Connect with us

Magyarország

NEM APRÓZZÁK EL: Milliókba kerülnek a VMSZ-es parlamenti képviselők

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

milliók vmsz
Elszálltak a fizetések, középen Kovács Elvira Pásztor Bálint és Vicsek Annamária társaságában (Forrás: Facebook, Kovács Elvira)
Cikk meghallgatása

Táblázatba szedte össze a szerbiai parlamenti képviselők, köztük a VMSZ-esek, tavalyi béreit és juttatásait a belgrádi Oknyomozó Újságírói Központ (CINS). Tekintettel arra, hogy 2022 áprilisában általános választásokat tartottak Szerbiában, augusztusra össze is ült az új összetételű parlament, így az év folyamán több mint 400 különböző parlamenti képviselő részesült valamilyen juttatásban. A Vajdasági Magyar Szövetségnek, mivel két parlamenti felállás is volt 2022-ben, összesen tíz képviselője kapott fizetést, juttatást, költségtérítést. Mindezeket összeadva durván 10 millió dinárba (85,3 ezer euróba, vagyis 32,6 millió forintba) kerültek a VMSZ-es honatyák és honanyák az államnak, vagyis az adófizetőknek. Magyar viszonylatban ez nem sok, mert ezt az összeget két-három magyar képviselő lazán összehozza, szerbiai viszonylatban viszont lehet szörnyülködni, de ami igaz, az igaz, a szerbek olcsón megússzák a demokráciát.

Milliókat költenek rájuk

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője (2007 óta, ekkor mindössze 25 éves volt), már tavalyelőtt is versengett az első helyért, amit most, 2022-es bérével sikerült megszereznie.

2021-ben még a Szerbiai Szocialista Párt elnöke, Ivica Dačić bitorolta a leginkább költekező és legjobban fizetett képviselői címet, hiszen 4,3 millió dinárt (ez 14 millió forintnak megfelelő összeg, mivel 3,26-tal kell szorozni) vihetett haza, ő azonban közben külügyminiszter lett.

Két évvel ezelőtt Kovács csak 2,7 millió dinárjába (8,8 millió forint) került az adófizetőknek, a múlt évben azonban ezt sikerült a másfélszeresére feltornásznia.

Kovács egyébként 2016 és 2019 között is a legdrágább képviselők közé tartozott, 12 millió dinárt (39,1 millió forint) fizettek ki neki különböző címeken.

Mindkét parlamenti összetételben a Szerb Haladó Párt tagjai voltak a legdrágábbak, de csak Kovács Elvira után, aki 2022-ben 4,1 millió dinárt (13,4 millió forint) keresett.

A történethez azonban hozzátartozik, hogy Kovács a szerb parlament alelnöke, valamint az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének a tagja, és Nagybecskereken él, vagyis a fizetésén kívül jelentős összegbe kerülnek a belföldi és a külföldi utazások.

A TOP 10

2022-ben a két parlamenti összetétel miatt több mint 400 képviselő részesült valamilyen juttatásban, ami 400 millió adófizetői dinárba (1,3 milliárd forint) került.

A CINS azt írja, hogy fizetésekre 224,6 millió dinár (732 millió forint) ment el, képviselői pótlék címén 77,3 milli dinárt (252 millió forint) fizettek ki, utaztatásra és parkolási díjra 38,2 millió dinárt (124,5 millió forint) költöttek, azok pedig, akiknek különböző megbízatásaik is vannak 22,1 millió dinárt (72 millió forint) kaptak. Külföldi utakra 22,9 millió dinár (74,6 millió forint) ment el, szakmai költségekre 10,1 millió dinár (33 millió forint), belföldi utazásra pedig 196 ezer dinár (638,8 ezer forint).

milliók

Kovács Elvirát hat haladó követi (Forrás: CINS)

Ennyit vittek haza a VMSZ-es képviselők

A Vajdasági Magyar Szövetségnek az elmúlt évben tíz képviselője volt a szerbiai parlamentben a két összetétel alatt. Legutóbb Fremond Árpád maradt képviselői mandátum nélkül, amikor a Magyar Nemzeti Tanács képviselőjévé választották. A szerbiai magyar parlamenti képviselők 2022-ben ennyit “kaszáltak”, az itt látható összegeket 3,26-tal kell szorozni, hogy megkapjuk a forintban kifejezett összeget:

  • Kovács Elvira: 1 436 281,87 dinár fizetést vihetett haza (vagyis havonta cca 120 000 dinárt – ezer eurót), ezen felül 1 036 634,26 dinárt költött el külföldön. 911 669 dinárt még elköltött utazásra (repülőre, autóra), ezen kívül neki is járt a képviselői pótlék 444 471,18 dinár értékben, útiköltség az országon belüli utazásért 207 160,58 dinárért, valamint napidíjat is kapott, összesen 67 648,51 dinárt, és egyéb költségei is felmerültek: 35 939,81 dinár értékben.
  • Fremond Árpád: 1 185 598,31 dinár fizetést, 444 471,18 dinár képviselői pótlékot, 175 652,68 dinár útiköltséget és 3 200 dinárnyi parkolódíj-térítést vihetett haza.
  • Pásztor Bálint: 1 152 860,51 dinár fizetést, 444,471.18 dinár képviselői pótlékot, 247 515,33 dinár útiköltséget kapott.
  • Pék Zoltán: 958 265,28 dinár fizetést, 297 121,21 dinár képviselői pótlékot kapott, 71 060 dinár útiköltségtérítést.
  • Kiss Nándor: 745 774,23 fizetést kapott, valamint 297 121,21 dinár képviselői pótlékot és 57 690,50 dinár útiköltségtérítést.
  • Ökrész Rozália: Szakmai szolgáltatások címén 444 471,18 dinárt vihetett haza, további 217 060,67 dinárt a saját autóhasználatért.
  • Újvári Zsombor: 372 423 dináros fizetéssel, 252 857 dináros útiköltségtérítéssel és 148 969,20 dináros képviselői pótlékkal térhetett haza 2022-ben.
  • Újhelyi Ákos: 297 121,21 dinárt kapott fizetés címén és további 87,088 dinárt útiköltség gyanánt saját jármű használata okán.
  • Gyivánovity Dániel: 297 121,21 dinár juttatást kapott, további 51 790,20 dinár útiköltséget, parkolódíj-térítésként pedig 7 700 dinárt.
  • Úri Emese: 297 121,21 dinárt vitt haza, 69 600,70 dinárt, mert a saját autójával ment a parlamenti ülésekre.

Ezeket az összegeket látva ismételten csak azt állapíthatjuk meg, hogy a szerbiai állampolgárok olcsón megússzák a demokráciát, Magyarországon ugyanis a képviselői alapbér 2023 márciusától havi szinten bruttó 1 millió 549 ezer forint, ami 475 ezer dinárnak felel meg, vagyis egy magyar gyalog képviselő egy év alatt 5,7 millió dinárral egyenlő összegbe kerül bruttóban. Ehhez képest a bruttó minimálbér 232 ezer forint vagyis 71,1 ezer dinár, éves szinten 853,2 ezer dinár.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!