Bosznia
A boszniai elnökség kvázi horvát tagja verbálisan leszámolt az izraeli nagykövettel
A Gázai övezet elleni izraeli légicsapások miatt szervezett demonstrációt egy palesztinokat támogató csoport Szarajevóban. Amíg a rendezvény békésen lezajlott a vártnál jóval kevesebb résztvevővel, addig Željko Komšićnak, a boszniai államelnökség kvázi horvát tagjának az egyik korábbi interjúja alapul szolgált egy verbális összecsapásra az izraeli diplomáciával. A személyeskedéstől sem mentes üzengetésben végül a bosnyák nacionalisták üdvöskéjének tekinthető kvázi horvát politikusé lett az utolsó szó, miután szó szerint lehülyézte az albániai székhellyel Bosznia-Hercegovinába is akkreditált izraeli nagykövetet, aki ráadásul egy nő.
Palesztin tüntetés
A Palesztin állam barátai (Prijatelji Države Palestine) nevű alkalmi civil egyesülés október 10-én jelentette be, hogy tüntetést szervez a palesztin nép mellett a szarajevói Vječnica, vagyis a régi történelmi városháza épülete elé október 12-ére.
A békés demonstráció helyszínén kb. 200 fő jelent meg. A tüntetők többsége egy 40 személyautóból álló konvojjal érkezett a Szarajevó melletti Ilidža településen a szervezők által előzetesen kijelölt gyülekezőhelyről a városközpontba.
A tömegben nagyrészt fiatal, 20 év körüli bosnyákok voltak, akik majd mindnyájan palesztin zászlókkal jelentek meg. Az előzetesen várthoz képest alacsony részvétel mellett megtartott esemény a helyi sajtót sem hozta lázba.
Egyedüli érdekességként pusztán annyi említhető meg, hogy a résztvevők közül többen az Iráni Iszlám Köztársaság zászlaját is magukkal vitték, amivel a perzsa állam palesztinok melletti kiállása előtt akartak tisztelegni.

A felvonulók közül többen iráni lobogóval készültek, utalva a perzsa állam Hamász melletti kiállására (Forrás: SandzakDanas)
A tömeg fegyelmezettségét jelzi, hogy a több nyugat-európai nagyvárosban szervezett demonstrációval szemben nem hangzottak el Izrael ellen uszító jelszavak. A tüntetők a palesztinokkal szembeni katonai akció felfüggesztését akarták elérni, és a békés rendezés fontosságára hívták fel a figyelmet.
A szervezők egy közleményt adtak ki az esemény után, amiben, mint írták, „elítélik a palesztin nép feletti agresszió minden formáját. Követelik a nemzetközi jog tiszteletben tartását” a konfliktus rendezése során.
Komšić verbális bunkóságai
A palesztin kérdés élesen megosztja a vallási és etnikai feszültségekkel terhelt mindennapokat élő boszniai társadalmat. Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy a boszniai Államelnökség horvát tagjának posztját bitorló Željko Komšić élesen kritizálta az izraeli katonai fellépést. Az izraeli diplomácia válaszára sem kellett sokat várni, mert Galit Peleg Bosznia-Hercegovinába akkreditált izraeli nagykövet élesen reagált a boszniai államelnökségi tag negatív megjegyzéseire.
Peleg kifejezetten Komšić BH TV-nek adott interjújára reagált, amiben a magát multietnikus pártként feltüntető, baloldali Demokratikus Front szerb-horvát vegyesházasságból származó bosnyákbarát elnöke komoly kritikával illette a horvát Borjana Krišto (HDZ BiH) boszniai miniszterelnököt, amiért nyilatkozatában addig merészkedett, hogy az egész boszniai lakosság Izrael melletti kiállásának adott hangot.
A Komšić által élő adásban megfogalmazott kritikára gyors izraeli válasz érkezett, amelyben Peleg kifejtette, hogy Krišto, mint boszniai kormányfő nem Izrael oldalára állt, hanem az emberi lények oldalára. Peleg azzal folytatta, hogy „a Hamas vademberei által elkövetett barbár támadásban csak az áldozatok voltak emberek, míg a gyilkosok közel sem voltak azok.
– A történelem mely oldal melletti kiállás kapcsán fog Önre emlékezni, Komšić úr?
-tette fel a költői és nagyköveti kérdést Peleg.
A korábbi évek tartós gyakorlata alapján nem pont a finom stílusáról ismert Komšić ezt követően indokoltnak érezte, hogy helyre tegye az izraeli diplomatát.
A boszniai politika erős embere más megoldást nem látva, lement a személyeskedés szintjére, amikor kijelentette, hogy „a nagykövet által elmondottak nem igazak, ilyent csak egy rosszindulatú, hazug bolond mondhat, illetve egy manipulált személy, aki szintén rosszindulatú bolond kell, hogy legyen.”
A bosnyák radikálisok szavazataiért rendre eredményesen ringbe szálló Komšić ezt követően jelezte, hogy reményei szerint Peleg a második kategóriába tartozik, így igyekezett őt ellátni egy „jótanáccsal”.
– Az a perverz, aki rábeszélte Önt erre a hazugságra és hülyeségre – ami alapján nem látta vagy hallgatta meg az általam tett kijelentéseket – csak a pénzzel törődik, ami miatt együttműködik egy olyan politika követőivel, akik részt vettek a zsidó nép elleni holokauszt végrehajtásában. Ez a maga államának a problémája
– mondta ki a háromtagú boszniai államelnökségbe horvátként beválasztott, ki tudja milyen nemzetiségű politikus.
A Komšić által tett kijelentésre az izraeli diplomácia nem reagált, nem is lett volna egyszerű feladat.

Szó szerint lehülyézte az albániai székhellyel Bosznia-Hercegovinába is delegált izraeli nagykövetet a bosznia-hercegovinai elnökség kvázi horvát tagja (Forrás: Albanian Daily News)
A horvát republikánusok a bosnyákokat támadják
A boszniai horvát szélsőjobb szavazókat megcélzó Horvát Republikánus Párt (Hrvatska Republikanska Stranka, HRS) elnöke, Martin Raguž a palesztin párti tüntetés kapcsán az X-platformon ment neki bosnyák politikustársainak, amiért azok nem ítélték el egyértelműen a Hamász Izrael elleni támadását.
Raguž a posztjában közölte, hogy a horvát hadsereg Boszniában a Hamász és a Hezbollah ellen harcolt már a kilencvenes években is. Szerinte nem az a kérdés, hogy ki áll a palesztinok és ki Izrael oldalán, hanem az, hogy ki áll a demokrácia és ki a terror mellett.
Ennek tisztázása végett lenne indokolt, hogy a „čaršija”, vagyis a bosnyák politikai elit kilépjen a fényre, és ebben a kérdésben is színt valljon.

