A kora délutáni órákban az aktivisták ügyvédje, Aleksandar Petrović közölte, már túl vannak a tárgyaláson is: Ivan Bjelić 40 nap börtönbüntetést, Nikola Ristić és Jevđenije Dimitrijević...
A Balkán máig vérző seb Oroszország számára, ahol nem tudta igazán megvetni a lábát, és ha a szerbeket is "kiengedi a markából", akkor végképp elveszti a...
Mindkét oldal a választói akarat védelmében lép fel, amelyet persze másképp és másképp értelmez, holott egyelőre nem világos, hogy igazából ez a fogalom mit is takar
A tüntetők olyan hazában szeretnének élni, amelyben nincsen (hatalmon) azok a tolvajok, akik a Szerb Haladó Pártban leledzenek
Fokozódik a helyzet Szerbiában, ahol az ellenzék tüntetést tartott a belgrádi helyhatósági választásokon észlelt szabálytalanságok miatt, a Szerbia az Erőszak Ellen ellenzéki tömörülés ugyanis leginkább ezekre...
A KFOR a megnövekedett jelenlétet az észak-koszovói feszültség fokozódásával magyarázza, miután május végén szerb tüntetők Zvečanban rátámadtak a KFOR-erőkre, szeptember végén pedig Banjskában fegyveres összetűzés alakult...
Novi Pazarban egyesek szerint több ezer, mások szerint több tízezer ember vonult az utcákra palesztin zászlókkal, valamint „Szabad Palesztina” feliratú transzparensekkel. A megmozduláson részt vett Palesztina...
A Gázai övezet elleni izraeli légicsapások miatt szervezett demonstrációt egy palesztinokat támogató csoport Szarajevóban. Amíg a rendezvény békésen lezajlott a vártnál jóval kevesebb résztvevővel, addig Željko...
Múlt szombat előtt ez nehezen eldönthető kérdés volt; a Hamász rendezte vérfürdő óta érző ember csak azt gondolhatja, hogy a palesztin terroristák embernek kinéző szörnyetegek voltak....
A politikai karikatúra viharos történetében örökké ott volt, ahogy itt van továbbra is annak a kérdése-mumusa, vajon meddig mehet el a karikaturista a kigúnyolásban? Az esetenként...
A boszniai szerbek útlezárásokat eredményező tömegdemonstrációkkal üzenték meg a nemzetközi közösségnek, hogy nem adják az entitási vagyont, és nem ismerik el legitimnek Christian Schmidt főképviselőt. A...
Míg a magyar sajtóban elég nagy hírverést keltett az Erdoğan testőrei által bántalmazott férfi esete, az incidens firtatásától a másik fél “nagyvonalúan eltekintett”. A török médiában...
A horvát Vihar 28. évfordulóján újabb vihar érte el Szerbiát, és azon belül Belgrádot is, ezúttal jégeső formájában. Az erős szél háztetőket sodort el, miközben diónagyságú...
Teljesült a szerb elnök kívánsága, találkozhatott Jens Stoltenberggel, viszont nem teljesült az elvárása, merthogy a NATO-főtitkár nem állt be teljes mellszélességgel a szerb nemzeti ügy mögé....
Amint az várható volt, az amerikai külügyminiszter nemcsak a szerb elnökkel, hanem a koszovói miniszterelnökkel is beszélt telefonon, mert ezeket a vezetőket ő párban szokta lerendezni....
A szerbiai ellenzék pénteken (június 9-én) hatodik alkalommal tüntetett a kormány ellen azt állítva, hogy a kabinet viselkedésével tovább gerjeszti az erőszakot. Az egyik felszólaló szerint...
A szerbiai ellenzék elutasítja, hogy bármiről is tárgyaljon a szerb elnökkel, amíg az nem teljesíti a tüntetéseken elhangzott követeléseket. Az ellenzék szerint Aleksandar Vučić elkésett a...
Belgrádban nem a GPS, hanem az utasok segítik ki a buszvezetőket. A káoszhoz nem csak az ellenzéki és kormánypárti tüntetők járulnak hozzá, hanem a polgármesteri hivatal...
Szerb kormányközeli médiajelentések szerint vasárnap letartóztatták azt a személyt, aki azzal idézett elő incidenst Belgrádban, hogy akasztott Vučić-babával jelent meg a szombati ellenzéki tüntetésen. A másik...