Connect with us

Szerbia

ÚJ ADÓZÁSI REND: Szerbiában a piaci árusok nem hajlandók áttérni az új adóelszámolási rendszerre

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

edes tok
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Május elsejétől lép életbe Szerbiában az a rendelkezés, amely alapján a vállalkozók és a cégek mellett a piaci árusokat is kötelezik arra, hogy csatlakozzanak az azonnali adóelszámoláson alapuló, új pénzügyi rendszerhez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az őstermelőkön kívül minden kereskedőnek és vállalkozónak pénztárgépeket és szoftvereket kellett beszereznie, amelyek segítségével QR-kóddal ellátott számlákat adnak a vevőknek. A piaci árusok január óta többször is tiltakoztak az új adótörvény ellen.

Adózni még Szerbiában is kell

Utoljára április 13-án vonultak utcára az elégedetlen árusok, akik szerint az új adótörvény veszélyezteti a piacok fennmaradását.

– Csak a munkánkat szeretnénk végezni, ezért harcolunk

– nyilatkozta aznap Srđan Praštalo, a Piaci Árusok Egyesületének képviselője.

– Nem az adó ellen harcolunk. Léteznek olyan rugalmas pontok, amelyek által segíteni tudjuk az államot abban, hogy jobban szabályozhassa a piacokon lefolytatott üzletelést, de az új pénztárgépek nem valók a pultjainkra. A legtöbb árus nem viselné el ezt a terhet, és így, vagy úgy, de utcára kerülne: előbb tüntetőként, majd szociális problémaként

– mondta az egyesület szóvivője, aki szerint 100 ezer ember megélhetését veszélyezteti az új rendelkezés.

A piaci árusok képviselete az áprilisi tiltakozást megelőzően már átadta a 15 ezer aláírással alátámasztott kéréseit a kormánynak, de a március 14-i, majd a március 31-i után sem teljesítették azt a kérésüket, hogy találkozzanak Aleksandar Vučić államfővel.

Helyette aktívkodott, aki a médián keresztül többször is üzent a tüntetőknek.

– Az őstermelőknek nem kell beszerezniük az új pénztárgépeket, de a többi piaci árusnak ki kell adnia az új, QR-kódos számlákat. Rendnek kell lennie, és pont: e téren nincs vita

– közölte az helyett annak egyik kedvenc minisztere.

Nyilatkozatában kiemelte, hogy a rendszeresen adózó üzlethelyiségek hátrányos helyzetbe kerülnek azokkal a piaci viszonteladókkal szemben, akik ugyanazon termékek értékesítését adózás nélkül ússzák meg.

Ugyanakkor úgy vélte, hogy a szürkegazdaság ezen szegmense veszélyezteti a vásárlókat is: a piacokon sokszor olyan tisztítószereket fedeztek fel a felügyelők, amelyek rákkeltő anyagokat is tartalmaznak.

– Gondolni sem akarok arra, hogy a gyerekeink lejárt szavatosságú csokoládét vásárolnak valamelyik piacon

– hozta fel példaként a pénztárgépek fontosságának indoklásakor .

A pénzügyminiszter hozzátette: a munkafeltételekről beszélgethetnek a piaci árusokkal, de az új adózási rendszer bevezetésével kapcsolatban nincs miről tárgyalni.

Nincs halasztás

A szerbiai pénzügyminisztérium tavaly november óta sürgeti az új adózási rendszerre való átállást. Az érintettek már október elsejétől bejelenthették az adóhivatal honlapján azokat az üzlethelyiségeiket és/vagy árusítóhelyeiket.

A vállalkozók, cégek és kereskedők ezáltal egyrészt bekerültek az új adózási rendszerbe, másrészt viszont automatikusan jogot formálhattak az állami támogatásra: 100 eurós segítséget igényelhettek gépenként, és ugyanennyit kaphattak árusítóhelyenként ahhoz, hogy átálljanak az azonnali adóelszámoláson alapuló új rendszerre.

A pénzügyminisztérium egyszer már módosította a határidőt, január elsejéről május elsejére tette át a rendelkezés bevezetését. Az illetékes áprilisban többször is hangsúlyozta: nincs további halogatás, a következő hónap elsejétől érvénybe léptetik az új törvényt.

Az elégedetlenkedő piaci árusokat végül mégis találkozóra hívta az újraválasztott államelnök, aki kampányfilmjében a fridzsiderből előbújva tett ígéretet arra, hogy minden szerbiai polgárhoz elviszi a jóllétet.

