A cikk meghallgatása

A 27 évvel ezelőtt történt horvátországi Vihar évfordulójára emlékezett a szerb állami és egyházi vezetés Újvidéken a “Mária neve” katolikus templom előtti téren, ahol több tízezer ember gyűlt össze. Aleksandar Vučić szerb elnök a téren mondott “ütős” beszédében úgy fogalmazott, hogy kötelességük a tanúságtétel a több éves hallgatás után. A “meg nem nevezett ellenséggel, illetve ellenségekkel” vívott harcról szóló beszéd önmagában egy “érzelmi libikóka” volt, amely inkább éberségre, és nem megnyugvásra késztetheti a szerbeket.

Viharos idők

Újvidéknek klasszikus értelemben van főtere, miután a kommunisták és egyéb “építészek” csak részben rombolták le a városmagot.

Ennek köszönhetően az újvidéki főtéren és a közeli sétálóutcákban több tízezer ember gyűlt össze azon a nagygyűlésen, amelyet a horvátországi “Vihar” áldozataira emlékezve rendeztek a csütörtök esti órákban.

– Évekig úgy tűnt, mintha Szerbiában nem lettek volna tanúi azoknak a bűncselekményeknek, amelyeket a szerb nép ellen elkövetettek

– jelentette ki a szerb elnök, aki ezzel az előző kormányokat bírálta, mert megfeledkeztek arról a “pogromról”, amelyet súlyos bűncselekménynek és “a második világháború óta elkövetett legnagyobb etnikai tisztogatásnak” nevezett. (Ilyenkor ünneprontás lenne a szerbek által végrehajtott – főleg boszniai – etnikai tisztogatásokról beszélni.)

E sorok írója is ott volt, amikor a horvátországi szerbek megfáradt menete megérkezett a račai hídhoz, amely a háborús időkben nem csak a szerb exodus, hanem a csempészet szimbólumává is vált, aminek persze, semmi köze a szerb elnök által 250 ezresre tett menekültsereg szenvedéséhez.

A szerb elnök szerint hallgatásukkal a szerbek magunk is követ dobtak a szerb történelem “legszomorúbb oszlopára”.

– És ezt csináltuk 18 évig. Bűntudattal terheltük meg saját népünket, igazoltuk a bűncselekményeket azokkal szemben, akiket csak azért gyilkoltak meg, mert ortodox szerbek voltak, és akiket csak ezért űztek el az otthonaikból

– mondta az összegyűlt tömeg előtt a szerb államfő.

A fenti mondatokat azonban legkevésbé a szerb elnök szájából kellene hallanunk, aki maga is részt vett a horvátok elleni uszításban, amiről 1995 márciusában mondott glinai beszéde is tanúskodik, ez a beszéd mindössze négy-öt hónappal a Vihar hadművelet előtt hangzott el.

Vučić akkor azokat a horvátországi szerbeket üdvözölte, akik megfogalmazása szerint “elsőként keltek fel” az usztasa hatalom ellen, ami előtt Vučić a Szerb Radikális Párt “ifjú titánjaként” borult le.

– Ide soha többet nem teszi be a lábát az usztasa hatalom, sohasem jöhet ide a fegyverek erejével, sohasem, ahogy az tenni akarták. Nem jöhet ide úgy, ahogy azzal már Franjo Tuđman bűnös kormánya meg is próbálkozott

– mondta Vučić, aki szerint erre a horvátok “perfidebb eszközökkel tesznek majd kísérletet a nyugati hatalmak és az őket szolgáló belgrádi vezetés segítségével”, amivel itt Slobodan Miloševićre és annak “szerencsétlen nejére”, Mirjana Markovićra utalt. Ezt a gondolatmenetet itt nem elemeznénk, mert messze vinne bennünket az újvidéki nagygyűléstől.

Ezt a látszólagos kitérőt azért tettük, mert ennek fényében érdemes megvizsgálni Vučić újvidéki felszólalását, amelyben azoknak a sorsa felett siránkozott, akiket 27 évvel ezelőtt még magasztalt, mert szembe szálltak az “usztasa hatalommal”, és akiket arról győzködött, hogy az említett hatalom soha többé nem tér vissza fegyverrel az ő területükre.

Tévedett, de ennek a “politikai tévedésnek” az árát nem ő fizette meg, hanem az a sok ártatlan, aki hitt a belgrádi politikának, és a belgrádi politikusoknak, többek között Vučićnak is.

Tehát 27 évvel ezelőtt Aleksandar Vučić egyike volt azoknak, akik a horvátországi (krajinai) szerbek exodusát “generálta”, amire persze, már kevesen emlékeznek, vagy kevesen mernek emlékezni, mert viharos időket élünk.

Persze, ez nem menti fel a horvátokat azok alól a bűncselekmények alól, amelyet a Vihar hadművelet során és után elkövettek.

Sajátos szóhasználat

Itt akár pontot is tehetnénk a történet végére, csak hogy a történetnek nincs vége, hanem csak most kezdődik, mert a szerb elnök fejében a “projekciók” (pszichológiai vetítések) nem változtak meg 27 év alatt sem.

– Minden nap támadják Szerbiát, minden nap támadják a szerb népet, és ebből soha nem elég, bármennyire is hallgatunk, soha nem hallgatunk eléggé. Bármennyire is könyörgünk a békért, nem könyörgünk annyira, amennyire ők szeretnék, hogy térdepeljünk, és még hangosabban könyörögjünk nekik, mert nekünk szerbeknek a réven és a vámon is fizetnünk kell, mert minket a végsőkig meg akarnak alázni

– mondta a szerb elnök, igaz, a “rév és a vám” helyett a sokkal plasztikusabb “most” és “ćuprija” szavakat használta, aminek nincs jó magyar fordítása, mert a két szó egyformán hidat jelent, csak az egyiket az egyik nép használja, a másikat pedig a másik, ezért a szerb változatnak másodlagos jelentése, érzelmi töltése is van, így ebben az esetben nem csak révről és vámról van szó.

A szerb elnök ilyen előkészítés után tért rá arra, hogy néhány nappal ezelőtt az utóbbi tíz év legnehezebb időszakát élte át, mert a szakadék széléig kergették, a sarokba szorították.

– Amire azt mondtam a nagyoknak a világban, hogy már nincs hova visszakoznunk, már nem tudunk miben engedni, és ha már így van, akkor nem marad más hátra, minthogy megőrizzük és oltalmazzuk a népünket, aztán majd meglátjátok, hogy birtok-e velünk, mert mi mindannyian büszkén és méltón felkelünk, és egy emberként állunk ki a népünk mellett

– mondta a szerb államfő, aki nagy elragadtatásában még el is érzékenyült.

Bújtatott alany

Ami most Szerbiában történik, azok nem a 2020-as évek, hanem az 1990-es évek. Erre utal, ami a médiában zajlik, ahogy a Pink televízió kezdi betölteni azt a szerepet, amelyet annak idején a szerb állami televízió játszott, de erre utal az egyre több hasonlóságot mutató szóhasználat is.

Ismét egy “megalázott és sarokba szorított” nép (lehet szakadék is, teljesen mindegy) kel fel, a hangsúly a szenvedő, eltiport népen van, amely fellázad a meg nem nevezett nagyok ellen, mert már olyan tarthatatlan a helyzete. A szerb elnök egyre gyakrabban használja a “bújtatott alanyt”, amikor nem mondja ki, hogy ki is fenyegeti valójában a szerbeket.

A néhány nappal történt eseményekre vonatkozó utalás érthető szerb vagy magyar nyelvre fordítva azt jelenti: bizony ott tartottak, hogy nekimennek az albánoknak.

– Mi olyan korban élünk, amikor sokan azt hiszik a világban, hogy eljött a Szerbia elleni általános támadás pillanata

– mondta Vučić, aki a kérdésbe itt keverte bele az ukrajnai fejleményeket az említett bújtatott alanytól nem eltávolodva.

– Visszaélve az ukrajnai fejleményekkel, sokan összefogtak körülöttünk, mert ez az a pillanat, amikor a világból minden lehetséges helyről megszerezhetik a támogatást. Lehet, hogy megtalálták a pillanatot, a megfelelő időt, és arra gondoltak, hogy ez az idő, amit Budak és Tuđman ígért.

Tuđmanról feljebb már szó volt, a másik itt említett személy Mile Budak, aki a második világháborúban az usztasa hatalom fő ideológusa volt, tehát ez az egyébként sem ártatlannak tűnő mondat “nyílt usztasázásnak” tekinthető, amit az ottani emberek értenek.

