Hogyan szennyezte be a kegyelem intézményét a szerb államfő?

Nyolc évnek kellett eltelnie, hogy a szerb államfő éljen a kegyelemadás intézményének lehetőségével. Elsőként tizenhárom olyan személyt mentesített a büntetőeljárás alól, akik részt vettek a novemberi tüntetéseken Újvidéken. Nagyon gyorsan azonban azok a pártközeli aktivisták is kegyelmet kaptak, akik eltörték egy egyetemista lány állkapcsát, majd annak a lánynak sem kell felelnie a tettéért, aki szándékosan gázolt a tüntető tömegben. Előbb gyilkossági kísérlettel gyanúsították, ma már úgy sétálhat az utcán, mintha mi sem történt volna.

Mi az abolíció?

A szerb Büntető Törvénykönyv 110-dik cikke a kegyelmet úgy határozza meg, mint olyan aktust, amellyel név szerint bizonyos esetekben megadható a büntetőeljárás alóli mentesítés is. Vagyis mégcsak be sem bizonyosodott, hogy valaki ártatlan vagy bűnös, mentesülhet az eljárás alól, ha az elnök úgy akarja.

Kapcsolódó cikk

ÚJ GENERÁCIÓ: Általános sztrájk – megint gázoltak Szerbiában

A „klasszikus” kegyelemmel ellentétben az abolíciót kizárólag az igazságügyi miniszter kezdeményezheti, aki az ez iránti kérelmet – minden irattal és saját véleményével együtt – a köztársaság elnöknek, jelen esetben Aleksandar Vučićnak továbbítja.

Kétség sem fér hozzá, hogy a miniszteri vélemény és indokolás – különösen ebben a konkrét ügyben, és különösen mindazok után, ami november 1-je óta Szerbiában történt – rendkívül érdekes olvasmány lenne. Az abolíció – ellentétben a kegyelemmel – szinte kizárólag politikai indíttatású.

Rodoljub Šabić ügyvéd, korábbi polgári jogvédő úgy értékelte, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak kötelessége tájékoztatni a nyilvánosságot arról, miért kegyelmeztek meg M. S.-nek, aki az év elején egy belgrádi tüntetésen autóval elgázolt egy diáklányt. Ez azonban a mai napig nem történt meg.

Nem az első alkalom

Az, hogy a miniszter minden bizonnyal nem írt véleményt, nem egyedi eset, ugyanis 2012-ben Tomislav Nikolić akkori szerb köztársasági elnök mentesítette a büntetőeljárás alól a Crvena zvezda labdarúgóklub korábbi elnökét, Dragan Džajićot és munkatársait, akik ellen akkor a belgrádi Felsőbíróság előtt folyt büntetőeljárás hivatali visszaélés vádjával. Džajić ma a Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) elnöke.

Korábban soha nem adtak ilyen kegyelmet ilyen bűncselekménytípusra, kizárólag „politikai” bűncselekményekre tartották fenn. Az abolíció politikai motivációját korábbi esetek igazolják.
A volt Jugoszlávia idejéből például Josip Broz Tito abolálta Rankovićot, akit lehallgatással vádoltak, bár ez sem volt klasszikus abolíció.

A vádak — lehallgatások, hatalmi visszaélések, Tito megfigyelése — kizárólag a pártvezetés zárt ülésén hangzottak el a Brioni-plénumon (1966. július). A plénum határozatai alapján leváltották minden tisztségéből (SZKJ alelnöke, belügyminiszter, titkosszolgálati főnök). Titoék szándékosan kerülték a bírósági eljárást, mert az nyilvánosságra hozhatta volna az UDBA módszereit és a vezetés belső hatalmi harcát.

A belgrádi Union Egyetem Jogtudományi Karának dékánja és a Kegyelmi Bizottság korábbi tagja, Violeta Beširević az N1-nek azt követően, hogy az államfő kegyelmet adott a haladó aktivistáknak, akik állkapcsot törtek és a gázoló fiatal lánynak is, arról beszélt, hogy az kavarta fel a közvéleményt, hogy még elméletben sem tesznek kellően nagy különbséget „az abolíció, vagyis a büntetőeljárás megszüntetése és a kegyelem intézménye között”. Mindez a volt Jugoszlávia kommunista csökevénye.

– Mivel diszkréciós jogról van szó, fennáll a veszélye, hogy aki abolíciót ad, eltérhet az objektív mércétől és könnyen önkényessé válhat – értékelte Beširević.

Mit üzen Vučić a döntésekkel?