A tárgyalásokat követően a piaci árusok képviselője, Srđan Praštalo csak annyit mondott, hogy “optimizmussal tölti el az megértése, aki széleskörű látásmódjáról tett bizonyságot, és megígérte, hogy segít, amennyire csak a hatásköre megengedi”.

A találkozó után elmondta azt is, hogy mindaddig nem kezdeményeznek újabb tüntetést, amíg újra nem találkoznak Vučićtyal, akitől kompromisszumos megoldást várnak.

Új tárgyalásra azonban azóta sem került sor: annak ellenére sem, hogy már csak pár nap van a kiszabott határidőig, és május elsején útnak indulnak az adóhivatal ellenőrei.

A piacra járók tehát a munka ünnepére még bevásárolhatnak, ezt követően azonban kérdés, hogy megtalálják-e kedvenc árusukat a pult mögött. Optimistán, pénztárgéppel a kezében.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

A szerb külügyminiszter is azt akarja, hogy KFOR-erők menjenek Koszovó északi részébe

Közzététel:

a megjelenés dátuma

KFOR
A szerb külügyminiszter azt kérdezte a szerb állami televízió egyik műsorában, hogy a koszovói rendőrség melyik nemzetközi megállapodás alapján tartózkodik az északi szerb területeken, merthogy ezt sem az ENSZ BT 1244-es határozata, sem a brüsszeli megállapodások nem teszik lehetővé (Forrás: Screenshot)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

Ivica Dačić szerb külügyminiszter azt mondta, nem tudja, hogy a koszovói rendőrminiszter által közzétett alábbi videón a Szerb Lista alelnöke, Milan Radoičić látható-e, azt viszont “nyilvánvalónak tartja”, hogy a videó nem az észak-koszovói támadás napján készült. Közben Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter újabb bejelentést tett, amely szerint a Banjskában elesett “lázadók” között volt Aleksandar Vulin egykori testőre is. Vulin korábban szociális-, védelmi-, majd pedig belügyminiszter volt, jelenleg a szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója, mindezt megelőzően pedig a szerb kormány Koszovóval foglalkozó irodáját vezette.

A külügyminiszter szerint kész átverés

A szerb külügyminiszter úgy nyilatkozott a szerbiai állami televízió egyik műsorában, hogy nem rendelkezik információkkal azzal kapcsolatban hogy valóban Radoičić szerepel-e a koszovói belügyminiszter által közzétett inkriminált videón, vagy sem, azt viszont kijelentette, hogy a videó nyilvánvalóan nem a támadás napján készült, és hogy “átverésről” van szó.

Dačić állítása szerint a rendőrségi drón által készített felvételeken hó is látható, így semmiképpen sem készülhettek a kritikus napon, vagyis szeptember 24-én.

Való igaz, hogy az utolsó kockákon mintha látszana hó, de az nem világos, hogy azok a képkockák a “bizonyító erejű” videóhoz tartoznak-e, vagy egy elözőhöz, amelynek ez a darabja a felülírás során nem semmisült meg, ezt nyilván drónos szakértők tudnák hitelt érdemlően megállapítani.

A koszovói belügyminiszter kedden tette közzé a szóban forgó videót azt állítván, hogy azon a Szerb Lista alelnöke tűnik fel a banjskai kolostor szomszédságában lévő egyik épület udvarán pihenő fegyveresek között.

– Folyton azt mondják, hogy ezek bűnözői csoportok, az UÇK (Koszovói Felszabadítási Szervezet) tagjai pedig szabadságharcosok. Ha ez így van, akkor ezek is szabadságharcosok

– tromfolt Dačić, aki szerint Koszovó azt próbálja meg bebizonyítani és megmutatni, hogy Milan Radoičić vagy Zvonko Veselinović hajtotta végre a vasárnapi akciókat.

A szerb külügyminiszter itt megismételte azt a szerb kormányzat tagjai által folyamatosan szajkózott, és általánosan elfogadott álláspontot, hogy a történtekért egyedül Albin Kurti koszovói miniszterelnök felelős, mindehhez pedig még hozzátette, hogy Belgrád nem támogat semmiféle erőszakos cselekményt.

KFOR

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter is nyilatkozott, csak ő az albán Euronewsnak (Screenshot)

Dačić egyúttal sajnálkozását fejezte ki a szeptember 24-én lelőtt rendőr meggyilkolása miatt, akárcsak a szerb életek elvesztéséért, amihez még hozzátette, hogy olyan incidens történt, ami nem szolgálja Szerbia érdekét.

A szerb külügyminiszter feltette a kérdést, hogy mit keresnek koszovói albán rendőrök a szerb területeken, amikor ezt az ENSZ BT 1244-es határozata is tiltja, és bekapcsolódott a belgrádi politikai elit frontális akciójába, amely során mindannyian a KFOR kivezénylését követelik a koszovói szerb területekre, mert úgy látják, hogy ezáltal elkerülhetővé válhatnak a konfliktusok.

Milan Radoičić és a magas körök

Milan Radoičić a koszovói szerbek legnagyobb pártjának, a Szerb Listának az alelnöke, és egy olyan üzletember, akit a pristinai és a belgrádi hatóságok más-más kontextusban emlegetnek.

Koszovó szerint egy “szökevényről” van szó, aki “a szerb bűnözői csoportokat irányítja északon”, és minden “nyugtalanság és válság” kiváltója Koszovó térségében.

Aleksandar szerb elnök ugyanakkor úgy jellemezte őt, mint aki “Szerbia védelmezője Koszovóban”, és elsőként áll ki a szerbség érdekében Koszovó északi részén.

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint viszont egy olyan személyről van szó, aki részt vesz a nemzetközi bűnözésben és korrupciós tevékenységben, ezért 2021 decemberében az Egyesült Államok szankciók alá helyezte.

Radoičić nem ismeretlen a szerbiai igazságügyi hatóságok előtt sem, miután Zvonko Veselinovićtyal, és egy harmadik észak-koszovói üzletemberrel együtt vád alá helyezték a Hipo Alpe Adria Lizing 32 teherautójának eltulajdonítása miatt.

A vádemelés még az átkosban, vagyis 2011-ben történt, amikor még nem a jelenlegi erők irányították az országot, az ő regnálásuk idején, vagyis 2016-ban Radoičić és Veselinović mentesült a vádak alól, és így kezdhették meg mindketten “áldásos” szerbiai tevékenységüket.

miniszter

Balról Milan Radoičić, jobbról Ramush Haradinaj (Forrás: koszovói miniszterelnöki hivatal)

Radoičić ugyanakkor több korábbi koszovói albán politikussal is kapcsolatot tartott fenn, ezek közé tartozott Ramush Haradinaj volt miniszterelnök, valamint a Kígyó, vagyis Hashim Thaçi volt miniszterelnök és államfő, aki ellen Hágában folyik eljárás.

Időközben Koszovóban kétszer is kísérletet tettek a letartóztatására, 2018-ban és 2019-ben elfogatóparancsot adtak ki ellene, az utóbbi alapján személye összefüggésbe hozható Oliver Ivanović koszovói szerb politikus meggyilkolásával, de az erre vonatkozó elfogatóparancsot 2021-ben minden magyarázat nélkül visszavonták. 2022-ben egy ma is érvényben lévő elfogató parancsot adtak ki ellene, mert egy határrendészeti intézkedés elől Szerbiába menekült.

Vulin testőre az áldozatok között

Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítést nyert az is, hogy a vasárnapi összecsapásban életét vesztette Bojan Mijailović, aki Aleksandar Vulin testőre volt 2013-ban, amikor a BIA igazgatója még koszovói irodavezetőként kereste fel az ottani szerbeket.

A koszovói belügyminiszter ezzel is bizonyítottnak látja, hogy Szerbia van a vasárnapi terrortámadás hátterében, a cél pedig Koszovó destabilizálása.

miniszter

A testőr, aki állítólag szintén meghalt (Forrás: Facebook)

Sveçla úgy véli, hogy a fent említett Radoičić és Vulin által “formális és strukturális” kapcsolat van Aleksandar személye és a szeptember 24-i banjskai események között, miután mindkét említett személy a szerb elnök legközelebbi köréhez tartozik.

– Ezek újabb bizonyítékok arra, hogy Szerbia céljai a Koszovói Köztársasággal kapcsolatban mit sem változtak Slobodan Milošević rezsimje óta, a milošević-rendszer egykori propagandaminisztere (Aleksandar Vučić) ugyanis ma a jelenlegi szerbiai rezsim elnöke

– írta Sveçla a Facebookon, aki szerint még a legnagyobb optimisták is, akik azzal áltatták magukat, hogy Szerbiában változások történtek, meg vannak győződve ennek ellenkezőjéről.

Álláspontunk szerint egyelőre sok a kérdés, és kevés a (helyes) válasz az újabb koszovói erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, amelyek ismét felébresztették a félelmet, hogy az ukrajnai háború miatt ne egyszeresen, hanem egy esetleges koszovói konfliktus kitörése által kétszeresen legyünk mindannyian vesztesek.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava