Négy évvel ezelőtt nagy elvárásokkal fordult Aleksandar Vučić szerb elnök a kínai vezetéséhez: azt kérte, hogy disznólábakat vásároljanak Szerbiától, és hogy az elektromos autók és autóbuszok...
A vajdasági magyar közösség a parlamenti választáson történt rekordrészvétellel bebizonyította, hogy számíthat rá az anyaország, mi pedig azt mondjuk, ők is számíthatnak ránk a következő időszakban...
Május elsejétől lép életbe Szerbiában az a rendelkezés, amely alapján a vállalkozók és a cégek mellett a piaci árusokat is kötelezik arra, hogy csatlakozzanak az azonnali...
Albánia jelenleg Európában a legígéretesebb, legfeltörekvőbb ország a turizmus terén, elsősorban mintegy 400 kilométeres mediterrán tengerpartjának köszönhetően. Az ország partjait két tenger mossa, északon az Adria,...
Harminc évvel a délszláv válság kitörése után Magyarország másik szomszédja, Ukrajna is háborúba süllyedt. A két konfliktus között sok a különbség – a volt Jugoszláviában például...
A déli szomszédságban és azon túl is divat lett, hogy miniszteri tárcát adnak a kisebbségeknek. Horvátországban miniszterelnök-helyettesi poszt jutott Boris Miloševićnek, aki a szociális és emberi...
Bosznia- Hercegovina külügyminisztériuma megerősítette azokat a napokkal ezelőtti sajtójelentéseket, amelyek szerint Németország leállítja a boszniai Szerb Köztársaságban folyamatban lévő infrastrukturális beruházásainak egy részét, válaszul a boszniai...
A belgrádi brit nagykövetség cáfolta a szerb Novosti hírportál/napilap állításait, amelyek szerint Nagy- Britannia páncéltörő fegyvereket szállított Koszovónak. A napokban a BALK is beszámolt arról, hogy...
Tavaly kiszivárgott, hogy Bajkeverő Velja (Velja Nevolja, Veljko Belivuk) és bűnözői csoportja azt követően bukott le, hogy a szerb rendőrök amerikai segítséget kaptak, miután az FBI...
A nagy erőkkel fegyverkező Szerbia rossz néven vette, hogy szerb állítások szerint Nagy- Britannia Javelin és NLAW páncéltörő rakétákat szállított le Koszovónak. A szerbek egy nemrég...
Díszpolgárságot annak adnak, aki maradandót alkot a tudomány, a gazdaság, a művészet, az oktatás vagy a nevelés területén, esetleg a közéletben teszi le a névjegyét. A...
Szerbia gyorsított ütemben fegyverkezik, a szerb elnök pedig gyakran keres fel hadiüzemeket, és vesz részt hadgyakorlatokon. Egy hétvégi katonai gyakorlatra az „egész szerb világ ” elkísérte,...
Az ukrajnai fegyveres konfliktus folytatódása továbbra is a világ és a helyi média érdeklődésének homlokterében áll, beleértve ebbe a szerbiait is, miközben egyik oldalon sem látható...
Visszavonul a politikától az emberiesség elleni bűnökért elítélt, ultranacionalista szerb politikus, Vojislav Šešelj az előrehozott parlamenti választásokon elszenvedett kudarcot követően. Közlése szerint a szerb nép immár...
Ami Horvátországot illeti, az ukrajnai háború kezd kikerülni a figyelem középpontjából. Ez az újságok címlapján is nyomon követhető, ahol a belpolitika, az idegenforgalmi idény és a...
Aleksandar Vučić szerb elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és/vagy fordítva, Vlagyimir Putyin beszélt Aleksandar Vučićtyal. A belgrádi elnöki hivatal közlése szerint Putyin a beszélgetés...
Az EU-ban kibontakozó, Oroszország ellen hozott szankcióhullámhoz a balkáni államok többsége is csatlakozott – s így járt el a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Bulgária is. Az...
A bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja is gratulált Orbán Viktornak a parlamenti választásokon aratott győzelméhez. Milorad Dodik üzenetében hangsúlyozta, hogy miközben Európa a legnagyobb válságban van, a...
A szerbiai választásokat követően a Vajdasági Magyar Szövetség 3-4 mandátummal kevesebbel rendelkezik majd az új szkupstinában, mint eddig, aminek egyik okát a magasabb választási részvételben kell...