Connect with us

Járvány

NEM „ANTIVAKSZER”: Vučić egy kelet-szerbiai faluban oltatja be magát

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


A szerb elnök jelezte, hogy a kelet-szerbiai Rudna Glavában veszi fel az első, kínai gyártmányú vakcinát. Rudna Glava a délkelet-európai rézbányászat központja lehetett már ötezer évvel az időszámításunk előtti korokban, amiről az ott talált fenti szobrocska árulkodik. Nem mellékesen szólva ebben a térségben – Žagubica fölött a hegyekben – keletkezett a magyar költészet egyik legszebb verse, a Hetedik ecloga.


Az eredeti téma

Visszatérve az eredeti témához elmondhatjuk, hogy Rudna Glava ma egy kis település Majdanpek községben, amely jövő héten vendégül látja a szerb elnököt.

Aleksandar Vučić az Újbelgrád- Szurcsin autóút építésének megkezdésekor jelentette be, hogy kedden Rudna Glavaba utazik, hogy ott kapja meg az oltást.

– Ha megérkeznek az újabb adagok, a kínai vakcina első része, ahogy azt szeretnénk, akkor kedden elmegyek Majdanpekbe, illetve Rudna Glavába felvenni az oltást: ne vádoljanak már azokkal a hamis vádakkal, hogy antivakszer vagyok

– emelte ki Vučić, mintegy előre jelezve legalább hat oltásellenes aktivista, politikus és orvos csütörtöki előállítását, amit a szerb kormánypárti média úgy tálalt, mint az „antivakszerekkel” történő leszámolás kezdetét.

A szerb elnök már korábban jelezte, hogy a kínai vakcinát választja, amit később azzal toldott meg, hogy a vidéki rossz oltottsági adatok miatt egy kis faluba látogat, ahol egy helyi egészségügyi alkalmazottal adatja be magának az oltást.

Hatalmas megtiszteltetés

A belgrádi hírportálok beszámolói szerint Rudna Glava lakói megtiszteltetésnek érzik, hogy Vučić meglátogatja őket, és hogy a „történelmi oltás” helyszínének éppen az ő falujukat választotta, hacsak nem jön közbe valami.

– Ez nagy megtiszteltetés a falunknak, Vučić a nép embere, azért is jön ide felvenni az oltást. A mi falunk nagyon szép, és biztosan csodálatos fogadtatásban részesül. Én már beoltattam magam. Soha sem merült fel bennem, hogy az oltás rossz, mint egyesek mondják, ami ostobaság

– jelentett ki Milica Jovanović, a település egyik lakosa.

Minden jelenlévőt beoltanak


A Twitteren található beszámolók szerint minden jelenlévőt beoltanak, ami nyilván azt jelenti, hogy nem lesz szükség előzetes bejelentkezésre.

Rudna Glava önkormányzata azt közölte, hogy a településen egy oltópont van, és ennek köszönhetően „szolid” a vírushelyzet, jelentsen ez bármit is ezekben a járványos időkben.
_________________
Forrás: internet

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Őrizetbe vették Radivoje Stojkovićot, a valamikor jóhírű újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium igazgatója, mert gyanú szerint nem hajtotta végre azt a bírósági ítéletet, amely elrendelte egyik elbocsátott professzorának újbóli munkába helyezését
Szerbia2 nap telt el azóta

Már külön honlap számolja a lemondásokat és a letartóztatásokat Szerbiában
Még hivatalosan hatalomra sem került az Egyetemista lista, máris megkezdődött a harc az állami intézmények átalakításáért

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap