A Szerb Haladó Párt megkezdte a mozgósítást arra a csütörtöki rendezvényre, amellyel az 1995-ös Vihar hadművelet évfordulójáról emlékeznek meg Újvidéken. A közel harminc évvel ezelőtt végrehajtott...
A szerb kormánypárti média még ma is melegen tartja a témát, miszerint a szerb elnököt nem engedték be Horvátországba, hogy „virágot helyezzen el” a második világháborús...
Ez idő tájt, szinte menetrendszerűen be szokott köszönteni a diplomáciai monszun Szerbia és Horvátország között, és a fellegek szinte kivétel nélkül Belgrád felől érkeznek. A csörte...
Mint már erről volt szó „kisded portálunk” hasábjain, kitört a szezonális horvát-szerb „jószomszédi eszmecsere”. A Zágráb és Belgrád közötti disputa középpontjában most négy – azóta már...
Horvátországban meglehetősen mozgalmas volt a hétvége: a szombati zágrábi Dinamo- Hajduk rangadó után a fővároson kívül, az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén, a spliti csapat szurkolói megmérkőztek...
Ugye, zömmel hallottunk Csehov egyik híres figurájáról, Ványa bácsiról, teljes nevén Ivan Petrovics Vojnyickij drámahősről, aki elhunyt húga lányával gazdálkodik egy isten háta mögötti birtokon, közben...
A horvát külügyminisztériumban átadták Andrej Nyesztyerenko orosz nagykövetnek azt a jegyzéket, amelynek értelmében tiltakozásul az Ukrajna elleni „brutális agresszióra, és az annak folyamán elkövetett számos bűncselekményre”,...
Az albánok attól tartanak, hogy az ukrajnai események árnyékában Szerbia katonai akciókat hajt végre Koszovóban, vagy annak északi, szerbek lakta vidékein. A mindenbe belekotnyeleskedő Zoran Milanović...
Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter hétfőn viszonozta orosz kollégája, Szergej Lavrov alig több mint egy évvel ezelőtti horvátországi látogatását, és így ő volt az első uniós...
Horvátországban tegnap állami ünnep volt: megemlékeztek Vukovár elestének 30-dik évfordulójáról. Az érintetteken, a túlélőkön és az áldozatok hozzátartozóin kívül, a Duna mindkét oldalán, és a Horvátországgal...
Andrej Plenković horvát miniszterelnök ma egy nagyobbacska küldöttség élén kereste fel Koszovót. A látogatás erősen protokolláris jellegű volt, és némileg „hiánypótló is”, mert tíz éve, 2011...
Dijana Hrkalovićot hivatalosan azért vették őrizetbe, mert 2017-ben eltüntette a bizonyítékokat, vagy segítette a bizonyítékok eltüntetését egy gyilkossági ügyben, amit a szerb elnök is megerősített legutóbbi...
A koszovói kormány hétfőn úgy döntött, hogy a „viszonosság elvét” alkalmazza, és lecseréli a szerb rendszámokat az országba érkező járműveken, ahogy ezt Szerbia teszi a Koszovó...
Bosznia- Hercegovina államügyészsége nagy hullámokat kavart Horvátországban, amikor a napokban arra kérte a horvát hatóságokat, hogy folytassanak bűnvádi eljárást a 26 évvel ezelőtt lezajló Villanás (Bljesak)...
A boszniai szerbek vezető politikusa Belgrádban találkozott a szerb államvővel, hogy megemlékezzenek a horvátországi Vihar (Oluja) hadművelet száműzöttjeiről. A horvátok 1995. augusztus 4-én hajnalban indították a...
Nem más, mint a török államfő felesége, Emine Erdoğan emlékezett meg Twitter-oldalán a szrebrenicai mészárlásról annak első napján, július 11-én. A jelenlegi török rezsim identitáspolitikájának...
Gordan Grlić- Radman horvát külügyminiszter május 6-án Koszovóban járt, ahol Donika Gërvalla-Schwarz koszovói külügyminiszterrel találkozott. A közös sajtótájékoztató egyik témája a horvátok koszovói szerepvállalása volt....
Kevés szó esik a még mindig folyamatban lévő horvátországi belső horvát-szerb kiegyezésről. Ennek oka egyrészt nyilván az, hogy Horvátországban a horvát-szerb viszony, amit csak kevesen merészelnek...
Milorad Pupovac, a horvátországi Független Demokratikus Szerb Párt (Samostalna Demokratska Srpska Stranka, SDSS) elnöke küldöttség élén kereste fel Glinat és Majske Poljanet, ahol a keddi földrengés...