lakásába.
Jovana Stojković az oltásellenes lobbi “vezető csillaga” Szerbiában, foglalkozása szerint pszichiáter, aki nyilvánosan fejti ki az összes hivatalos ajánlásnak, véleménynek és rendeletnek ellentmondó nézeteit.
Stojkovićék a házkutatást megelőző vitát a Facebookon közvetítették, és ezzel a rendőrségi felszólítás ellenére sem hagytak fel.
Az “élő adást” leállítását az ügyvédjükkel folytatott egyeztetés után utasították el, az ügyvéd szerint ugyanis az élő adásnak semmiféle következménye nem lehet, miután a saját lakásukban vannak.
Az ügyvéd azt is tanácsolta nekik, hogy a házkutatást a törvény által előírt két tanú jelenlétében engedjék végrehajtani, miután a szervezet bűnözés elleni ügyosztály tagja ezt tanúk nélkül akarták megtenni.
– Mit várnak, mit találnak a lakásban – fegyvereket, drogot? Valaha is kutatták át a lakását bárkinek is félelem- és pánikkeltés miatt – még nem. Úgy viselkednek, mintha bűnözők lennénk
– mondta Stojković, aki úgy vélte, hogy a házkutatást azért rendelték el, mert szabad döntéshozatalt követel a vakcina felvételével kapcsolatban nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek esetében is.
Mégis beengedték a rendőröket
Miután Jovana Stojković ügyvédje megérkezett a lakásba, elmagyarázta a rendőrségnek, hogy nem tilthatják meg a “forgatást”, de az együttműködés jeleként leállítják a felvételek készítést, amikor a két tanúval megkezdődik a hivatalos házkutatás, és ezt meg is tették.
A Szerbiai Orvosi Kamara korábban már belső eljárást indított Stojković ellen, amit öt orvos kezdeményezett az etikai és oltásellenes előírások megszegése miatt.
A házkutatásnak és a vakcinaellenes tevékenységnek azonban mégiscsak lett következménye, mert Jovana Stojkovićot dél körül bevitték a rendőrségre, a reggeli “élő közvetítést” pedig törölték az internetről.
Szerb médiabeszámolók szerint a szerbiai oltásellenes mozgalom vezetőjén kívül legalább öt további személyt állítottak elő.
Jovana Stojković nemcsak orvos, hanem közéleti személyiség is, akinek a szervezete a Leviathan (Levijatan) mozgalommal közösen részt vett a szerbiai parlamenti választásokon.
A Szerbiában folyó hatalmas médiakampány ellenére egyre kevesebben vannak, akik beoltatnák magukat a koronavírus elleni vakcinával, főleg a fiatalok körében.
Megjegyzendő az is, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök az összes alkalmat kihasználja, hogy a vakcina beadására biztassa az embereket, ugyanakkor ő maga sem kapta még meg az oltást, és folyamatosan húzza-halasztja a vakcina felvételét.
_________________
Forrás: internet
Szerbia
ÚJ SELYEMÚT: Vučić kínai látogatása alkalmával Putyinnal is találkozni szeretne
Aleksandar Vučić szerb elnök az Egy Övezet Egy Út októberi csúcstalálkozója alkalmával Kínában találkozni kíván Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült a belgrádi Demostat hírportál meg nem nevezett diplomáciai körökre hivatkozva. Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán Vučić újságíróknak már jelezte, hogy kínai útja során külön is találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és szerb kérésre annak a találkozónak kiemelten fontos témája lesz Koszovó kérdése, amiről komoly tárgyalásokat kíván folytatni a vendéglátó ország vezetőjével.
Putyinnal külön találkozna
A Demostat azt írja, hogy a szerb elnökön kívül az orosz vezető is megerősítette részvételét a kínai csúcson, de a kérdés továbbra is fennáll, létrejön-e a kétoldalú találkozó Putyin és Vučić között.
Ha ez valóban megtörténne, akkor ez lenne a két elnök első személyes találkozója az ukrajnai háború kezdete óta.
Vučić és Putyin legutóbb 2021 novemberében találkozott Szocsiban, amikor a megbeszélésük fő témája az orosz gázszállítás volt.
A két elnök ezt követően tavaly májusban telefonon értekezett egymással. Vučić idén júniusban olasz újságíróknak azt mondta, hogy már több, mint egy éve nem beszélt az orosz elnökkel.
A Putyinnal történő találkozó kétségtelenül jó pontokat hozna Vučićnak a december közepén várható parlamenti választások előtti kampányban, de nem lenne jó üzenet a Nyugatnak, különösen miután még nem világos, hogy az orosz tényező milyen szerepet játszott a legutóbbi koszovói eseményekben.
A szerb elnök már augusztusban bejelentette kínai útját és találkozóját Hszi Csin-pinggel, és “nagy kérdésnek” nevezte, hogy mi fog történni, merthogy Putyin jelenléte is számít a “selyemutas” csúcson.
A szeptember 20-án a Kreml pozitívan igazolta vissza a kínai elnök meghívását, tehát az orosz elnök valóban elmegy a csúcsra.
A kép illusztráció (Forrás: Screenshot, Szputnyik)
Az orosz kártya
A Demostat megjegyezte, hogy nem ez lenne az első eset, hogy az választási kampányban Vučić kijátssza az orosz elnökkel kapcsolatos kártyát, vagyis nem először találkozna vele közvetlenül a választások előtt.
A portál szerint Putyin továbbra is a legnépszerűbb külföldi politikus Szerbiában, és tavaly is csak egy százalékponttal maradt el Vučićétól.
A Demostat azonban megjegyzi, hogy a Putyinnal történő találkozót a Nyugat nem nézné jó szemmel az ukrajnai háború kellős közepén, és közvetlenül a legutóbbi észak-koszovói incidenst követő spekulációk fényében, miszerint a banjskai akcióban akár orosz tényezők is érintettek lehettek.
A nyugati politikai elit egy része az utóbbi időben helytelenítette a Szerbiával kapcsolatos “stratégiai türelmet”, amit követően Vučić úgy nyilatkozott, hogy a nemzetközi közösség részéről a legnagyobb nyomásra számít annak érdekében, hogy Szerbia vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben.
Kapcsolódó cikk
Magyarországgal is példálódzott a szerb elnök a Putyin elleni elfogatóparancs kapcsán
Az utóbbi napokban az amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken a szerb elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyeket akkor hajtanak végre, ha Szerbia “nem a megfelelő módon viselkedik”.
Erre Vučić saját szavai szerint azt válaszolta, hogy az Egyesült Államok nagy ország, egy szuperhatalom, és azt tesz, amit jónak lát, de ezt ő abszolút ellenzi, és azt gondolja, hogy ez nagyon rossz lenne.
A nyilatkozatból nem derült ki, hogy mi az amit a szerb elnök ellenez, és amit nagyon rossznak lát, viszont elmondta hogy a szerbeknek több dologhoz kell tartaniuk magukat, ezek közül első helyen az igazságot említette.
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac4 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is