Connect with us

Szerbia

Főtéren, moziban, tv-ben is vetítették a szerbek a Vihar hadműveletről készült filmet

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

film mozi / film about Operation Storm
Ez most csak a film, de a "teljesség kedvéért" lesz belőle sorozat is (Screenshot)
A cikk meghallgatása

Míg a horvátok augusztus 5-én nemzeti ünnepet ültek, a szerbek gyásznapot tartottak. Huszonnyolc évvel a Vihar hadművelet után a horvátok szokás szerint Kninben ünnepeltek, a szerbek ugyanakkor Prijedorban, vagyis azon a bosznia-hercegovinai településen először szerveztek megemlékezést, ahol ők maguk is háborús bűncselekményeket követtek el. Szerbiában ezzel párhuzamosan a másik fő attrakció a már januárban bemutatott Oluja (Vihar) című szerb produkcióban készült film “tömeges vetítése” volt. A horvátok 4-5 évvel ezelőtt már a maguk szemszögéből megfilmesítették ezt az időszakot a Tábornok című “alkotásban”. Az Ante Gotovina “hőstetteiről” szóló film nem aratott átütő sikert, a pólai filmfesztiválon is elbukott. Szerbiában ilyesmi nem fordulhat elő, ott a sikerről az állam gondoskodik.

A közlekedést is elterelték a vetítés miatt

A szerémségi Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) még a közlekedés rendjét is módosították, mert augusztus 4-én, pénteken a Búza téren hatalmas kivetítőt állítottak fel az Oluja című film bemutatására, teljesen ingyen és bérmentve.

A helyi beszámolók szerint az est megrázó élmény volt mindenki számára, és ezt a megrázkódtatást másodszor sikerült ingyenesen elérni, mert a filmet februárban egyszer már vetítették Szávaszentdemeteren.

film mozi

Már másodszor vetítik ingyenesen az Oluja (Vihar) című filmet Szávaszentdemeteren, ezúttal a búza téren (Forrás: SirmiumInfo)

A vetítésekre a kormány általában kivonultatja a polgármestereket, azon felül persze, hogy a településvezetők a helyi médiában is segítenek népszerűsíteni a megrázó alkotást.

– A Vihar egy 2023-as háborús film, amely a szerb nép tragédiáját dolgozza fel, a boszniai Szerb Köztársaság területén 1995-ben, ez ugyan régen volt, de nem egy elfeledett etnikai tisztogatás

– mondta az első vetítés előtt Svetlana Milovanović szávaszentdemeteri polgármester, aki közvetítette a szerb kormány álláspontját, miszerint az évfordulót meg kell tartani, hogy ezek a dolgok ne merüljenek feledésbe.

A háborús drámák sorába sorolható film, amely a szerb nemzeti öntudat élesztgetését szolgálja, a belgrádi Omega produkció ötlete alapján készült, amely a szerb állami telekommunikációs cég, a Telekom Srbija együttműködésével valósította meg a projektet.

Vučić és a trollfarm

A 150 perces produkció premierje Belgrádban volt január 17-én, ezt megelőzően január 16-án a szerb elnök úgy fogalmazott, hogy az Oluja című film elkészülése “még egy dolog, amire büszke”, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy személyesen nem vehetett részt a vetítésen, miután Davosban kellett képviselnie Szerbiát.

– Büszke vagyok rá, hogy meg tudtuk csinálni. Ez azt mutatja, hogy amikor az országért harcolunk, bármilyen nehéz is az, annak ellenére sikeresek lehetünk, hogy kevesen vesznek részt ezekben a projektekben, de mégis hátrahagyunk valamit

– jelentette ki a szerb államfő, aki bizonyára nem is gondolta – hanem tudta – hogy ennek a magasröptű eszmefuttatásnak a nyomán beindul az állami trollfarm, és január 17-ére virradóra – néhány óra leforgása alatt – például a kormánypárti Novosti honlapján televéleményezi a kijelentéssel kapcsolatban megjelent hírt.

Körülbelül éjféltől másnap délelőttig sikerült közel kétszáz pozitív és illedelmes hozzászólást kitermelni, amelyek között “költői ihletésűek is vannak”, az egyik hozzászóló szerint “egyáltalán nem lehetett könnyű olyan jeleneteket leforgatni, amelyektől még a kövek is elsírták magukat”.

A szerbül tudó mazochisták ezen a linken találhatják a közel kétszáz hozzászólást. A szerb és a magyar trollok között egyébként az a különbség, hogy az összes szerb troll betartja a helyesírási szabályokat.

A szerb elnök tehát nem vehetett részt az Oluja (Vihar) című film vetítésén, mert Davosba szólította a haza, a kormány tagjait azonban azzal büntette vagy jutalmazta – hozzáállás kérdése – hogy testületileg kivezényelte egy csapatépítő filmnézésre, amihez hasonló együttes fellépést nem mutattak a szerb miniszterek például a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában vagy a Mladenovac környékén történt mészárlás esetében, mondjuk egy közös koszorúzási vagy virágelhelyezési csapat- és országépítő megmozdulással.

film mozi

A szerb kormánypárti sajtó fotóriportban számolt be a szerb miniszterek “csapatépítő” filmnézésről, amely Ana Brnabić miniszterelnök vezényletével zajlott le (Forrás: Alo)

Migráns az erdőben, polgármester a moziban

Hatalmas felháborodást váltott ki a Szabadka melletti hajdújárásiak körében, hogy Stevan Bakić szabadkai polgármester augusztus 3-án, alig több, mint fél óra után faképnél hagyta a falugyűlés résztvevőit, akikkel a migráns- és biztonsági helyzet miatt találkozott.

A polgármester már a találkozó elején jelezte, hogy nem sokáig tud maradni, és ehhez tartotta is magát, ugyanis sürgős dolga akadt a Lifka Sándor nevét viselő szabadkai Art Moziban szervezett megemlékezésen.

A Lifkában természetesen az Oluja című filmet vetítették, amelyre – mint tudjuk – a elnökfőnök is büszke.

A polgármester a film levetítését megelőzően beszédet is mondott, amelyben kiemelte, hogy a szerbeknek a Vihar a szomorúság jelképe, mert csak fájdalmat, szenvedést, veszteséget okozott.

Emlékeztetett arra, hogy a mai napig nem vontak felelősségre mindenkit azok közül, akik “betegeket, időseket, nőket, gyerekeket, gazdákat, állattenyésztőket, földműveseket kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonaikat és földönfutóvá váljanak.

Szerbiában egyébként az sem maradt újabb “hazafias löket” nélkül, aki nem fért be a mozikba, mert számos országos, kábel és helyi csatorna vetítette le a “szerbek elleni népírtásról” szóló első játékfilmet, a szerbiai állami, értsd köztelevízió például augusztus 4-én főműsoridőben, este kilenckor kezdte sugározni.

A filmet az államiak rögtön azt követően tűzték műsorra, hogy a boszniai szerb területeken lévő Prijedorban véget ért a központi megemlékezés, amelyen szerb megfogalmazás szerint a horvát hadsereg és rendőrség bűnös akciójának következtében elhunyt szerbeknek állítottak emléket és keresztet.

A szerb átlagpolgár, aki az ottani állami televíziót nézi, aznap este így két dózist is kapott hazafiságból és nacionalizmusból, egyúttal saját szemével kísérhette figyelemmel azt a szerb politikai akrobatikát, amely által a szerbek lassan a szenvedő fél szerepében tűnnek fel, miközben minden gonosz szomszédjuk az életükre tör.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

A Talentis Group erősíteni akarja a lukavaci üzem régiós szerepét a Balkánon A Talentis Group erősíteni akarja a lukavaci üzem régiós szerepét a Balkánon
Bosznia12 óra telt el azóta

A Mészáros Lőrinc-féle Talentis Group tovább terjeszkedne a nyugat-balkáni régióban

A Lukavaci Cementgyár magyar tulajdonosai támogatni akarják a helyi egészségügyi és oktatási intézményeket, valamint a sportegyesületeket. Így nem zárható ki...

Egyre szorosabb szövetségben Egyre szorosabb szövetségben
Magyarország15 óra telt el azóta

A boszniai Szerb Köztársaság elnöke most Budapesten találkozik Orbán Viktorral

TartalomjegyzékA közlekedést is elterelték a vetítés miattVučić és a trollfarmMigráns az erdőben, polgármester a moziban A cikk meghallgatása A boszniai...

A magyar külügyminiszter fogadta a koszovói miniszterelnök-helyettest, akivel az uniós bővítésről is tárgyalt A magyar külügyminiszter fogadta a koszovói miniszterelnök-helyettest, akivel az uniós bővítésről is tárgyalt
Koszovó16 óra telt el azóta

Szijjártó az uniós bővítésről tárgyalt a koszovói miniszterelnök-helyettessel

Bislimi és a magyar fődiplomata közötti találkozóra két nappal azt megelőzően kerül sor, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ülésezik,...

PORTAL KOMBAT: Orosz világigazság, így néz ki a Pravda-hu.com címoldala PORTAL KOMBAT: Orosz világigazság, így néz ki a Pravda-hu.com címoldala
Horvátország4 nap telt el azóta

PORTAL KOMBAT: Működésbe léptek az orosz “békeharcos portálok” a világ félretájékoztatására

A VIGINUM dezinformáció-ellenes francia állami hivatal nyomozói ez év februárjában csaknem 200 oldalt azonosítottak a Portal Kombat csoportban, de azóta...

A Török Áramlat üzembe helyezését követően Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik a földgáz Bosznia-Hercegovinába, vagyis az FGSZ-t a Gazprom kigolyózta A Török Áramlat üzembe helyezését követően Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik a földgáz Bosznia-Hercegovinába, vagyis az FGSZ-t a Gazprom kigolyózta
Bosznia5 nap telt el azóta

Pert nyert az FGSZ a két boszniai gázszolgáltatóval szemben, miután a Gazprom kigolyózta Boszniából

Az iparági pletykák arról szóltak, hogy a boszniai földgázszükségletet 100%-ban kielégítő Gazprom vezetése gyakorolhatott nyomást a földgáz beszerzésért felelős boszniai...

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió


Öt nap legjava