EGY KITILTÁS KÖVETKEZMÉNYEI: Szerbiában előszeretettel usztasáznak Jasenováccal összefüggésben, de mi van a magyar áldozatokkal?

A szerb kormánypárti média még ma is melegen tartja a témát, miszerint a szerb elnököt nem engedték be Horvátországba, hogy “virágot helyezzen el” a második világháborús jasenováci megsemmisítő tábor áldozatainak emlékműve előtt. Aleksandar Vučić maga fogalmazott így, és egyúttal cáfolta, hogy bármilyen zavarkeltési szándék vezérelte volna a Vihar hadművelet évfordulóját illetően. A szerb belügyminiszter nem sokkal korábban kijelentette, hogy “az usztasák, akik ma az Európai Unió tagjai, nem szeretik, ha emlékeztetik őket arra, hogy hány gyereket mészároltak le”.

Usztasa fóbia

A szerb kormánypárti & hazafias (értsd: nacionalista) sajtó ma is tele van mindenféle usztasázással, amihez az alaphangot “Sándor 2”, vagyis Aleksandar Vulin fent említett nyilatkozata adta meg, ami csak egy kiragadott mondat az alábbi szövegkörnyezetből:

– Andrej Plenković usztasa kormányának döntése alapján megtiltották Aleksandar Vučić elnöknek, hogy felkeresse Jasenovacot. Aleksandar Vučić, aki az egyik jasenovaci áldozat unokája, nem tiszteleghet több százezer lemészárolt szerb, zsidó és roma emléke előtt. A Szerb Köztársaság elnöke nem látogathatja meg azt a helyet, ahol a legtöbb szerbet végezték ki. Az usztasák ma az Európai Unió tagjai, de nem szeretik, ha emlékeztetik őket arra, hogy hány gyereket mészároltak le.

Erről beszélt Sándor 2, aki bejelentette, hogy ezentúl a Szerbiába diplomata vagy a szolgálati útlevéllel érkező horvát állampolgároknak előre be kell jelenteniük látogatási vagy átutazási szándékukat, mert különleges ellenőrzési rendszer alá esnek.

Vulin ezzel kapcsolatban nem bonyolódott részletekbe, viszont ez értelemszerűen azt jelenti, hogy a határon minden bizonnyal froclizni fogják őket.

– És ez így lesz, amíg én vagyok a rendőrminiszter, vagy amíg Horvátország nem kezd úgy viselkedni, mintha nem az NDH volna

– tette még hozzá Vulin. A fenti mondatban szerepló NDH (Nezavisna Država Hrvatska) a második világháborús alatt német és olasz támogatással létrejött Független Horvát Állam rövidítése, ami tehát burkolt usztasázást jelent, így ez a harmadik ilyen jellegű minősítés néhány mondaton belül.

Eldördült a startpisztoly

Az egyre durvuló szerbiai médiakörnyezetben a kormánypárti & hazafias sajtó úgy értelmezte Vulin nyilatkozatát, hogy Szerbiában nyugodtan lehet usztasázni, vagyis hogy “belügyminiszteri engedélyt” kaptak a korlátlan gyűlöletbeszédre. A prímet ismét az Informer és a Novosti viszi, az Informer 24 oldalas, internetről is letölthető különkiadásban taglalta a második világháborús rémtetteket, szinte minden második fényképen kiéhezett és legyengült gyerekek láthatók.

A kiadvány szerint a jacenováci haláltáborban 500-600 ezer ember halt meg, akiket vagy kivégeztek, vagy az alultápláltság miatt jelentkező betegségek következtében pusztultak el. Jasenovac – a számoktól függetlenül – mindig olyan téma marad, amely szerb részről bármikor elővehető a horvátok gyalázására, és főleg akkor, ha az éppen regnáló politikai elit ennek okát látja a tornyosuló belpolitikai problémák miatt.

Az Informer röpke két nap alatt tizenkét cikket jelentetetett meg, amelyben legalább egyszer leírta az “usztasa” szót, ami – Szerbiában bizonyos körökben – lassan a horvát nemzet szinonimája lesz. A kormánybarát portál azonban nem csak az “usztasákat” leplezi le lépten nyomon, hanem a szerbiai “oligarchasajtót” is, konkrétan a nemrégiben az ebbe a médiaakolba került Danas napilapot & hírportált, amelynek segítségével – a kormánypárti Infromer megfogalmazása szerint – az “álszerb elit bármi áron be akarja magát hízelegni az usztasáknál”.

– A szerbek ismét bűnösek az oligarchamédia szerint, mert nem feledkeznek meg az ártatlan áldozatokról, Szerbia elnöke pedig az ő logikájuk szerint gyűlöletet gerjeszt, mert koszorút akart elhelyezni az usztasák által megkínzott és megölt gyerekek emlékére

– írta az Informer, amely egy valóban ízléstelen karikatúrára reagált, amelyen Sándor 1 (Aleksandar Vučić) és Sándor 2 (Aleksandar Vulin) éppen fejre esik a jasenováci emlékműnél. Az “oligarchatáborba” nemrég bekerült Danas napilap ezzel a rajzolmánnyal illusztrálta azt a cikkét, amely éppen arról szól, amit mi is kifogásolunk, hogy a szerb média egy része usztasa jelzővel illeti a horvát kormányt és a horvátokat általában az újabb jasenováci botránnyal összefüggésben.

A szintén erősen kormánypárti Novosti – és akkor még enyhén fogalmaztunk – nem nagyon maradt alul a horvátok szidalmazásában, az utóbbi 24 órában ők is 12-13 cikkben “usztasáztak”, vagyis valahogy valahogy kezdenek visszaköszönni a kilencvenes évek, merthogy ez a politikai garnitúra nem tud más relációkban gondolkodni.