Az elnök az első döntésével, amikor a tüntetőket – tanárokat, dékánokat, diákokat mentesítette az eljárás alól, a politikai válság enyhítésére törekedett, és bizonyos értelemben hozzájárult az igazságszolgáltatás helyreállításához.

A döntés azonban amiatt problémás, mert az állam kötelezettsége az európai egyezmény második cikke alapján, hogy a büntetőeljárást folytasson le. A jogerősen elítélt személyeknek adott kegyelem esetében a bíróságnak nagyon fontos szerepe van, mert a kegyelmi eljárás az elítélt kérelmére indul.

Abolíció esetén viszont ez nincs meg: az elnök gyakorlatilag lezárja a bírósági szervek, vagyis a bíróság bármilyen eljárását, mivel megakadályozza a döntéshozatalt.

Hozzáteszi, hogy a négy haladó aktivista ügyében a cselekményt először emberölési kísérletként minősítették, majd átsorolták más, enyhébb bűncselekményi kategóriába, „de függetlenül attól, hogy emberölési kísérlet volt-e, vagy biztonság veszélyeztetése és veszélyhelyzet okozása, emberélet akkor is veszélyben volt.”

Szakértők szerint az elnök a másik két esetben, az elsővel ellentétben, inkább mélyíti és elhúzza a válságot.

– Valójában azt az üzenetet küldi választói körének, hogy ő tartja a gyeplőt a politikai válságban, ami kétség kívül a legmélyebb az elmúlt 13 évben. Ahelyett, hogy választásokat írna ki a politikai válság rendezése érdekében, ő továbbra is mindent maga dönt el. Az igazságszolgáltatásnak, vagyis a bírósági szerveknek is egyértelművé teszi, hogy valójában ő az, aki mindent irányít – figyelmeztetnek a szakemberek, annak ellenére, hogy mindez ellentétes a hatalommegosztás és az Alkotmány elvével is.

Meg akarnak-e szabadulni az örökölt rossztól vagy éppen örülnek neki?

Szakértők szerint a hagyományt, amelyet a jugoszláv jogi tradícióból örököltünk, hogy a kegyelem magában foglalja az abolíciót, újra kellene vizsgálni, mert nem felel meg a hatalmi ágak szétválasztásának és a jogállamiság mai értelmezésének.

A kegyelemnek végső, különleges irgalmassági intézkedésnek kellene lennie, amely súlyos élethelyzetben lévő elítéltek számára jár – például időskor, súlyos betegség vagy igazságtalan ítélet esetén –, és ezt az eljárást az elítélt kérelmére kellene indítani.

Az abolíció azért is problémás, mert lehetőséget ad a végrehajtó hatalomnak, konkrétan az elnöknek és az igazságügyi miniszternek, hogy beavatkozzanak a bíróságok hatáskörébe, amire kizárólag politikai döntésként lehet tekinteni. A kegyelemről szóló döntés viszont csak akkor minősülhet jogilag korrupciós bűncselekménynek – például befolyással való üzérkedésnek –, ha bizonyítható, hogy az elnök ajándékot vagy más jogellenes előnyt kapott érte.

Az államfő tehát nem szegett törvényt, de problémás viszont Vučić nyilvános indoklása, amelyben azt mondta, hogy „nem állnak fenn a bűncselekmény elemei”, miközben ez kizárólag a bíróság megítélése lehet.

Ezzel az elnök nemcsak félbeszakítja a bírósági eljárást, hanem véleményt is alkot a bűnösségről, ami egyenesen ellentétes a neki kijáró szereppel. Az elnöknek nincs joga eldönteni, hogy fennállnak-e a bűncselekmény elemei – ez kizárólag a bíróság hatásköre.

Ki lesz a következő?

Pontosan kilenc hónappal az után, hogy leomlott az újvidéki vasútállomás előtetője, a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség parancsára előállították a korábbi építésügyi minisztert, Tomislav Momirovićot, míg utódja, Goran Vesić egyelőre elkerülte az előállítást, mert kórházi kezelés alatt áll.

A ellenzéki Direktno hírportál szerint nem lenne meglepő, ha Vučić megkegyelmezne Goran Vesićnek és Tomislav Momirovićnak, akik közlekedési miniszterként érintettek az újvidéki tragédiában (Forrás: Direktno)

Vučić államfőként, Vučević, a Szerb Haladó Párt elnökeként államcsínyként bélyegezték meg a letartóztatásokat. A döntést meghozó ügyészeket egyenesen ellenségnek nevezték. Az államfő nyíltan diszkreditálta a „jogállamiság” fogalmát. Nem ok nélkül merül fel a kérdés: vajon Momirović és Vesić lehetnek-e a következők, akiket ugyanezen a módon kegyelemben részesítenek?