Bár sok mindenről szívesebben értekeznék, mint a horvát kempingszektor (pl.: hová tűnt a Bayraktar drón, vannak-e alienek, vagy hogy minként történt, hogy a Huawei és az...
Mielőtt még kollektíve belepusztulnánk a nagy fene komolyságba, élünk az uborkaszezon adta lehetőséggel, és áttekintjük Horvátország hátborzongatónak kikiáltott helyeit. Ahogy máshol, a piros-fehér kockás szomszédságban is...
A szerbiai szélsőjobb nem vár a DNS-vizsgálat eredményére, ők már biztosan tudják, hogy a Wagner Csoport vezetője meghalt. Erre lehet következtetni azokból az internetes megnyilatkozásokból, amelyek...
1994. március 17-én a nemzetközi békefenntartók katonai szállítórepülőgépén fölkerestem az akkor még szerb ostromzár alatt álló Szarajevót. Páncélozott harci járműben, golyóálló mellényben és sisakban vittek a...
A szerb köztársasági elnök bejelentette, hogy Szerbia kérelmet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívására, pontos dátumot azonban ezzel kapcsolatban nem említett. Aleksandar Vučić július elején...
Egy-két nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy az ukrán erők orosz támadásokat vertek vissza az Ukrajna északkeleti részén fekvő Harkiv régióban. Az ukrán védelmi miniszter helyettese...
Szerbia nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, viszont támogatja Ukrajna területi integritását, aminek nyilván szerb részről Koszovót érintőleg van jelentősége. Nyilván az ambivalens szerb megközelítés lehetett...
Táblázatba szedte össze a szerbiai parlamenti képviselők, köztük a VMSZ-esek, tavalyi béreit és juttatásait a belgrádi Oknyomozó Újságírói Központ (CINS). Tekintettel arra, hogy 2022 áprilisában általános...
Bár nem azért utazott a görög fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az...
Miután a múltkor a horvát vasutak siralmas állapotáról értekeztem, egyes olvasók ellenvéleményüknek adtak hangot. Ez teljesen rendben van, mi a BALK-nál komolyan vesszük a szólásszabadságot, másét...
Bár a magyar külügy a szuverenitás jegyében rendszeresen kéri ki magának, hogy bárki kommentálja a magyarországi belügyeket, Szijjártóék nem egyszer álltak ki bűncselekménnyel vádolt kelet-közép európai...
A boszniai szerb elnök szégyennek nevezte, hogy a szerb származású boszniai főügyész vádat emelt ellene „Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjének megdöntésére” tett kísérlet gyanújával. Milorad Dodik szerint a...
Intézkedések folynak az eltűnt személyek felkutatására, valamint eltűnésük minden releváns tényének és körülményének megállapítására – közölte a fiumei rendőrség. A horvát hatóságok bejelentést kaptak burundi állampolgárok,...
A meggyilkolt diákok szülei nem vagyoni kártérítés követelnek egy közeli személy halála miatt elszenvedett lelki fájdalom és félelem ellentételezésére. Milica Veličković, a belgrádi legfelsőbb bíróság szóvivője...
Míg a horvátok augusztus 5-én nemzeti ünnepet ültek, a szerbek gyásznapot tartottak. Huszonnyolc évvel a Vihar hadművelet után a horvátok szokás szerint Kninben ünnepeltek, a szerbek...
Vasárnap, a délelőtti órákban Palicson, a Kossuth Lajos utcában lövöldözést hallottak a helyiek, mint kiderült, feltehetően ismét a migránsok számoltak le egymással. Ez volt az első...
A horvát Vihar 28. évfordulóján újabb vihar érte el Szerbiát, és azon belül Belgrádot is, ezúttal jégeső formájában. Az erős szél háztetőket sodort el, miközben diónagyságú...
Ez lehet a katasztrófák éve a délszláv térségben, vagy ha nem is az éve, de a nyara mindenképpen. Robert Golob szlovén miniszterelnök szombaton (augusztus 5-én) kijelentette,...
A szerb rendőrség ugyan nagyszabású akciót hajtott végre kedden a Szabadka környéki erdőkben, a hajdújárási emberek, akik pénteken (augusztus 4-én) nyolc nap alatt már másodszor találkoztak...