A Novosti önmagához képest hosszú cikkben idézte az uszítás mesterének számító, és visszavonulni alig akaró Vojislav Šešelj szerb radikális vezetőt, aki annak idején Aleksandar Vučić szellemi atyja volt. A herkócai (Hrtkovci) horvátok elüldözése miatt a hágai törvényszék “hagyományait” folytató nemzetközi büntetőbírósági mechanizmus által tíz évre ítélt Šešelj most úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi Horvátország a fent említett Független Horvát Állam politikáját folytatja, és ezért ki kellene utasítani Szerbiából a horvát nagykövetet.

Egy alomból valók

Nem véletlen, hogy Šešelj ugyanazt a szókészletet használja, mint Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter, pedig ő nem is Sándor. Viszont ugyanabból a miloševići alomból származik, mint Vulin, Vučić, és mint Ivica Dačić, aki szintén nem Sándor.

Akármennyire is szépítik sokan a dolgot, a szerb politikai elit nem a probléma megoldásának, hanem magának a problémának a része, valamikor mindannyian a miloševići háborús gépezetet olajozgatták igen nagy odaadással.

A BALK többször is írt arról, hogy Sándor 2, azaz Vulin belügyminiszter az utóbbi időben hányszor és mennyire igyekezett elhinteni a “szerb világ” magvait. Vulin politikai pályafutása során Mirjana Marković pártjának szóvivője/szószólója volt. Marković asszony Szlobodan Milošević felesége, és az úgynevezett Jugoszláv Baloldal (JUL) vezetője volt, aki háborús retorikában néha túllőtt a férjén, valamint annak pártján, a Szerbiai Szocialista Párton is.

Pedig ez nem volt könnyű, a milošević gondolatokat ugyanis Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista párt jelenlegi vezetője képviselte, aki a szocialisták szóvivője volt, és “bicskanyitogató” stílusáról volt közismert, tehát ő is a “nagy túlélők” közé tartozik. Ők mindannyian felelősek a kilencvenes években zajlott háborúért, Aleksandar Vučić szerb elnökkel egyetemben.

Megsüvegelhető ugyan Vučić mostani igyekezete, hogy legalább szóban a béke megőrzésére törekszik, és már nem uszít az albánok, a bosnyákok, valamint a horvátok ellen, amiről már szintén többször írtunk. De ne legyenek illúzióink, addig nem lesz megbékélés a Balkánon, amíg ezek az emberek a sleppükkel együtt vezető pozícióban maradnak Szerbiában, persze, utána sem, de az már más kérdés.

A szerbek és a horvátok közötti megbékélést ugyanakkor gátolja az is, hogy Horvátország valóban képtelen tisztázni az usztasa múlthoz kötődő viszonyát, amelynek máig ható következményei vannak, a linkekre kattintva erről több részlet olvasható.

“Stratégiai türelem”

A délszláv népek annyi bűncselekményt követtek el már egymás és mások ellen, hogy a sebek évszázadokik nem gyógyulnak be, mert hogy maguk sem hagyják begyógyulni őket, és ez érinti a vajdasági magyarokat is, ami azt jelenti, hogy a szerbek maguk is leplezik az általuk elkövetett bűncselekményeket, és akadályozzák az ártatlan áldozatokra történő emlékezést.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke januárban “küzdelmes interjút” adott a Vajdasági (Újvidéki) Televízió “ellenségesre felsrófolt” riporterének annak az emlékműnek a felállításával kapcsolatban, amellyel a második világháború összes ártatlan áldozata előtt tisztelegnének a Vajdaságban, így az 1944-ben és 1945-ben legyilkolt magyaroknak is emléket állítanának.

Az igencsak rosszindulatú riporternő nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az ártatlan áldozatokról készült listákon azoknak a nevei is szerepelnek, akiket a második világháborút követően halálra ítéltek, mert részt vettek az újvidéki razzia szervezésében és végrehajtásában.

Pásztor István a munkálatok megkezdését megelőző napokban úgy fogalmazott, a magyarság a “stratégiai türelem gyakorlását mutatta be e kérdés kapcsán”, az emlékmű pedig mindenki számára elérhető, méltó helyen épül majd fel.

Ennek ellenére július 11-én, vagyis alig néhány nappal a jasenováci események előtt, Újvidéken, az 1944–45-ös ártatlan áldozatoknak szentelt emlékhely építési területénél megjelentek egy “antifasiszta mozgalom” tagjai, akik azzal az üzenettel tüntettek, hogy “Neće proći”, aminek a jelentése körülbelül annyi, hogy “ezt bizony nem engedjük meg”.

A tüntetők el is mondták, hogy a polgárok – akikkel ők azonosították magukat – nem engedhetik meg, hogy gaztettek elkövetőinek emeljenek emlékművet Újvidéken.

Érdemes ennek fényében megvizsgálni a jasenováci eseményeket, miután ettől az esettől a szerb kormánypárti média nem kapott hisztériás rohamot, és senkinek sem jutott eszébe, – kivéve talán Pásztor Istvánt – hogy valamelyest megpróbáljon párhuzamot vonni a két eset között, és esetleg körvonalazza valamelyest, hogy ártatlan áldozatok másfelé is vannak, és nem kell hozzá Horvátországba menni.

A vajdasági, illetve a bácskai vérbosszúról hetven évvel a második világháború lezárását követően sem lehet úgy beszélni, hogy a helyi magyarokat ne fasisztáznák le. Ezt a problémát most némileg elfedi a “történelmi csúcsokat döntögető” szerb-magyar barátság, de ki tudja, hogy ez meddig tart még, mert eléggé turbulens időket élünk.