Az utasok, köztük kisgyermekes családok és terhes nők várakoznak ma, csütörtök reggel négy órától a Tiranai Teréz Anya Nemzetközi Repülőtéren bármilyen tájékoztatás nélkül! A káosz oka...
A belgrádi Száva téren újabb „zenés-táncos” tiltakozó akciót tartottak a vakcinaellenes mozgalom tagjai. Korábban is voltak már hasonló megmozdulások, de ez az első ilyen jellegű demonstráció...
A szerb elnök jelezte, hogy a kelet-szerbiai Rudna Glavában veszi fel az első, kínai gyártmányú vakcinát. Rudna Glava a délkelet-európai rézbányászat központja lehetett már ötezer évvel...
Többségük nem kíván együtt játszani Branislav Lečić színművész kollégával a Belgrádi Drámai Színház tagjai közül. Legalábbis a továbbiakig nem, amíg az általa – egyelőre, persze, csak...
Adósság miatt leállította a gyógyszerek szállítását a legnagyobb horvát gyógyszer-nagykereskedő. A Medika egy kórház kivételével az ország összes gyógyintézete számára leállította a gyógyszerek szállítását 2 milliárd...
Koszovóban Albin Kurti miniszterelnök kapta meg elsőként a koronavírus elleni oltást. A vasárnap érkezett AstraZenecával a pristinai kormány vezetője után beoltották a koszovói egyetemi kórház fertőző...
Talán a Szabadkai Népszínház bontása előtt volt hasonló közfelháborodás Szabadkán, mint amilyen most alakult ki a város kettes számú övezetének részletes szabályozási tervével kapcsolatban. Talán annyi...
Amíg a kontinens zöme megszeppenve várja, hogy mit mond csütörtökön az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatban, a szaktekintélyek már jó ideje azt ismételgetik, hogy...
Romániában az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett valamennyi rendelkezésre álló vakcinával, köztük a nyugat-európai országokban felfüggesztett AstraZenecával is folytatódik a koronavírus elleni oltáskampány, az egydózisú Johnson...
Európában van egy-két ország, ahol a turizmus „húzó iparág”. Ezek közé tartozik Görögország is, amely idén a „beoltott utazók” egyik népszerű nyári célpontja lehet, miután mostanában...
Alig néhány órával a „majdányi tavaszról” szóló cikk megjelenését követően, újabb rendőri akció volt a magyar-román-szerb hármashatár térségében. Ezúttal mintegy kétszáz migránst vittek el a faluból,...
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök elrendelte az AstraZeneca alkalmazásának felfüggesztését. Ennek részelteiről szólva a bolgár egészségügyi miniszter elmondta, hogy ez megelőző és ideiglenes intézkedés, miután csütörtök este...
Ezzel a nagybetűs címmel jelent meg a Dnevni avaz című szarajevói bosnyák napilap, amely így vázolta fel a bosnyák–horvát föderáció területén kialakult helyzetet. A cikk szerint...
A horvát rendőrség közzétette annak az akciónak a részleteit, amely során 10 migráns mentettek ki, a Modruš és Lička Jesenica települések közötti erdőből. A csoport egyik...
– Mert elvisz engem a szél – mondta, énekelte, óva intve figyelmeztette a tisztes társaságot Djordje Balašević. Azt, hogy homok a szélben, azt meg a nem...
Március 1-jétől kinyithatnak az éttermek és kávézók teraszai, és a zárttéri edzéseket is engedélyezik. Erről beszélt Andrej Plenković horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén. A járványügyi...
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker...
Balkáni állam Románia? Erre a kérdésre nehéz, sőt, lehetetlen néhány bekezdésben kimerítő választ adni. A román politikai elit viszonyulása a Balkánhoz, mint politikai-gazdasági egységhez ugyanolyan ellentmondásos...
George Höllering osztrák rendező – jegyzi a filmtörténet – 1934-ben Schaffer László operatőrrel egy időre gyakorlatilag eltűnt a magyar pusztában. Természetesen kamerát is vittek magukkal, s...