Connect with us

Járvány

IDŐMÉRŐ: Négy hónap alatt épül fel az új Covid-kórház Újvidéken

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

covid korhaz
play icon A cikk meghallgatása


Két héten belül lerakják az újvidéki Covid-kórház alapkövét, négy hónapon belül pedig meg is építik – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő hétfőn a Pink televízióban vendégeskedve. A hírt kedden Miloš Vučević, Újvidék polgármestere is megerősítette: a városvezetés a szerémségi oldalon fekvő Mišeluk negyedben helyezné el az új épületet, amelyet a járványt követően városi kórházként működtetne. A batajnicai és a kruševáci kórházak után az újvidéki lesz a harmadik járványkórház Szerbiában. Az államfő bejelentése még akkor is váratlanul érte az újvidékieket, hogy a tavalyi év értékelésében Vučić már egyszer megemlítette: “Vajdaság is megérdemelne egy Covid-kórházat”.

Nagyobb lesz a kruševáci kórháznál

A szerb elnök hangzatos bejelentéséből az is kiderült az újvidéki projektről, hogy egy 600 ágyas intézményről van szó, amelyben 200 ágy számára biztosított az intenzív ellátás. Ez azt jelzi, hogy jórészt súlyos esetek ellátására készülnek.

A kórház építése a batajnicai és a krusevaci covid-kórházak mintáját követi, de Vučić szerint a befejezéshez ez alkalommal csupán négy hónapra lesz szükség.

A hétfő esti bejelentést követően az újvidéki városi vezetés már másnap reggel előrukkolt az ajánlattal, hogy az új Covid-kórházat a Mišeluk városrészben építsék meg. Miloš Vučević polgármester elmondta, hogy az előzetes tervek szerint egy 30.000 négyzetméteres, háromszintes épületet emelnek, amelyet park vesz körül. Hozzátette, hogy már tárgyalásokat folytatnak azokkal a vállalatokkal, amelyek képesek rövid határidőn belül kivitelezni a munkálatokat. ujvidek miseluk

A polgármester szerdán pedig már azt közölte, hogy az építkezés április 20-án már meg is kezdődik.

Arról viszont egyelőre sem a polgármester, sem pedig az államfő nem számolt be a nyilvánosságnak, hogy mennyit visz el a büdzséből a rekordidő alatt megvalósuló projekt.

Miért Mišeluk?

Az újvidékiek egy része értetlenül áll a döntés előtt, hogy az új épületet egy olyan közlekedési csomópont közelében helyeznék el, amely leginkább az autók és motorok szerelmeseinek gyülekezőhelyeként ismert. A lakosok a közösségi oldalakon és a helyi hírportálokon fejezték ki elégedetlenségüket, hogy a kijelölt telek a nyári motoros és autós fesztiválokról híres helyszíntől csupán 120 méterre fekszik, Pétervárad irányában.

A városrendezési szakemberek a 021 hírportálnak megerősítették, hogy a szóban forgó telket eredetileg idősotthon építésére szánták, de környezetei adottságaiból kifolyólag egészségügyi intézménynek is megfelel. A város szerémségi oldalán épülő ideiglenes Covid-kórház ugyanakkor nagyon közel lesz a kamanci (Sremska Kamenica) tüdőgondozóhoz, amelyben jelenleg koronavírusos betegeket is ápolnak, így az új létesítmény tehermentesítené a kamanci intézményt.

A helyiek is abban reménykednek, hogy az új Covid-kórház nemcsak a kamanci szív-, tüdő- és onkológiai intézetet tehermentesíti, hanem a Vajdasági Klinikai Központot is. Ezzel pedig valamelyest normalizálódhatnának azok a szakorvosi ellátások, amelyek több mint egy éve szünetelnek.

Az újvidékiek többsége azonban azt fájlalja leginkább, hogy a város szerémségi oldalára kerül az épület, amelyet a járvány után városi kórházként működtetnének.

A tartományi székvárosnak ugyanis Szabadkától, Zombortól, Nagykikindától, Nagybecskerektől, Újverbásztól és Versectől eltérően az eddig nem volt városi kórháza: az újvidéki betegeket a Vajdasági Klinikai Központban, vagyis a tartományi központi kórházban kezelték. Ezért az általános ellátást biztosító városi közkórház létesítéséről már évek óta szó van, legutóbb az Újvidék központjában levő, többnyire üres kaszárnyát tervezték átalakítani városi kórházzá.

A járvány azonban felülírta ezeket a terveket (is): ezért most úgy tűnik, hogy a járvány lecsengése után az újvidékiek kénytelenek lesznek átkelni a Dunán ahhoz, hogy általános kórházi ellátásban részesüljenek.

A süllyedő űrhajó

A lakosok közül sokakat aggaszt az államfő leghangzatos bejelentése, miszerint csak négy hónapra lesz szükség annak az épületnek a megépítéséhez, amelynek a későbbiek folyamán komoly rendeltetést szánnak. Sokan aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy az újvidéki épületből is könnyen olyan “süllyedő űrhajó” lehet, mint a batajnicai Covid-kórházból.

December végén az ellenzéki Nova.rs portál arról számolt be, hogy “süllyedő tengeralattjáróként működik az új batajnicai Covid-kórház, amelyet az egy héttel korábbi átadáskor űrhajóhoz hasonlítottak a legfontosabb kormányzati vezetők”.

A Nova TV állítását egy helyszínen készített videóval is alátámasztotta, amelynek tanúsága szerint a kórház majd tíz centiméteres vízben úszott.


https://twitter.com/LjubomirSubara/status/1343143761593958401

A felvételt Ljubomir Šubara, a Privatizációs Ügynökség egykori igazgatója tette fel Twitter-oldalára. A felvételek szerint a kórházat elárasztó víz a meghibásodott tűzvédelmi rendszerből ömlött a kórtermekbe és folyosókra. A tűzivízi vezetékek ismeretlen eredetű meghibásodás miatt árasztotta el a 18 ezer négyzetméteres épületet, így a 35 millió euróból felépített kórházban bokáig érő vízben sétáltak az emberek.

A batajnicai Covid-kórházat a “szerb egészségügy űrhajójaként” emlegette a tavaly december 20-án tartott megnyitóján Aleksandar Vučić szerb elnök és Ana Brnabić kormányfő. Kiemelték, hogy négy hónap alatt sikerült megépíteni azt, amit korábban 40 évig senkinek sem sikerült.

Az újvidékiek attól tartanak, hogy a szerb vezetés újabb rekordkísérletének áldozataivá válnak. Azt pedig már csak halkan kérdezik, hogy a folyamatos szakemberhiány közepette kik dolgoznak majd az újonnan épülő Covid-kórházban?
__________________________
Forrás: Twitter, internet

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava