Connect with us

Szerbia

Már heten léptek éhségsztrájkba, hétfőtől a diákok blokád alá veszik Belgrádot

A tüntetők olyan hazában szeretnének élni, amelyben nincsen (hatalmon) azok a tolvajok, akik a Szerb Haladó Pártban leledzenek

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Gyülekeznek a tüntetők, miközben már heten léptek éhségsztrájkba
Gyülekeznek a tüntetők, a választási bizottság a jobboldali épületben működik, a baloldali épület a szerb elnöki palota (Forrás: Nova)

Kattints ide a cikk meghallgatásához

Szombat estétől már heten folytatnak éhségsztrájkot Belgrádban a szerbiai választások valószínűsíthető elcsalása miatt, vasárnap estére pedig az eddiginél is tömegesebb megmozdulást helyezett kilátásba az ellenzék. Ez azon demonstráción hangzott el, amelyet a demokratikus ellenzék szombaton este már a hatodik alkalommal tartott Belgrádban, a szerbiai választási bizottság épületénél, de akár azt is mondhatnánk, hogy az elnöki palotánál, merthogy az a szemközti oldalon van, a két épület között mindössze 10-12 méter lehet. Az ellenzékiekkel együtt tüntetők diákok arra kérték Aleksandar Vučić szerb elnököt, hogy vasárnap estig teljesítse követeléseiket, és közölték, hogy ellenkező esetben hétfőn blokád alá vonják Belgrádot.

A diákok az ellenzékkel együtt tüntetnek

A diákok egy része az ellenzékkel együtt tüntet Belgrádban, egyes megítélés szerint már a kezdeményezést is átvették, ami ugyan egyértelműen nem jelenthető ki, a fiatalok jelenléte azonban sokkal szembetűnőbb, mint a korábbi ellenzéki megmozdulások esetében.

A diákok – akik a december 17-i választások megsemmisítését követelik – ultimátumot adtak Aleksandar Vučić szerb elnöknek, hogy vasárnap estig teljesítse az elvárásaikat, vagyis érvénytelenítse a december 17-i választások eredményeit, ellenkező esetben hétfőn déltől este hatig blokád alá vonják a fővárost.

Diákok a belgrádi tüntetéseken

Diákok egy csoportja a belgrádi tüntetéseken (Forrás: Nova)

A diákok azt tervezik, hogy hétfőn délben legalább két helyen veszik zárlat alá Belgrádot, amiben a fővárosi diákoknak az újvidéki, valamint más városokban tanuló kollégáik is segíthetnek, vagyis bizonyos értelemben a szavazók utaztatását követően megkezdődhet a “diákok migrálása”.

Dimitrije Dimić a diákok képviseletében felszólította Belgrád lakosságát, hogy csatlakozzon a megmozduláshoz, aki pedig ezt teszi, az vigyen magával meleg ruhát, és élelmet, ami azt jelzi, hogy nem bíznak a követeléseik elfogadásában, amelyek egy korábbi bejelentés alapján nem csak a választások megsemmisítésére, hanem a választói névjegyzék megtisztítására is vonatkozik az utaztatott, vagyis az úgynevezett “migráló szavazóktól”.

Az egyik ritka transzparensen például az volt olvasható, hogy a tüntetők nem csak erőszakmentes országot szeretnének, hanem olyan hazában kívánnak élni, amelyben nincsenek hatalmon a Szerb Haladó Pártból származó tolvajok.

Az eddigi ellenzéki tüntetések egyelőre inkább zajosak, mint látványosak, kevés ugyanis a transzparens, este hat óra után már egyébként is sötét van, ezért az írott üzeneteknek nincs túl sok értelmük.

A kevés transzparens egyikén arra történt utalás, hogy a választások elcsalásával a kormányzat ellopta a jövőt, miközben a tömeg azt skandálta, hogy “Tolvajok, tolvajok!”, amikor pedig nem skandálta, akkor a demonstrálók folyamatosan a sípjaikat fújták, ami elég nagy hangzavart tud okozni.

Politikai fogyókúra, heten léptek éhségsztrájkba

Miroslav Aleksić az ellenzéki tömörülés egyik listavezetője közben közölte az egyik ellenzéki csatorna tudósítójával, hogy infúzióra került Marinika Tepić, vagyis az a kolléganője, aki először jelentette be, hogy nem vesz magához ételt a választások során elkövetett csalások miatt.

Aleksić azt is elmondta, hogy először két képviselőnő, a niši Jelena Milošević és az újvidéki Danijela Grujić csatlakozott a Tepić által kezdett éhségsztrájkhoz.

Ez az éhségsztrájk kiterjesztését jelenti az ország más régióira is, ami a tüntetésekre vonatkoztatva is igaz, többfelé voltak már megmozdulások, nemcsak Belgrádban, hanem például Nišben és Ljigben is.

Elveszitek tőlünk a jövőt

Egy a kevés transzparens közül: Elveszitek tőlünk a jövőt (Forrás: Nova)

A Központi Választási Bizottság épületében – ami egyúttal parlamenti irodaház is – a képviselőknek szabad bejárásuk van, így ott további két képviselő, Janko Veselinović jogászprofesszor és Željko Veselinović, a Sloga (Egyetértés) szakszervezet elnöke is sztrájkba lépett, akárcsak Branko Miljuš és Dušan Nikezić ellenzéki politikus, akiknek viszont nincs bejárásuk az épületbe, mivel nem képviselők, így ők “más lokáción nem esznek”.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

157
Szerbiában a külföldi megfigyelők szerint számos szabálytalanság történt a választások során, de a kérdést a szerbiai állampolgároknak maguknak kell megoldaniuk

Vajon mi a teendő?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Csehszlovákia is ugyanazzal küszködött, mint a mai Magyarország, nem volt tengere, ezért kellett egy alagút Csehszlovákia is ugyanazzal küszködött, mint a mai Magyarország, nem volt tengere, ezért kellett egy alagút
Horvátország8 óra telt el azóta

Csehszlovák alagutak Magyarország és az Alpok alatt, Budapest-Belgrád ezekhez képest lófütty

A Magyarország alatti alagút terve az 1920-as években merült fel, célja Csehszlovákia tengeri kijáratának biztosítása volt. Bár sosem valósult meg,...

Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát Az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtásról való elmélkedés és megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította, Potocariban már ácsolják a szégyenfát
Bosznia4 nap telt el azóta

Potočariban ácsolják a szégyenfát, Magyarország neve is felkerül rá, tiltakozó jegyzék is érkezhet

A balkáni népek és a magyarok között sok közös vonás van. Ezek egyike, hogy nehezen felejtenek. Annak bebiztosítása érdekében, hogy...

Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében. Elmedin Konaković és Várhelyi Olivér közös nyilatkozatot tett miszerint Magyarország nem támogatja a srebrenicai határozatot az ENSZ Közgyűlésében.
Bosznia1 hét telt el azóta

Várhelyi Olivér és Elmedin Konaković visszavonulót fújt, közös nyilatkozatot tettek közre Srebrenicáról

Közösen megállapították, hogy Várhelyi Olivér korábbi nyilatkozatai teljes tisztelettel adóznak az áldozatok iránt, és semmiképpen sem kérdőjelezték meg az 1995-ös...

Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér Tíz perc múlva tizenegy: Barátok már nem lesznek, Elmedin Dino Konakovic és a Magyarországot képvislő Várhelyi Olivér
Bosznia2 hét telt el azóta

A boszniai külügyminiszter nekiment Várhelyinek, és felmondott egy Magyarországgal kötött szerződést

A boszniai külügyminiszter felmondta a március 6-i Szijjártó-látogatás során bejelentett EU-integráció támogatását célzó bilaterális megállapodást. Az egyezmény lényegében 50 boszniai...

A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják A szerb elnök a kevés Fico a kevés szabad és szabadságszerető európai vezető közé tartozik, ezért Orbánnal együtt napokon belül meglátogatják
Magyarország2 hét telt el azóta

Vučić és Orbán a következő napokban meglátogatja a megsebesült szlovák miniszterelnököt

Az eléggé pongyolán fogalmazó belgrádi kormánypárti lap azt nem tisztázta, hogy Vučić és Orbán közösen keresi-e fel Robert Ficót, de...

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Öt nap legjava