Horvátország
Tíz kicsi… Burundi ifjúsági kézilabda válogatottjának zöme eltűnt Horvátországban
Intézkedések folynak az eltűnt személyek felkutatására, valamint eltűnésük minden releváns tényének és körülményének megállapítására – közölte a fiumei rendőrség. A horvát hatóságok bejelentést kaptak burundi állampolgárok, többek között a Fiuméban augusztus 2-a és 13-a között megrendezésre kerülő kézilabda kadét világbajnokság résztvevőinek eltűnéséről. Jelenlegi ismereteink szerint tíz fiatalabb, 2006-ban született fiúról van szó, akik augusztus 9-én 15 óra 30 perc körül ismeretlen irányba távoztak a fiumei diákközpontból, ahol a bajnokság alatt elszállásolták őket, és nem reagálnak a telefonhívásokra – számolt be a megyei rendőrkapitányság.
A kézilabdások félúton vannak Németország felé?
Senki sem mondta ki, de a burundi kézisek már nyilvánvalóan félúton lehetnek Németország, vagy más nyugati nagy befogadó ország felé, és miután már a schengeni övezeten belül voltak, bottal üthetik a nyomukat.
Angolos távozásuk okaira pillanatokon belül rávilágít korunk bibliája, a mindentudó Wikipédia, amely szerint Burundi a világ legszegényebb országainak egyike.
Kicsit részletesebben: tengerparttal nem rendelkező, erőforrásokban szegény országról van szó, fejletlen feldolgozóiparral.
A mezőgazdaság a GDP több mint 40% -át teszi ki, és a lakosság több mint 90% -át foglalkoztatja. Burundi elsődleges exportja a kávé és a tea, amelyek a devizabevételek több mint a felét adják.
Ha ehhez hozzászámítjuk az 1962 és 2005 között ott dúló polgárháborút, nem csoda, hogy a fiatalemberek úgy határoztak, hagynak csapot-papot, illetve csapatot-kispadot, és emigrálnak valahová Nyugat-Európába, ahol hazájukhoz képest tényleg tejjel-mézzel folyik a Kánaán.
A Rimac hullámvasutat épít
Rimac is Németországba megy csak egészen más céllal, a Rimac Csoport és a rusti Europa Park ugyanis Hvarban közös konferenciát tartott a horvát részvételről ebben a nagy németországi vidámparkban.
Bejelentették, hogyan fog kinézni, és mit tartalmaz majd a park horvát része, amelynek megépítésében a németországi Rustban a Rimac Group is részt vesz.
Ezt honlapján az említett vidámpark is nagy dobra verte, és már azt is tudni, hogy az új hullámvasút a Multi Launch Coaster: Voltron Nevera powered by Rimac! nevet viseli majd.
Az új hullámvasút számos innovatív elemet ötvöz: hét inverzióval és négy kilövéssel. A legmeredekebb kilövés világrekordjával (105°) olyan intenzív és páratlan élményt nyújt majd, amely egyedülálló a világon. A BALK részéről reméljük, hogy a Roller Coaster szaknyelvet értőknek ezek a szavak mondanak valamit!
A rusti Europa Park, Európa legnagyobb vidámparkja, amelyet nyolcszor nyilvánítottak a világ legjobb vidámparkjának, új, most épülő részét Horvátországnak szenteli, amely bemutatja a horvát építészetet és a horvát kultúrát, valamint Nikola Tesla és más horvát feltalálók életművét.
– A legnagyobb attrakciót a Nevera és a Rimac csoport számára tartják fenn, amelynek közösen egy hullámvasutat szentelnek, ez demonstrálja a teljesítményt, a gyorsulást, az autó erejét, amelyet az évente odalátogató hatmillió ember közül mindenki megtapasztalhat
– mondta Mate Rimac a horvát állami televíziónak, vagyis röviden a HRT-nek. A horvát Elon Musknak becézett üzletember szerint ilyen módon közelebb tudják majd hozni az emberekhez azt, amit Horvátországban tesznek, és egyúttal népszerűsíthetik a horvát történelmet és feltalálókat.
Rimac szerint ez ösztönzően fog hatni az Europa Park látogatóira, hogy menjenek Horvátországba és testközelből ismerkedjenek meg az országgal, vagyis Rimac az üzleti hasznon kívül bizonyos értelemben ingyen reklámot is csinál a hazájának.
Plenković megörült, rövid ékezettel
Ezt az együttműködést Andrej Plenković miniszterelnök is kommentálta, aki tegnap este szintén Hvaron járt. Az orkános-áradásos csapások után végre egy kissé felvillanyozó hírt is kapott a kormányfő, így örömmel osztotta meg a tévénézőkkel a gondolatait.
– Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű együttműködés, így a németországi Rustban található Europa Park, az egyik legrangosabb vidámpark a maga nemében, horvát résszel bővül. Jó, hogy ez az együttműködés a Rimaccal mind az innováció, mind a digitális és zöld energia nagyszerű kombinációja által történik. Úgy gondolom, hogy maga a park is gazdagodik egy lehetőséggel, méghozzá kreatív módon, ahogy Rimac úr is elmondta. Ne feledjük, a Rimac cég nemcsak a világ leggyorsabb elektromos járművének gyártója, de egyben az egyetlen autógyártó is Horvátországban
– fejtegette a horvát miniszterelnök, mi pedig még maradunk egy kicsit a horvát legeknél?
Hol él a legnagyobb horvát ökör?
Erre a kérdésre Isztriában kaptunk választ, a Kanfanar melletti Jakovljeban idén immár 33. alkalommal megtartott rendezvényen, amelynek részeként került sor az isztriai ökrök hagyományos bemutatójára, amelyen a legszebbeket, a legnehezebbeket és a legengedelmesebbeket választották ki.
Az autochton isztriai ökörfajta, a boškarin népszerűsítése érdekében létrehozott népünnepély szerű csődületen a zsüri úgy döntött, hogy a legszebb a Gajardo, a legengedelmesebb a Bakin, míg ha nem is a legnagyobb, de a legsúlyosabb a Sarožin névre hallgató ökör.
Sarožin, aki évek óta rekordokat döntöget, idén 1435 kilogrammot nyomott, 14-gyel többet, mint tavaly. Az isztriai ökör – a boškarin őshonos állat, Isztria egyik szimbóluma – és egyben veszélyeztetett és védett szarvasmarhafaja.
Aki az isztriaiak közül emlékszik a két évvel ezelőtti mázsázásra, az tudja, hogy Sarožin az akkori 1380 kilójával is saját, előző évi 1303 kilógramos rekordját döntötte meg, vagyis ő a legsúlyosabb marha Horvátországban.
– A boškarin az isztriai régiót és az isztriai hagyományt, kultúrát és értékeket képviseli. Sajnos a boškarinnak ma nincs gazdasági értéke, ezért külön elismerés illeti meg a tenyésztőket, mert kizárólag az isztriai szarvasmarha iránti szeretetből tartják őket
– mondta a napokban Ezio Pinzan, Isztria megye mezőgazdasági osztályának vezetője, aki arra számít, hogy a faj hamarosan nem csak Horvátországban, hanem a következő évektől máris uniós szintű védelemre is számíthat.
- Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Szerbia2 nap telt el azóta
Elfogy az ivóvíz a Vajdaságban, ami még van, az kicsit sárga, kicsit büdös, és még mérgező is
- Bosznia6 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Románia2 nap telt el azóta
Brassó: tenyérnyi Nyugat Keleten