– Egy dologban azonban tévednek, mégpedig a szerb vereséget illetően. Ez nem az a Szerbia, amely megijed, és nem az a Szerbia, amely nem áll ki. Nagyon, nagyon, de nagyon tévednek. Megőrizzük Szerbiát, az ő hisztériájukra, hazugságaikra, fenyegetéseikre békével, türelemmel és állhatatossággal válaszolunk, de egyúttal határozottan is

– tette hozzá a szerb elnök, de ezúttal sem nem derült ki, hogy a horvátoknak, az albánoknak, vagy éppenséggel az egész világnak üzent-e.

– Soha nem felejtjük el a krajinai (horvátországi) ember, a krajinai szerb ember szenvedését, aki áldozattá vált, akit elűztek, aki elvesztette a sajátjait, a szüleit. És mint láthatják nem félünk, és itt, ezen a téren, az utóbbi kilenc évben most van a legtöbb ember, ami arra utal, hogy Szerbia magához tér. Szerbia képes tisztelni mások áldozatait, de képes emlékezni a saját áldozataira is

– jelentette ki Vučić ismételten csak a bújtatott alanynak üzenve.

– Megvédjük Szerbiát, dolgozni fogunk a gyárakban, a földeken, minden lehető módon felemeljük Szerbiát, és ha bárki meg akarja támadni, védeni fogjuk, és ami ennél is fontosabb, győzni fogunk, és hallja meg mindenki, hallja meg, megvédjük, és győzni fogunk, és ne fenyegessenek többé bennünket, belefáradtunk már a fenyegetésekbe

– üzente a szerb elnök a meg nem nevezett ellenségnek, akinek szerinte azt is tudnia kell, hogy Szerbia ezentúl nem hajt fejet a fölött, amit a népével elkövettek/elkövetnek.

– Közölni szeretnénk, hogy sem a tiltott város, Jasenovac, sem a Vihar, és más bűn sem mítosz számunkra, hanem tény, amelyet soha nem felejtünk el. Nem azért tesszük ezt, hogy bárkit is fenyegessünk, nem álmodozunk megtorlásról vagy határmódosításról, csak szeretnénk közölni, hogy megtanultuk a leckét, és a hallgatás leple soha többé nem fogja elfedni a népünk ellen elkövetett bűnöket

– mondta a szerb elnök, aki azt is az “akárki” képébe vágta, hogy az ország politikája a béke, a béke és csakis a béke marad, szinte minden áron, és készek ezért könyörögni, de akár letérdelni is.

– Csak ne várják el tőlünk, hogy hallgassunk, és halottnak tetessük magunkat, amikor valaki megpróbálja legyilkolni vagy elűzni a népünket. Évek óta azt üzenjük, hogy nem lesz újabb Vihar hadművelet, és most is ezt tesszük

– jelentette ki Vučić, aki szerint soha nem fogják megengedni senkinek sem, hogy verje a szerbeket. Nem téved az, aki úgy emlékszik, hogy a kilencvenes években már hallott valami hasonlót.

A szerb elnök a beszéd végén arra kérte a meg nem nevezett alanyokat – mert többen is vannak -, engedjék meg a szerbeknek, hogy emlékezzenek, és ezért cserébe sem beismerést, sem megbékélést nem várnak el.

Kicsit hosszúra nyúlt ez az ismertető, de szükségesnek éreztem megmutatni, hogy a szerb elnök milyen érzelmi libikókát játszott a hallgatóságával az újvidéki főtéren, és a televíziós közvetítés által az egész országban.

Ne téveszen meg senkit a békére történő folyamatos hivatkozás, mert valami hasonlónak voltunk szemtanúi a kilencvenes években is, és ezek után mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát.

Slusszpoénnak már csak annyi, hogy Vučić szerint Horvátország a 27 évvel ezelőtti “etnikai tisztogatással” megfosztotta önmagát egy újabb Nikola Teslától vagy egy újabb Milutin Milankovićtól (horvátországi szerb származású csillagász).

A megemlékezésen felszólalt Porfirije pátriárka és Milorad Dodik boszniai szerb vezető is, de az ezúttal teljesen mindegy, hogy ők mit mondtak.